2013. május 22. szerda, Júlia, Rita napja
Híres Mérleg Kate Winslet
2011. október 5. 11:30 ,
Legutóbb frissítve: 2011. augusztus 3. 00:00
Az angolok rózsája - így becézik Winslet kisasszony. Méltatói nevezték rózsaszálnak, azok a kritikusok, akik végigkísérték eddigi pályafutását, amint a bimbózó virágszál kiteljesedett, és egyre több színes szirmot bontott. A hasonlat nem túlzó, hiszen a k
Színészcsaládba született, a szülei Londoni színházakban játszottak, a nagyszülei pedig színházat igazgattak. A gyermekkorát jelmezek és díszletek között töltötte, természetes volt hát, hogy ő is ezt a pályát választotta. A rend kedvéért azért diplomát szerzett drámatörténetből, de közben már játszott színpadon és a televízióban.
Tizenhét éves volt, amikor Peter Jackson új-zélandi rendező kiválasztotta a Mennyei teremtmények című filmje főszerepére, és ezzel elindította a karrierjét. Olyan karriert, amit nagyon sok pályatársa irigyel, és értetlenül áll a "Winslet-jelenség" előtt.

Való igaz, a húszas évei elején Kate inkább volt dundi, mint karcsú, az öltözéke pedig inkább lompos, mint divatos. Ám már akkor sugárzott belőle a Mérlegekre oly jellemző báj, ami feledtette a zilált külsőt. Az évek során aztán elmaradt a kopott farmer és a kinyúlt póló, rendezett lett a frizura, és a rendszeres mozgás az alakját is átformálta, és ma már egy bomba nőért kapkodnak a rendezők. Simulékonysága, konfliktuskerülő természete miatt mindenki szívesen dolgozik vele, így nem csoda, hogy sorra kapja a felkéréseket.
A világ a Titanic kapcsán ismerte meg a nevét, és még a szakmát is meglepte, hogy kimaradt az Oscar-esővel elárasztott film díjazottjai közül. (Tíz évvel később aztán A felolvasóért megkapta az aranyszobrocskát.) Ráadásul a film díszbemutatóján sem vett részt, mert akkor kísérte utolsó útjára rákban elhunyt kedvesét, akivel öt évig tartott a kapcsolata.
"A Titanicot nem éreztem fordulatnak a pályámon, csupán nagy lehetőségnek és felelősségnek. Akkor döbbentem rá, hogy egy színész akaratlanul is példát mutat másoknak" - vallotta később a filmről. A hírnév mellett egy csodálatos barátságot is köszönhet a Titanicnak. A férfi főszerepet játszó Leonardo DiCaprióval itt ismerkedett meg, s habár azóta többször összeboronálta őket a bulvársajtó, mindketten állítják: csupán nagyon-nagyon jó barátok. "Leo az egyik legfontosabb személy az életemben, a barátsága nélkülözhetetlen számomra."
Az egyik mexikói forgatáson találkozott az első férjével, az akkor még rendezőasszisztens Jim Threapletonnal, akitől a kislánya, Maia Honey született. A házasságuk nem volt hosszú életű, mert Kate életében feltűnt Sam Mendes rendező, akibe azonnal beleszeretett. "Álmomban sem számítottam rá, de ez valóban szerelem volt első látásra. A találkozónkat követő éjszakán nem tudtam aludni, furcsán elszorult a torkom, amikor rá gondoltam" - mesélte akkori érzéseit.
Két év után összeházasodtak, és 2003-ban megszületett a kisfiuk, Joe Alfie. Bár a színésznő rengeteget dolgozott, soha nem vállalt az otthonától távoli forgatást, hogy minél több időt tölthessen a szeretteivel. A barátaik, ismerőseik mintacsaládnak tartották őket. Éppen ezért ért hideg zuhanyként mindenkit, amikor idén tavasszal bejelentették, hogy válnak.
Az okát nem közölték, de a jól értesültek tudni vélik, azért romlott meg a kapcsolatuk, mert Mendes együtt szerepeltette legutóbbi filmjében, A szabadság útjaiban a feleségét és DiCapriót. Azóta állítólag féltékenységi jeleneteket rendezett.
Kate csupán annyit mondott, hogy szeretné lezárni a múltat, és valószínűleg visszaköltözik Angliába.

Való igaz, a húszas évei elején Kate inkább volt dundi, mint karcsú, az öltözéke pedig inkább lompos, mint divatos. Ám már akkor sugárzott belőle a Mérlegekre oly jellemző báj, ami feledtette a zilált külsőt. Az évek során aztán elmaradt a kopott farmer és a kinyúlt póló, rendezett lett a frizura, és a rendszeres mozgás az alakját is átformálta, és ma már egy bomba nőért kapkodnak a rendezők. Simulékonysága, konfliktuskerülő természete miatt mindenki szívesen dolgozik vele, így nem csoda, hogy sorra kapja a felkéréseket.
A világ a Titanic kapcsán ismerte meg a nevét, és még a szakmát is meglepte, hogy kimaradt az Oscar-esővel elárasztott film díjazottjai közül. (Tíz évvel később aztán A felolvasóért megkapta az aranyszobrocskát.) Ráadásul a film díszbemutatóján sem vett részt, mert akkor kísérte utolsó útjára rákban elhunyt kedvesét, akivel öt évig tartott a kapcsolata.
"A Titanicot nem éreztem fordulatnak a pályámon, csupán nagy lehetőségnek és felelősségnek. Akkor döbbentem rá, hogy egy színész akaratlanul is példát mutat másoknak" - vallotta később a filmről. A hírnév mellett egy csodálatos barátságot is köszönhet a Titanicnak. A férfi főszerepet játszó Leonardo DiCaprióval itt ismerkedett meg, s habár azóta többször összeboronálta őket a bulvársajtó, mindketten állítják: csupán nagyon-nagyon jó barátok. "Leo az egyik legfontosabb személy az életemben, a barátsága nélkülözhetetlen számomra."
Az egyik mexikói forgatáson találkozott az első férjével, az akkor még rendezőasszisztens Jim Threapletonnal, akitől a kislánya, Maia Honey született. A házasságuk nem volt hosszú életű, mert Kate életében feltűnt Sam Mendes rendező, akibe azonnal beleszeretett. "Álmomban sem számítottam rá, de ez valóban szerelem volt első látásra. A találkozónkat követő éjszakán nem tudtam aludni, furcsán elszorult a torkom, amikor rá gondoltam" - mesélte akkori érzéseit.
Az okát nem közölték, de a jól értesültek tudni vélik, azért romlott meg a kapcsolatuk, mert Mendes együtt szerepeltette legutóbbi filmjében, A szabadság útjaiban a feleségét és DiCapriót. Azóta állítólag féltékenységi jeleneteket rendezett.
Kate csupán annyit mondott, hogy szeretné lezárni a múltat, és valószínűleg visszaköltözik Angliába.
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
Szolgáltatások
Rovatok


