2012. február 9. csütörtök, Abigél, Alex napja
Szakítópróba
2007. október 9.
A legtöbb boldog kapcsolatot a hétköznapok teszik tönkre, mert a napi gondok közben óhatatlanul adódik kisebb-nagyobb súrlódás. A túl sok súrlódás pedig előbb-utóbb a legerősebb szálakat is meglazíthatja, és bekövetkezik a szakítás.
Hirdetés

Anita és János már fél éve együtt járt, amikor elhatározták: összeházasodnak. Anita ötlete volt, hogy nézessék meg a horoszkópjukat, vajon tényleg összeillenek-e.
– Ha azt mondom, nem illetek össze, elmarad az esküvő? – kérdeztem Anitától, még mielőtt a képletüket elkészítettem volna. A lány zavarba jött.
– Én mindenütt azt olvastam, hogy az Ikrek nagyon tud alkalmazkodni. Én is. Tehát nem lesz baj. – Érződött a hangján, nagyon reménykedik benne, hogy jót mondok.
A képlet nem igazán támasztotta alá Anita állítását. A planéták arról árulkodtak, hogy nagyon is önálló gondolkodású, s mert „dupla Ikrek”, azaz nemcsak a Napja, de az aszcendense is ebben a jegyben áll, nehezen tűri a korlátokat, a „fegyelmet”, azt a rendet, rendszerezett életet, amit János diktál majd kettős Skorpió-adottságai révén.
– De talán a bolygóitok közötti nagyon harmonikus fényszögkapcsolatok ellensúlyozni tudják majd a természetetekből fakadó különbségeket – mondtam Anitának, amikor az elemzés miatt találkoztunk. – A Mars és a Vénusz kapcsolódása azt jelzi, hogy az esetleges vitákat egy ideig csókkal, öleléssel fel tudjátok oldani. De ahhoz, hogy ez a bolygókapcsolódás ne veszítsen az erejéből, folyamatosan „ébren kell tartani”.
– Hogyan?
– Például úgy, hogy soha ne büntess „szerelemelvonással”. Az efféle zsarolás kétélű fegyver: eleinte nagyon ragaszkodóvá teheti a párodat, később azonban olyan ellenállást vált ki belőle, ami előbb-utóbb kioltja a szexuális érdeklődését.

Az esküvő után három évvel János keresett meg. Azt mondta: nagy a baj. Abból a nagy harmóniából, amit én a bolygóik között láttam, bizony egyre kevesebb érvényesül. A múlt héten már a válás gondolata is felmerült benne. Azért is jött most, hogy megkérdezze: van remény, hogy még rendbe jön köztük ez a kapcsolat?
Válásra utaló bolygóállások nem voltak, tehát még minden rendbe jöhet. Csak arra kellene rájönni, hogy mi vezetett idáig. Amikor ezt kérdeztem, Jánosból kibuggyant a panaszkodás.
– Esküvő után az első hónapokban rengeteg apró, jelentéktelennek tűnő ellentét jelentkezett, de ezeknek nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget. Például, hogy Anita imádott hajnalig olvasni, tévézni, reggel viszont alig lehetett kirángatni az ágyból. Én meg este tízkor már elájultam. Igazi „pacsirtatípus” vagyok, hajnalban vág legjobban az agyam. Engem az zavart, hogy este ő szöszmötöl, égeti a villanyt, őt meg az, hogy reggel a legédesebb álmából ébresztettem, akármilyen óvatosan jártam-keltem körülötte.

A mézeshetek után kiderült, ez az eltérő életritmus még a szexuális étvágyukban is jelentkezett: Anita inkább este bújt volna uracskájához, János meg inkább reggel vágyott ölelésre. Amíg külön éltek, örültek, ha meg tudták szervezni, hogy egymáséi legyenek, és ezek a pásztorórák általában kora délutánra estek. De amikor már „mindig minden szabad volt”, mindketten úgy gondolták: akkor bújhatnak ágyba, amikor csak megkívánják a másikat. Arra nem gondoltak, hogy ez időben nem fog egybeesni. Anita néhány esti elutasítás után azzal vádolta Jánost, hogy van valakije. János meg azt vágta ifjú asszonya fejéhez, hogy vagy frigid, vagy már nem is kívánja őt, azért tiltakozik a hajnali együttlét ellen.
Ajánljuk még...
Szerelmes nők tartották el a párom
– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.
Bochkorra féltékeny Claudia párja?
Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.
Nem a vőlegényem életem szerelme?!
Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Kedves Kata! Szeretném megtudni, hogy miért van az hogy már lassan fél éve együtt vagyok a barátommal, de mostanában már nem olyan figyelmes velem. De mikor megmondom neki, akkor midnig azt mondja, hogy nem akar elveszíteni. Nagyon szeretem de csak hétvégén lehetnénk együtt, ő pedig inkább a barátaival lóg együtt. Segíts mi lesz ebből a kapcsolatból. Én: 1990.07.28. 15:45, a barátom: 1990.03.24. 20:50Válaszod előre is köszi
Nagyon sarkított történet és általánoság, mégis elgondolkoztató...
Kedves Kata kérem adjon meg vmiféle elérhetősége telefont akármit mert most nagyonnagy szükségem lenne a segitségére!! szeretném megtudni hoy a volt barátommal lesz e valami még a jövöben vagy sem. 1988.02.05-én születtem11:30kor ő pedig 1979.03.19-én a pontos születési idejét nemtudom
Kedves Kata szeretnék pár kérdésemre választ kapni csak nemtudom hogyan lehetne Önt elérni. Kérem adjon majd meg egy elérhetőségi cimet vagy telefonszámot nagyon fontos lenne.. Szeretném megtudni hogy az illetővel fog e még valami történni a jövőben?1988.02.05-én 11:30-kor születtem a volt barátom: 1979.03.19 a pontos születési dátumát nemtudom...kérem segitsen köszönöm!!!
Szia, Kata. Mindig is erdekelt,h alakul a sorsom,de az utobbi idoben kulonosen.Szeretnem tudni,mit uzennek a csillagok.Megkerlek,segits nekem.Erdelyben szulettem (itt is elek) 1979 szept.8-an reggel fel8 korul.Valszodat elore is koszi.