Müller Péter titkos tanításai

Ha rá akarsz döbbenni, milyen zűrzavarban élünk, elég visszahallgatni egy olyan magnót, amely véletlenül fölvette mindazt az üres fecsegést, ami egy társaságban elhangzott, vagy éppenséggel azt, amit a barátoddal beszéltél. Zaklatott félmondatok, elnyelt szavak, félig kimondott gondolatok, közbekiáltások, hamis nevetések; mindenki a magáét akarta mondani, de a másik nem hallgatta meg, s ezért vagy túlkiabálta hangerővel, erőszakkal lehengerelte a társait, vagy kifulladtan elhallgatott, s ha időnként mégis megszólalt, csakis azért tette, hogy hallgatása ne legyen feltűnő - ne érezzék azt, hogy nem figyel senkire.


Saját hangod a leghamisabb: utólag hallod, hogy szerepet játszottál, alakoskodtál, félrebeszéltél, nem figyeltél másokra. Ha nevettél is, nem szívből, és még véletlenül se mondtad azt, amit valóban gondoltál. És ami a hangfelvételen bizonyára hiányozni fog, az a csönd.
Félünk a csöndtől, mert üres.
Van sűrű, jelentőségteljes csönd is, de a mi csöndjeink sivárak és nyugtalanítók: riasztó fekete lyukak, halott csöndek, melyeket gyorsan túlharsogunk, nehogy lelepleződjön az igazság, hogy semmi közünk egymáshoz.
Mindenki önmagát szeretné mondani, s hamarosan rádöbben, hogy nem hallgatják meg.

 

Senki nem kíváncsi rá - ahogy ő sem kíváncsi senkire. S amikor valaki mégis átveszi a szót, szinte hallani, hogy közben mindenkinek a saját gondolatai járnak a fejében, fél füllel kifelé hallgat, de közben néma gondolatait mondja befelé; regényt lehetne írni azokból a gondolatokból, melyek olyankor kavarogtak bennünk, amikor valaki éppen beszélt hozzánk, s elmondta életének talán legnagyobb baját.
Azért írom, hogy "talán", mert fontos dolgokról ritkán beszélünk. Nehezen jön ki belőlünk, és ritkán, mert tudjuk, hogy nem érdekel senkit. .. Beszélgetéseink felszínesek, szétszórtak, s hamar kimerülünk tőlük.
De ha mégis valaki erőt vesz is magán, s el akarja mondani, ami a lelkét nyomja, órák telnek el, amíg a lényegre tér.
A lényeget ugyanis gyakorta ő sem tudja, vagy nem akarja tudni, s ezért legfőbb célja nem az, hogy végre valaki megértse, hanem hogy megszabaduljon attól a feszültségtől, ami a lelkét nyomja.
Ha rászántad magad a figyelemre, készülj fel rá, hogy ez roppant időrabló áldozat: az elfulladt lelkekből árad az évek óta fölhalmozott érzések és gondolatok mérhetetlen tömege. Mintha el nem olvasott levelek ezreit zúdítaná rád: ömlik, ömlik a szó, nemcsak a baj, hanem annak legkisebb részlete is, az is, ami normális körülmények között elhanyagolható és teljesen lényegtelen. A "végre szóhoz juthatok én is!" kirobbanó szabadságában egy egész életregény ömlik eléd; kiszabadul a szellem a palackból, s most elmondja, elújságolja , elpanaszolja végre mindazt, amiről eddig hallgatott, mert nem figyelt rá senki. Gyakran csak az a fontos, hogy beszélhessen.

 

Elég, ha csak bólogatsz. Végre kijön belőle minden, megszabadul a feszültségtől, s hálás lesz, pedig nem szóltál semmit.
Vannak trükkös "álfigyelők", ezek csak hümmögnek ilyenkor, bólogatnak, s közben egésze máson jár az eszük.
A beszélő ember magánya és kétségbeesése néha olyan nagy, hogy nem is fontos neki, hogy valóban figyelj rá. Elég, ha csak hallgatod. elég, ha csak csöndben vagy, s úgy teszel, mintha hallgatnád. Kimondatlanul belemegy a szánalmas megalkuvásba: nem kell, hogy figyelj rá, csak hallgasd végig. Csak ne szólj bele! Az se baj, ha közben egy picikét elszunyókálsz.
Ilyenkor az történik, hogy elmondja végtelen hosszú monológját, melyet még azzal sem tudsz megtörni, ha finoman jelzed, hogy szükségre kell menned. csak mondja, mondja a magáét, s amikor belefárad - jóval később, mint te -, anélkül hogy szólnál egy szót, felelnél vagy mondanál neki valamit, váratlanul elköszön és lemegy.
És nemsokára meglepve hallod vissza valakitől: úgy érezte, hogy "nagyon jót beszélgettetek". Hogy "régóta nem beszélgetett valakivel ilyen bensőségesen"?

Részlet Müller Péter Titkos tanítások című könyvéből
Alexandra Könyvkiadó 2011.