Éves horoszkóp 2014 - A változás éve

2013. december 8. 10:00 - Végh Nóra
Beköszönt az Újév, amibe a szokásos nagy fogadalomtételekkel vágunk neki. Az égen is a kihívást, a választást, döntést kicsikaró fényszögek jelzik: semmit nem tehetünk már a régi módon.

Persze, ezt a feszültséget mutató csillagállást úgy is felfoghatjuk, hogy az ég idén kegyes hozzánk.  Mert január elsején a kitartásunkat, akaraterőnket növelő fényszög támogatónk lehet fogadalmaink megtartásában. De ne feledjük el, bár az égi támogatás sem utolsó dolog, azért elsősorban nekünk kell segíteni önmagunkon. Nézzük, melyik jegy szülöttőnek mit hoz 2014.

Kos
Év elején még kihívásra és szembenézésre késztetik önt most a csillagok, de a tél vége felé egyre tisztábban lát, és a helyzetek sem lesznek már olyan kiélezettek. Tavasszal a munkahelyén is jobban oda kell figyelnie a dolgaira: koncentráljon a hosszú távú terveire.

Májust már a szerelemnek kell szentelje. A nyár eleinte eseménytelennek tűnhet, de idővel a szerelem bajjal járhat, avagy nagyon nagy szerencsével – ez megítélés kérdése. De a gólya könnyen megjelenhet a kéményén, legalábbis képletes értelemben. Az ősz komor gondolatokkal telítené a lelkét, de nincs ideje a borongásra. Ismét kemény kihívások elé állítja önt a sorsa, leginkább az egzisztencia, a karrier és hivatás terén. Decemberre lassan vége lesz a nehéz időknek.

Bika
Rengeteget kell dolgoznia az év elején, és nemigen könnyítik meg a dolgát a munkahelyén. Tavasszal még mindig úgy érzi magát, mintha ön lenne a legjobb igásló a munkahelyén. Szerencsére végre jutalmazzák is ezt az áldozatkészségét. Persze, ezzel egy időben megszaporodnak az irigyei is.

Nyár elején eljön az ön ideje – már, ami a szerelmet illeti. Alkalomból nem lesz hiány. Nyár végén úgy érezheti, itt van az ideje a költözésnek, avagy a lakásfelújításnak. Ezzel kapcsolatos szerződések is napirendre kerülhetnek. Ősszel elsősorban a gyermekeivel kell többet törődnie, ha vannak. Ha pedig még nincs, de szeretne, akkor egyre tudatosabban készül a gyermekvállalásra is.

 

Novemberben valaki nyíltan beismerheti az ön iránti vonzalmát. Év végén pénzügyi nehézségei adódhatnak, de éppen ez adhat önnek inspirációt és lelkierőt ahhoz, hogy ezekre új megoldásokat találjon.

Ikrek
Ellentmondásosan kezdi ezt az évet: a pénzügyek terén egyaránt megtapasztalhat jót és rosszat is. Február a karrieristáknak kedvez igazán, tavasszal eljön az ideje, hogy az ígéreteit beváltsa. Nyár a szeretet, a szerelem jegyében telhet a legtöbb Ikrek jegyűnek. Jó döntéseket hozhat augusztus elején, legyen szó a saját magát, akár a társát, vagy a legjobb esetben mindkettejüket érintő kérdésekről.

Ősz végére bizonyos otthoni kérdések is egyre sürgetőbbé válnak: többet kellene foglalkoznia a gyerekeivel! Tél elején elgondolkodóbbá, melankolikusabbá válik. Jobban megy viszont a koncentráció, és a nagy figyelmet igénylő munka. Családi, talán anyai oldalról érheti gátlás, ideje elszakítani a túlságosan gátló kötelékeket.


1234
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!