Hullócsillag-lesen – a Perseidák nyomában

2010. augusztus 12.
Augusztus 12-én és 13-án naplemente után fél órával érdemes az eget pásztáznod, mert fölöttünk halad el a Perseida meteorraj. Az augusztusi csillaghullás az idén az átlagosnál sokkal látványosabbnak ígérkezik, mert a Hold fénye nem zavarja a meteorok megpillantását.
A Perseidák első megfigyelése Kr.u. 36-ban történt Kínában, és a Switf-Tuttle üstökösből származnak. A számítások ez az üstökös már ezt megelőzően is keresztezhette a földpályát, így az áramlat akár sok ezer éves is lehet, csak feljegyzések nem maradtak róla.

A meteorrajok az űrben keringő törmelékáramlatok, amelyeket üstökösök vagy kisbolygók szórnak szét pályájuk mentén. A Föld Nap körüli keringése során minden év augusztusában találkozik a Perseida-meteorrajjal.


A Perseidák csillaghullása során több tűzgömb is várható, amelyek robbanásukkor bevilágíthatják az éjszakai égboltot. A legszebb látványt természetesen a legfényesebb meteorok adják, amelyeket külön névvel is illetnek: ezek a Vénusznál is fényesebb tűzgömbök.

Hirdetés

Nyugat felé nézz!

Augusztus 12-én és 13-án este, naplemente után közel fél órával igen látványos lesz a nyugati égbolt. A legfeltűnőbb égitest a fényes Vénusz lesz, amelyet alacsonyan, a látóhatár felett valamivel láthatsz majd. Mellette balra az enyhén vöröses, és valamivel halványabb Mars látszik majd, míg jobbra felfelé a Szaturnuszt figyelheted meg.
A Perseidák gyors, útjuk mentén zöldes-kékes nyomot hagyó meteorok. Nyomuk akár 1-2 másodpercen át is látható marad.
Szabad szemmel is láthatod

A meteorok megfigyeléséhez nem kell semmilyen optikai eszköz, csak sötét, zavaró fényektől mentes égbolt – azaz a legjobb, ha egy, a házaktól távoli, közvilágítást nélkülöző helyről szemléled az eseményt. Ami mindenképpen egy hosszú távú „hadművelet”, tulajdonképpen egy egész éjszakás program. Érdemes tehát rétegesen öltözve, székkel, esetleg hálózsákkal kitelepülni a szabad ég alá, és türelmesen várni a hullócsillagokat.
A legjobb alátámasztott fejjel (körülbelül 50-60 fokkal a horizont fölé nézve), fekve elhelyezkedni. Az éjfél utáni időszakban számíthatsz kissé több hullócsillagra
Közös lesen

A Magyar Csillagászati Egyesület a kedvező körülményekre tekintettel észlelőtábort szervez a raj megfigyelésére, melynek a Somogy megyei Paléi meteorészlelő tábor ad helyet augusztus 8. és 15. között.
Ajánljuk még...

Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért

Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.

24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét

Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.

Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret

Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.

Kenta
2010. november 14. 08:36

Nem tudom mennyire számít érdekességnek, de én és a barátom tegnap három hullócsillagot is láttunk 18 és 20 óra között. Kicsit meglepődtünk, hogy ilyenkor lehet látni...ez normális lenne?

HASZNOS CSOMAG (promóció)