A hála súlya

Van, aki nyíltan teszi ezt, van, aki titokban, mert rendkívül zavarná, ha önzetlenségéért valaki hálálkodna neki. És vannak olyanok is (ez főleg a Rák jegyűekre jellemző), akik fogadatlan prókátorként olyasmibe is beleavatkoznak, amihez nem sokat értenek, és ügyködésükkel csak tovább nehezítik a helyzetet. Persze van olyan ember is, aki "boldogan segít", de csak akkor, ha ezt a gesztusát sokan látják, vagyis ha önmaga "jó hírét öregbítheti". És ők azok, akik szinte kikövetelik maguknak a hálát, a hálálkodást.

Jótett helyébe jót várj!

Barátnőm hatéves kisfia nagyon szereti az olyan mesét, amiben a jó elnyeri méltó jutalmát, a rossz meg a büntetését. Életfilozófiája, hogy jótett helyébe jót  várj! Ezért aztán a jó meséket szereti, amikor az aranyhal (a róka, az egér, a hangya) azzal köszöni meg jótevőjének a segítséget: cserébe teljesítem három kívánságodat! Hatéves kis barátom néha azon kesereg, milyen kár, hogy az életben nem egészen így van. Hogy ő hiába tesz jót valakivel, senki nem teljesíti három kívánságát. "Még szerencse, hogy én csak kicsi jókra vagyok képes" - töpreng az óvodások bölcsességével. Édesanyja viszont már most kétségbe van esve, mi lesz ebből a gyerekből, ha mindenért "hálát vár". A kisfiú képletét ismerve azt tanácsoltam a mamának, hogy próbálja mindig az élet realitásai felé terelni gyermekét, mert Oroszlán aszcendensű s Oroszlán napjegyű, és születésekor még a Jupiter és a Mars is az Oroszlán jegyben tartózkodott. A gyermek tehát rendkívül naiv, őszinte, nagyvonalú - és persze hiú is, számára mindig fontos lesz, hogy elismerje a környezete. Nemcsak a kudarcokat fogja nehezen elviselni, hanem még az is megrázza, ha egy versenyben valaki nem fair módon játszik. S talán még hatvanévesen is hinni fog a mesékben, s az aljassággal, a tisztességtelen módszerekkel szemben örökké védtelen lesz. Ezt a világlátást kinevelni belőle aligha lehet, de mindenképpen meg kellene edzeni, hogy később ne legyen megkeseredett, csalódott felnőtt. El kell fogadtatni vele, hogy a szerencse forgandó, és nem mindig ő a győztes. És a mesékben ne csak a jókat megillető jutalom jusson az eszébe, hanem az is: az érdemteleneket előbb-utóbb utoléri a méltó büntetés.  Nem a segítőkészséget kell kinevelni belőle, hanem azt, hogy a tetteiért hálát, jutalmat várjon.

"Meddig legyek még hálás?"

- Senki nem érdemli meg, hogy az ember jót tegyen! - fakadt ki keserűen András, aki múlt télen egy kisfiút mentett ki a bányató jeges vizéből. Tettéért életmentő emlékérmet is kapott, meg egy kiadós tüdőgyulladást, aminek nyomait máig viseli, a kialakult szövődmények miatt. Valójában azért keresett meg, mert arra volt kíváncsi, mikorra gyógyul meg végre, mikor lesz megint olyan az élete, mint az előtt a tragikus nap előtt volt.
- A gyógyulás összefügg a lelki békével. Amíg nem tud feldolgozni egy csalódást, addig a szervezete sem tud igazán regenerálódni.
- Hát azt a csalódást nehéz lesz feldolgozni - felelte András, akinek Halak az aszcendense, Rák a napjegye, és a Hold is a Rákba esik a képletében. Tele van empátiával, mindig a szívével gondolkodik, az észérveket elengedi a füle mellett.
Kiderült, a csalódása nagyon is összefügg a balesettel. Azon a délutánon is futni indult, ahogy mindennap tette, amióta elhatározta, hogy lead néhány kilót. A tó partjához közeledve hallotta meg a gyerekek segélykiáltását. Meggyorsította a tempót, s mire odaért, két kétségbeesett fiú alig tudta elmondani, hogy harmadik társuk alatt beszakadt a vékony jég, és elmerült. Gondolkodás nélkül ugrott a hideg vízbe, megtalálta, kihúzta a gyereket, még a mobilja is tönkrement, mert a nadrágja zsebében felejtette a nagy sietségben. Karjába kapta a fiút, futott vele a kocsiútig, az első autóst megállította, az vitte az orvoshoz. Csak ezután ment haza átöltözni, száraz ruhába bújni. Másnapra belázasodott, ágynak esett. Hetekig tüdőgyulladással nyomta az ágyat. Amikor végre meggyógyult, első útja a megmentett kisfiúhoz vezetett.
- Nem tudhattam, hogy a kissrácnak az ijedtségen és a náthán kívül nagyobb baja nem lett. Alig vártam, hogy láthassam, meggyőződhessek a két szememmel arról, hogy egészséges, hogy érdemes volt a sok szenvedés...
A fiú szülei nyitottak ajtót. Először elámultak, amikor Andrást meglátták. Aztán majdhogynem dühösen kitessékelték. "Mit akar még tőlünk? - sipította a fiú anyja. - Minek jött a nyakunkra? Most már az életünk végéig hálálkodnunk kell, amiért azon a délutánon épp ott járt a tóparton?"
- Annyira meglepett a fogadtatás, hogy hirtelen szóhoz se jutottam. Sarkon fordultam, és otthagytam őket. De nem tudok szabadulni az asszony szemétől. Attól az összeszűkült pupillától... De hát én nem hálát vártam. Csak a fiút szerettem volna látni...
- Van, aki ki tudja fejezni a háláját, és van, akit frusztrál az, ha a jótevőjével találkozik, mert ráébred, hogy ő maga mennyire gyenge. Ez az asszony a saját bűntudatát, tehetetlenségét próbálta leplezni lehetetlen viselkedésével. Őt alighanem azért mardossa a lelkiismeret-furdalás, hogy nem vigyázott a fiára, és nem ő volt az, aki mellette volt a bajban. Önmaga elleni haragját arra zúdítja, aki őt "helyettesítette".
András ekkor ugyan szent esküvel fogadta, hogy tőle mindenki ott fullad meg, ahol van, többé nem fogja az egészségét veszélyeztetni, de ezt aligha vehettem tőle komolyan. Hiszen a születési képletében feketén-fehéren ott áll, hogy ő az a típus, aki még az élete kockáztatásával is segít a bajbajutottakon. De a képletében az is benne volt, hogy a gyógyulását tényleg ez a család oldja majd meg. Kételkedve ingatta a fejét. Aztán néhány napja újra megjelent.
- Igaza volt, Tomi anyja nem rám haragudott... A kínos találkozó után pár nappal az orvosi rendelőben összefutottam Tomival és a nővérével. A lány elmondta, anyjuk idegösszeomlást kapott a baleset hírére. És azóta is kezelésekre jár. Amikor meglátta Andrást, újra az a kegyetlen félelem lett úrrá rajta, mint a fia balesetének hallatán... Szóval, szent a béke... Sőt Tomi nővérével azóta egész jól összebarátkoztam. Az ő optimizmusa átragadt rám, és már könnyebben viselem a magam bajait, hiszem, hogy meggyógyulok.