Víz, víz, tiszta víz!

2009. július 15.
Mintha most lenne! A nagymamám kertjében állt egy kút. Nyáron, ha szomjas voltam, felhúztunk egy vödör friss vizet. Még mindig érzem a számban az ízét. Manapság, ha megszomjazom, kinyitom a hűtőszekrényt, és töltök magamnak ásványvizet. Mintha a csapvíz, a kútvíz nem is létezne. Naponta hazacipelem a kétliteres flakonokat, pedig tudom, hogy ezek az eldobható műanyagok még a környezetünket is szennyezik.
Hirdetés

A víz szervezetünk legfontosabb alkotóeleme. Az emberi test legnagyobbrészt vízből áll, de az életkor előrehaladtával ennek aránya csökken. Míg a csecsemő szervezete nyolcvan százalékban, a felnőtté már csak hatvan, az idős szervezet mindössze ötven százalékban tartalmaz vizet. De ennek a csökkent vízmennyiségnek is el kell látnia folyadékkal testünk minden részét. Szervezetünk igen takarékosan bánik a vízkészletével, hiszen naponta mindössze körülbelül két és fél litert választ ki, amit bizony újra pótolnunk kell. Napi folyadékszükségletünk egyharmadát a szilárd tápláléknak, kétharmadát folyadéknak kell fedezni.
Miért fontos a víz?

Az ember szervezetében a víz élettani szerepe sokrétű: biztosítja a vérkeringést, szabályozza a vérnyomást, befolyásolja a vér összetételét, lehetővé teszi a tápanyagok oldását, felszívódását, és fontos hőszabályozó is, biztosítja a szervezet állandó belső hőmérsékletét.
Sportolás vagy intenzív fizikai megterhelés közben az átlagosnál is több folyadékra van szükségünk.Már néhány százalék folyadékveszteség is okozhat izomgörcsöt, hányingert, és fáradékonyságot. Ezért sportolás vagy fizikai munka közben igyunk negyedóránként legalább két deciliter vizet vagy ásványvizet, hogy a folyadékvesztéssel járó ásványi anyagokat is pótoljuk.



Ásványvízfogyasztás hazánkban

2000-ben az egy főre jutó ásványvízfogyasztás 28 liter volt, ami a nyolcvanas évek fogyasztásához képest jelentős növekedés. Európa nyugati feléhez képest mi jobban kedveljük a szénsavas ásványvizet, mint a buborékmenteset. A hazai palackozott vizek döntő többsége ásványvíz, ezenkívül palackozott forrásvíz és ásványi anyaggal dúsított ivóvíz van forgalomban.
Szerző: Dogossy Katalin
« előző
1 2
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 1 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.179.208

Janababa
2009. július 15. 13:44

Legjobb a jana víz! :-)))