Büntető Szaturnusz - Jutalmazó Jupiter

2010. március 17.
Ha megfordítod a Szaturnusz jelét szinte majdnem olyan, mint a Jupiter. Nem véletlen, hisz a hatásuk is ugyanaz, csak éppen fordítva!
Az egyik ugyanis előbb „büntet", hogy sikeres vizsga után jutalmazzon! Míg a másik éppen fordítva: előbb jutalmaz, hogy sikertelen vizsga után büntethessen.

A „nevelő" Szaturnusz a múltban meg nem oldott feladatokkal büntet. Megoldás hiányában egyszerűen visszadobja azokat. A megtanulandó lecke lényege sohasem változik, csak a helyszín, a személyek, és ami különösen fontos: a tétek.
A Szaturnusz ugyanis a tétek emelésével akar megbizonyosodni arról, hogy a korábban kihagyott leckéket „tényleg" megtanultuk. Az utolsó vizsga után, (ez a legtöbb esetben 40 éves kor felett következik be) jön a jutalmazás!A Szaturnusz jutalma értékesebb bárminél, hiszen aki kapja, már megtanulta... megbecsülni!



Mindezzel ellentétben a megtévesztés nagymestere a Jupiter elhitetteti velünk azt, hogy a könnyen kapott ajándékai, vagyis azok, amelyekért szinte semmit sem kell tennünk, egyszerűen jár nekünk.
Vizsgaidőszakhoz érve (36 éves kor felett), az ebből eredő kényelmességnek azonban hatalmas ára lehet.

Hirdetés


A Jupiter vizsgáján látszólag nem történik semmi, egyszerűen csak megnézi, hogyan bántunk az ajándékaival. Ha nem becsültük meg, és elvesztettük, a büntetés kegyetlenebb lesz bárminél! Már csak azért is, mert továbbra is megadja az érzést, hogy higgyünk neki: lesz még olyan jó, mint egyszer volt. Csak éppen már nem ad semmit.
A büntetése nem más, mint a soha vissza nem térő szép emlékek.

Vizsgáld meg a születési képleted! Nézd meg, mely házaidban tartózkodik a Szaturnusz és a Jupiter! És a fentiek értelmezésében gondolkozz el azon, hogy mi az, amit az egyiknél meg kell, hogy tanulj, és mi az, amit a másiknál meg kell, hogy becsülj!

Néha a rosszabbtól kapjuk a jobbat, míg a jobbtól a rosszabbat. Mégis gyakran a jót a jóra, a rosszat pedig, a rosszra fogjuk...

...pedig a kettő néha, ugyanaz!

Buzsáki Gábor
Forrás: asztropatika
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 5 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.81

Bubba
2010. március 21. 13:45

Hedvig te hülye vagy!Am.nagyon jó a cikk!

Astronet
2010. március 18. 12:54

Kedves Hedvig,
megkaptuk az üzenetedet, ezért kérünk, ne másold be újra és újra a cikkeink alá, mert kénytelenek leszünk moderálni!
Az asztrológia nem kőbe vésett tudomány, sokkal inkább lámpáshoz hasonlítható, amely utat mutat az embereknek, ha bizonytalanok, vagy megerősítésre várnak egy-egy döntéssel kapcsolatban. Az, hogy pároddal mire számíthattok a jövőben, kizárólag személyre szabott, pontos születési dátum alapján felállított párkapcsolati horoszkópból olvasható ki (és ez is csak jelzés értékű, hiszen szabad akaratot adott nekünk a Jóisten). Keresd meg szakértőnket, Kozma Szilárdot, és kérj tőle személyre szabott horoszkóp elemzést. Itt találod az oldalát:
http://www.astronet.hu/szakerto/kozma-szilard-24.html
Horoszkópot nem javítunk, hisz nem hibás. Egy ember jelleme nem pusztán a nap-jegyétől függ, hanem a teljes születési képletétől, plusz az otthonról hozott szülői mintától, temperamentumtól, érzelmi intelligenciától, spirituális fejlettségtől, stb. Általánosságban azonban elmondható, hogy mely jegyek jönnek ki egymással könnyebben, és melyek nehezebben. Nem találsz olyan asztrológiai könyvet vagy tanulmányt, ahol azt írnák, hogy mindenki mindenkivel konfliktusmentes boldogságban élhet, hiszen ez hazugság lenne. Mindig vannak kivételek, akik másképp élnek és éreznek, mint ahogy az emberi számítás szerint előrejelezhető lenne - de ettől szép a világ. Nem állt szándékunkban összetörni a szíved! Gratulálunk a párkapcsolatodhoz, és amennyiben további kérdésed van - sorsfeladattal és a párkapcsolatoddal kapcsolatban - keresd szakértőnket, Kozma Szilárdot! Üdvözlettel: az Astronet csapata

Hedvig
2010. március 18. 11:53

Tisztelt Astronet!

Tudom, nem tartozik ehhez a témához, de úgy érzem meg kell szólalnom. Bika a horoszkópom, és a barátom meg vízöntő, és olvastam a ki illik hozzád rovatban, hogy egyáltalán nem illenek össze….ÉS HA MÉGIS??? Sok lány, sok pár hisz a horoszkópban, én kissé megrögzött voltam régebben, és ha akkor olvasom ezt a jellemzést, akkor össze se jövök a mostani párommal, szerencsére nem így történt, teljes mértékben jól érezzük magunkat, és igenis elmegyek vele útiterv nélkül is nyaralni, mert szeretem, neki is vannak kis dolgai meg nekem is, mégis kölcsönösen elviseljük egymást, és teljes egyetértés van közöttünk. Nem csak a magam nevében írok, hanem sok horoszkóphívő bika lány nevében, akik rá se néznek egy vízöntő fiúra, csupán mert ilyen jellemzést írt róla az oldal. Legyenek szívesek javítsák ki ezt a hibát, mert igazságtalan. Érdekes, hogy a vízöntő bak és a vízöntő szűz párra is tudtak pozitívat írni, miért PONT a bika vízöntő párra nem??? Mert igenis VAN elég sok, pedig a szűz és a bak sem illik a vízöntőhöz, mégis írták, hogy lehet hosszútávú kapcsolat is köztük meg ilyenek, hát én be fogom bizonyítani, hogy lehet igenis lehet hosszútávú kapcsolat egy vízöntő és egy bika között is. Legyenek szívesek nem összetörni a pároknak a szívét…

Tisztelettel:

Hedvig


Ha lehet, segítenék megírni a cikket a vízöntő bika párosról írjanak nekem e-mailcímem hedvig44@freemail.hu

Csillag
2010. március 18. 00:00

Nincs jó bolygó és nincs rossz. A körülmények lehetnek kedvezőek és kedvezőtlenek. De nagyon sok ember tud a kedvezőtlen helyzetben nagyot alkotni, míg ismerek olyan embert, aki a legjobb jupiteri helyzeteket is kihagyta. Mert lusta volt. Szóval nincs eleve elrendeltetés, csak lehetőség. Vagy él vele az ember, vagy nem - és a büntetés sem a bolygóktól jön, hanem belülről: kesergünk, hogy nem sikerült, esetleg le is állunk,

Brigitta
2010. március 17. 21:37

Érdekes és elgondolkoztató írás. Szerintem sok igazság is van benne.