Éjjeli vágta

Így rohantok keresztül a keskeny, túlvilági érintésű, misztikum nyelte folyón. A hideg vizet a paták a fekete csukja alatt megfeszülő arcodba csapják. Nem érdekel, mert már látod. A mező közepén áll. Hát ez lenne az? Egy mohával benőtt, semmit üzenő, faablakos kőház. Igen. a külső alázatos. Meghajló. Szerény. De a belső… legenda, sorsrengető titok, remegő ajkak suttogta mágia. Köpenyed hátralökve szállsz le fújtató lovadról. Tested megremeg. Tenyered izzad a sötét bőrkesztyűben. Ajkad összerándul. Lenyomod a kilincset.

Holdfény világította hideg, apró bogarak nesze, áporodott szag. A fal mellett álló kandalló elé térdelsz. Köpenyed zsebéből elővett gyufával próbálod begyújtani a korhadt fadarabokat. Heves szívverésed már nem tudod kordában tartani. Szomjas vagy. Elgémberedett kezed nehezen bánik a gyufával. Végül sikerül. A tűz, mint ármányőrző sejtelem végigrohan a fagyos falakon. Felállsz, s lassan megfordulsz. A házban a kandallón kívül nincs más, csak egy kőasztal. S ahogy megsúgták neked, rajta a könyv. Alig kétlépésnyire van tőled. Tudod, nem lesz benne más, csak a te történeted. Hisz mindenkinek, ki kinyitja, csak azt mutatja. Csak a sajátját. Így írta meg lapjait a mágia. Megállsz előtte. Ezért jöttél. Erre vártál. Ezt akartad. Nyisd hát ki! Mire vársz? Súgja ezer, falból előkúszó , sürgető hang. S kezed már emeled. Ujjad a fedélen. Kézfejed ina megfeszül. S ekkor hirtelen…

-Várj! – Hátra ugrassz. Köpenyed alá nyúlva kardodat kirántod, s a hang irányába tartod. A sejtelem lengte, veled szemben álló, sötét, alak fényesedni kezd. Egyre jobban és jobban ragyog. Szemed hunyorítva nézel rá, s szorítod kardodat.
-Tedd el! Nem kell tőlem félned. Aki ide jutott, az előtt nincs itt akadály. ..Azt hiszed, a bátorságod, erőd, kitartásod vezetett ide? Tévedsz. Nem hozott ide más, csupán a mérhetetlen, nyugtalan, nyüzsgő sóvárgás, melyet nem tűrt már tovább űzött lelked. Elhozott hát ide. Hogy vágyad kielégülhessen. Igen. A sors könyve ez. Benne mindazzal, melyre oly kíváncsi vagy. Mely annyira izgat. Annyira érdekel, hogy napjaidat nyugodni nem hagyod. Hát tessék. Olvasni akarod? Tedd hát! De valamit tudnod kell. Miközben olvasod, sírba száll a remény, a váratlan nagyszerűsége, a meglepetés, a kaland, s a szín, mely átszövi életed. A mágia megöli a varázst.

Kardod hüvelyébe csúsztatva, némán hallgatod a jelenést. Nézed őt, nézed a könyvet, s mellette egy apróbb tárgyat.
- Látom, szemed rátalált. Ősi medál ez. Múltja a végtelenbe vész. Jelene izzó. Jövője örök. Tudni akarod, mi ez? A hit medálja. Választás számodra. Benne van mindaz, melyet a könyv olvasása közben elveszítenél, s még valami. Erő, mely örökké kísér majd az úton, ha mellette döntesz.
- Itt az idő. Válassz hát! Nem időzhetsz itt sokat. Döntened kell. Kinyitod a könyvet, vagy elveszed a medált…
…A hideg, titoktartó, néma éjjeli fény hozzáér arcodhoz, mikor kilépsz a ház ajtaján. Bal lábad a kengyelbe teszed, s fellököd magad. A hold ravasz szemekkel keresi nyakadban a medált. De nem láthatja tested. Köpenyed eltakarja. Az erdő fái nyirkos hangon suttogva egymásnak találgatják, megnézted e- a könyvet. A csillagtalan égbolt kérdés nélkül borul feléd. S lassan elindítod lovad. Hűvös szélben ügettek át a mezőn. Bámul a hold, az ég, a fák. S te elmosolyogsz. Hisz senki más nem tudja, hogy döntöttél.

Adela