Mit üzen a Nap járása a 12 jegynek?
Bak
A Bak számára eljöhet a kiteljesedés ideje, de ennek érdekében sokat kell tennie! Most elgondolkodhat azon, honnan is indult, és hova érkezett eddig, átláthatja eddigi tapasztalatait, meglelheti a jelen helyzetek gyökereit, és eljön az ideje, hogy még inkább megnyissa szívét az érzelmek előtt.
A Bak kulcsszava: az önmeghaladás. Folyamatosan szembesül a saját falaival, belső korlátaival, de nem azért, hogy megtorpanjon, hanem azért, hogy meghaladja őket és elérje céljait! Most ideje jön, hogy a lelki életére még nagyobb hangsúlyt fektessen, hogy kiteljesedjen a családi életben, anyaságban, apaságban, érzelmekben. A látszólag ellentétes dolgok között tökéletes egyensúlyt talál, ha a dolgok mögé néz, és meghaladja eddigi nézeteit. Most a lelki tapasztalatok a fontosak. Ha szükséges, változtasson értékrendszerén – nem fogja megbánni!
Vízöntő
A Vízöntők talán kicsit mozgalmasabb életmódhoz vannak szokva, most mégsem lehet ellenükre, ha a családi élet körül forognak az események. Új időszak indul az ő életükben is, ami a lelki és családi életet illeti. Ideje jön, hogy tisztázzák a múltat, és letéve a régi terheket, új korszakot nyissanak otthon is, és a szívükben is.
Ez számukra is sok tanulságot jelent – most eldől, hogy a múlt tapasztalatait, a már megszerzett tudást, képesek-e hasznosítani? A múlt eseményeinek fényében, új megvilágításba kerülhet minden, lélekben egyre felszabadultabb lehet a Vízöntő.
Halak
A felemelkedés üzenete érkezik el a Halakhoz, a most zajló események által. Lélekben és érzelmileg aktívabb, lelkesebb időszakot él most a Halak, sok impulzus, inspiráció éri a hétköznapokban, amelyek a lelke mélyéig hatnak, és talán változásra is késztetik. Akár lezár valamit, akár új útra lép, a múlt elengedése fontos lehet.
Ne dédelgesse tovább sérelmeit, félelmeit! Ezzel csak gátolta eddig önmagát – lépjen előre! Végre tisztán láthatja, miben hibázott, ezt vegye ajándéknak a sorstól, hiszen ez által tud emelkedni! A lelke kutatásában, a spiritualitásban még inkább elmélyülhet, belső hangja erősebben szólhat, mint valaha. Hallgasson rá és cselekedjen bátran! Zentai Anna asztrológus
Az Astronet ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és friss infókért!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.


