Mámorító fürdők

2009. november 7. 06:43 , Legutóbb frissítve: 2009. november 7. 00:00
Már az antik orvostudomány is felismerte, hogy a szépség, az egészség és a víz feltétlenül összetartozó fogalmak. Az ember örült egészséges testének és nagy odaadással fürdött.




 





Így van ez ma is. Van aki a zuhanyozás, van aki a kádban való elnyújtózás híve. Orvosi szempontból talán a kettő váltakozása a legjobb: célszerű hetente általában egyszer-kétszer fürdeni és a többi napon pedig zuhanyozni.

Az ifjító gyógyforrás
nem ám kósza mondás:
a friss fürdő be csodás,
megújít naponta.
(Régi fürdőházi szentencia)

Amikor a fürdés ünnep

A kádban való elnyújtózás nem csupán a tisztálkodás célját szolgálja. Lehet ünnep is. A kozmetikai fürdőzés sokféle képpen finomítható: sóval, habfürdővel, gyógynövénnyel, olajjal. Ezek a szerek nemcsak illatoznak, hanem a szervezetre hatást gyakorolva erősítik és élénkítik az embert. És kinek ne volna erre szüksége?
Sófürdő

Élénkít, erősít és frissít. Többfajta fürdősó kapható, némelyik csak frissítésre alkalmazható, más fajták kifejezetten gyógyító célra készültek. Leghasznosabb a tengeri sót, jódot és kalciumot tartalmazó, illatos fürdősó. Összehúzza a bőr pórusait, még az izmokat is feszesebbenek lehet utána érzi. Célszerű heti egy alkalommal alkalmazni, akár délutáni programként is beiktatható. A bőr selymes tapintású lesz, ilyenkor mellőzhető a testápoló.
Ecetes fürdő

Különösen a nagy pórusú bőrre előnyös. Az egész fürdővízbe fél liter ételecetet kell önteni.
Korpafürdő

A korpafürdő megnyugtatja az ingerekre érzékeny, gyulladásokra hajlamos bőrt. Főzz meg 1 kg búzakorpát 5 liter vízben, majd add a fürdővízhez az így készített, átszűrt kivonatot. Tíz-tizenkét percig fürödj benne (a víz hőrméséklete 35 fok körüli legyen).
Citromfürdő

Az ideges, stresszben élő emberek kedvelt vize. Szeletelj fel öt citromot (héjastul), két órán át áztasd kevés hideg vízbe, majd a kapott kivonatot öntsd a fürdővizhez. Nyugtató hatása mellett a bőrt is kezelésbe veszi: az enyhe savas hatástól feszesebb, a C-vitamintól friss és üde lesz, fokozódik a sejtek újratermelődése.

Tejsavfürdő

A tej lactobaktériumokat tartalmaz - ami már önmagában is hasznos a női test számára. A tejes ülőfürdő - hála a tejsav védőfunkciójának -megakadályozza egyes női bajok kialakulását. Szoláriumozás után segítségével elkerülhető a fehér foltok kialakulása a szépen lebarnult bőrön, ami tulajdonképpen nem más, mint bőrgomba. A tejes fürdő megakadályozza a bőr szárazságát is, mivel a tejsav láthatatlanul leoldja az elszáradt bőrpikkelyeket.

12
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



HASZNOS CSOMAG (promóció)