Ezt hozza a hét - horoszkóp előrejelzés július 10-16.

2017. július 11. 11:37 - Németh Ági, fotó: Shutterstock
Általános előrejelzés minden jegynek a 28. hétre.

Valamivel könnyedebb időszak következik, mint az előző héten volt, bár a Nap és a Plútó szembenállása még erősen érezhető.

 

A hétvégén a Merkúr és a Jupiter kellemes fényszögbe kerül egymással, de ennek hatását már csütörtöktől érzékelhetjük. Ez a bolygókapcsolat sok jó gondolatot hoz, és az üzleti, valamint a magánéletben tovább tud segíteni bennünket. Sok mindet el tudunk majd szép szóval érni! A Merkúr a jó színész szerepét játssza az Oroszlán jegyében, építő jelleget ad szavainknak, bátorságot és öntudatot ad nekünk. A Jupiter, mely az igazságos Mérleg jegyében jár, segít egyensúlyt teremteni és egymásra találni.

A hét közepétől bizonyosan jó időszak köszönt ránk! Temessük el a csatabárdot, felejtsük el a régi vitákat. Mindenképpen vegyük észre azokat az embereket is, akiknek szüksége van a segítségünkre. Jó időszak következik arra, hogy terveket készítsünk, hogy használjuk a Merkúr adta jó gondolatainkat, és törődjünk többet a szintén Merkúr adta gyermekeinkkel, barátainkkal, rokonainkkal, sőt szomszédjainkkal is.


Ajánlott cikkek
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



Astronet Piactér