2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Az agresszió – a Mars átkos bélyege?
2010. augusztus 30.
Ha végignézzük a világ több ezer éves történelmét, a mítoszokat és legendákat, sokkal több a harccal, mint a békével kapcsolatos történet. Ennek pedig nem az az oka, hogy az emberek között gyakori volt a konfliktus, hanem az a tény, hogy a pusztítás mindenfajta élet előfeltétele.
Oswald Spengler szerint az ember ragadozó állat.” Mára szállóigévé vált a spengleri mondás: „aki nem mer kalapács lenni, az az üllő szerepére kényszerül.” Az állatvilágban a ragadozók – vegetáriánus zsákmányállataikkal összevetve – általában nem csupán erősebbek, de intelligensebbek is. Herakleitosz azt állította, hogy a háború minden fontos dolog teremtője.
A legújabb régészeti kutatások és felfedezések fényében lassacskán kiderült, hogy az ősi Kelet-Afrikában, ahol az emberi evolúció legkorábbi bizonyítékai előkerültek, már a kezdet kezdetén – úgy egymillió nyolcszázezer évvel ezelőtt – különböző fajtájú emberszerű lények éltek. Az egyik vegetáriánus volt – ez a fajta mára kihalt. A másik – a Homo habilis – a cselekvőképes vagy cselekvésre alkalmas ember húsevő volt, gyilkos, eszköz- és fegyverkészítő. S valószínűleg az ő nemzetségéből származik a mai emberiség.

S mert háborúskodni a férfias dolog – az ősi vadászat máig megmaradt ösztönéből fakad – a fiúkkal szemben mások az elvárások. A férfiak nem mutatkozhatnak gyengének, nem mutathatják ki az érzéseiket. Az „igazi férfi” nemcsak viselkedésében olyan, mint egy ragadozó, hanem táplálkozásában is. Sokkal több fehérjét, azaz húst fogyaszt, és vagy semmit nem tesz az egészségéért, vagy a külső testi adottságaira figyel csupán. S mert sokkal kevesebb szociális kapcsolata van, mint a nőknek, hiszen már pici kora óta arra nevelik, hogy „egy férfi nem beszél az érzéseiről, nem sír, nem panaszkodik”, hát elszigeteltebben él – könnyebben megbetegszik, és hamarabb meg is hal. Mert épp azok a beállítottságok és viselkedések számítanak férfiasnak, amelyek tönkreteszik az embert.
A fiúk megtanulják szégyellni, felszámolni, elfojtani saját érzéseiket, még akkor is, ha azok nagyon is kikívánkoznának. A „belső kukta” túlnyomása robbanásra vagy összeomlásra hajlamosít. Az előbbi egyszer csak a külvilág ellen irányuló erőszakos dühkitöréssé válik, az utóbbi pedig ön maga ellen irányuló öngyilkossággá, vagy egy „gyilkos kór” kifejlődésének alapjává. Ez a lelki háttér a szívinfarktust szenvedők esetében ez annyira nyilvánvaló, hogy még a hivatalos orvostudomány sem hunyhat felette szemet.
A modern, teljesítményorientált férfiideál „tipikus haláloka” a szívroham. Mert épp azok a beállítottságok és viselkedések számítanak ma férfiasnak, amelyek tönkreteszik az embert. Az agresszió, ami az emberiség fennmaradásának záloga volt, ma az egészség legádázabb ellensége. Lukács evangéliuma (9.25.) így ír erről: „Mert mit használ az embernek, ha mind a világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?” Csakhogy pontosan ez történik a férfiakkal a modern fejlődés patriarchátusában.
A szörnyű az, hogy a tipikus szocializáció után már nem kérhetnek segítséget sem saját partnerüktől, sem az orvosuktól. Egy seregnyi, többnyire pedagógusi képzettségű nő, aki a fiúk nevelése során megpróbálja feléleszteni bennük a toleranciát és az érzékenységet, az élet és minden gyengébb lény tiszteletét, keveset tehet a vadász- és harcos kasztok régi férfiideálja ellen.
Rüdiger Dahlke szerint az igazi gyógyulást csak a homeopatikus beavatkozás hozhatja. Mint írja: „a megoldás nem az, hogy az ellenpólushoz menekülünk, hanem hogy megtaláljuk és megéljük a Mars megváltott síkjait. Ahelyett, hogy meggondolatlanul teret engedünk az utcákon és a képernyőkön egyaránt megjelenő erőszaknak, célszerűbb lenne, ha a kockázatos helyzetekben inkább a bátrabb részvételre törekednénk: a kezdeményezésre, a bátor, esetleg kockázatos élettervre, az álmainkért vívott harcra. Helytállás, önrendelkezés a saját életcélunk végrehajtása olyan cél, melyért érdemes harcolni.
Védekezhetnénk a jogtalanság és a sportszerűtlenség ellen, kiharcolhatnánk magunk és mások életének jogos érdekeit és kiállhatnánk ideáljaink mellett, ellenállást tanúsíthatnánk, amikor fenyegetve látjuk az élet alapvető jogait, konstruktív kritikát gyakorolhatnánk, mely segít, hogy kialakuljon a vitatkozás kultúrája, amely elismeri és véghezviszi a gyengékért való hősies beavatkozást, illetve védelmet.” Ehhez, bizonyos megszorításokkal még olyan régi bálványok is felhasználhatók, mint Ivanhoe, Robin Hood vagy Zorro.
Hiszen a Grál-lovagok erényei is a Marshoz kötődnek. Végső soron éppen az emberi individualizációjának útja az – a partnerkapcsolat témájáról már nem is beszélve -, amely a szűzföldön megteendő első lépéshez a legtöbb bátorságot és helytállást, kezdeményezést és erőt igényli. Mindezek a Mars témái, s csak a bátor felfedezőre várnak.

Hirdetés

Mit lehet tenni?

Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok