Ama Muru titka, a csillagkapu

2010. március 9.
A dél-amerikai őslakosok szerint egy dimenzióugrásra használatos kapu bújik meg az Andokban. Lehet, hogy valóban léteznek csillagkapuk? Kik és mire használták (vagy használják ma is) ezeket?
Vannak olyan helyek a bolygón, amiket legendák, misztikum és megmagyarázhatatlan jelenségek öveznek. A Peruban található állítólagos csillagkapuról évekkel ezelőtt lehetett már hallani, és számos furcsa jelenség történik ma is a környékén. 1998-ban Jerry Hills a barátaival látogatott a kapuhoz, és a szemtanúk szerint nagyjából harminc másodpercre szó szerint eltűnt. Jerry óráknak érezte az utazást, amit időn és téren túlinak tapasztalt, és olyan helyen járt, ahol az univerzumot egy felsőbb erő tartja egyensúlyba.
A helyiek nem nagyon mernek a kapu közelébe menni, mert volt már, hogy valaki úgy eltűnt, hogy soha többé nem látták viszont. Állítólag többször láttak „nem e világinak tűnő”, magas, szinte áttetsző testű embereket, akiket narancs és kék fénygömbök kísértek. Vajon kik lehetnek, honnan jönnek? Akik megérintették a kaput, azok közül többen vizionáltak: csillagokat, fényes képződményeket, gázfelhőket láttak, a szabadesés illúzióját vélték tapasztalni. A környező falvak lakói meg vannak győződve róla, hogy ez a kapu valójában átjáró azoknak az ősi isteneknek a világába, akik a történelem hajnalán az égből érkeztek, és hozzájárultak az emberi élet kialakulásához a Földön. Részben azért, mert ősi legendáik ezt tanítják, másrészt meg a környéken gyakran látnak fényes, kerek repülő tárgyakat. Egyre több okkult kutató keresi fel a környéket, mert ők is úgy vélik: az idegen civilizációk e féregjáratok segítségével küzdik le az idő és a tér akadályait, amikor a Földre látogatnak.

Hirdetés


Amaru Muru, a kulcs őrzője


Már jó néhány ilyen témájú film született az amerikai filmgyárakban, s talán mindegyik az ősi legendákat vette alapul. Az egyik helyi legenda szerint kulcs is van a kapuhoz. Egy aranykorong, amivel kinyitható a kapu, és a kulcs tulajdonosa beléphet az égi uralkodók királyságába. Ez a legenda még az inka birodalom megalapításának idejéből származik, és Amaru Muruhoz, az inkák első papjához kapcsolódik. Hogy honnan jött és ki is volt valójában Amaru Muru? Ezt titok övezi… Egyesek szerint Tampu Toccóban, a legendás hegyi barlangban született, gyerekkorában felvitték a Napistenhez, majd később visszatért a Földre. Egy másik történet szerint Amaru Muru lemúriai bölcs volt, akit más bölcsekkel együtt a kontinens pusztulása előtt a világ különböző helyeire
küldtek, hogy új civilizációt teremtsenek. Számos templomot és várost (például Machu Picchut, Cuzcót és Tiahuanakót is) tudatosan építették a bolygó erővonalai mentén, és Amaru Muru birodalmába nemcsak Peru tartozott, hanem szinte egész Dél-Amerika.
Az Andok mélyén megbújó kolostorban megalapította a Hét Fénysugár Rendet, és ez a misztikus iskola a szent lemúriai tanításokat követte. Emellett ők őrizték az Amaru által idehozott misztikus tárgyakat is. Ezek között volt egy bizonyos „szent napkorong”, amit titkos kamrában őriztek, és csak nagyon ritkán vették elő. Ezt a korongot csak kozmikus vagy transzcendentális események alkalmával volt szabad használni – valószínűleg olyankor, amikor valamilyen katasztrófa közelgett, és meg kellett nyitni a kaput az istenek számára. Érdekes, hogy a régészek egy kis kör alakú bemélyedést valóban találtak a kapu bejárata mellett…

Ahol a föld és az ég összeér


Marcahuasiról még a szkeptikusok is azt mondják, kivételes energiákkal rendelkező szent hely. A helybéliek úgy hiszik, itt adta tovább ősi titkait Viracocha,
az inka főisten, és sokak szerint érezni a tanítók jelenlétét – ha fizikailag nem is láthatók. Egy teória szerint Marcahuasiban is található egy csillagkapu – a helyiek azt mesélik, hogy furcsa lények közlekednek itt, időnként fényes nappal is. Emberek eltűnnek és megjelennek a semmiből, de volt, akit lebegni láttak. Nem könnyű eljutni erre a fennsíkra, közel négyezer méter magasan fekszik. Hatalmas emberarcokat formázó sziklái (szobrai?) mind ugyanabba az irányba néznek, de található itt kőből teknős, inka harcos és hüllő is. Sok látogató számolt be arról, hogy misztikus látomásai voltak itt-tartózkodása alatt.

Vajon miért vannak ezek a csillagkapuk ilyen eldugott helyen? Lehet, hogy az ősi istenek nem akarták, hogy a földlakók megtudják, vannak más világok is ezen a bolygón kívül? Esetleg még mindig nem tartunk ott tudatosságban és bölcsességben, hogy beléphessünk az idegen világokba? Vajon ha bárki átmehetne egy ilyen kapun, mire használnánk a tapasztalatot?

Soltész Szilvia
Ajánljuk még...

Kevés vele a szex, mégis...

A legnehezebb a szex volt vele, mert mindennek úgy kellett történnie, ahogyan ő kívánta. És ritkán kívánta. Ez meg rém furcsa volt, mert ugyanakkor leplezetlenül megnézte a miniszoknyás nőket, és percekig meredt a jelentősebb méretű cicikre.

Palikék újra elköltöztek az országból

Hetek óta üres Palik László és Marsi Anikó siófoki háza. A család ugyanis tartósan külföldön tartózkodik.

"A lány összeesett" Ambrus Attila megütötte legnagyobb szerelmét

A január 31-én szabadult Viszkis életében lezárult egy fejezet. Kérdés, hogy az újban melyik hölgy lesz az, aki elnyeri a szívét!?

Tsanyo
2010. december 30. 16:44

Maya ezek az emberek nem undorodnak maguktól. Mint tudjuk vannak olyan emberek akik ártani akarnak a másiknak vagy kihasználni. Ez az életük, életcéljuk. Általában csak az ilyen emberek milliomosok, gazdagok. Többüknek talán olyan nagy az egója, hogy isten kiválasztottjának is érzi magát. Ne feledjük vannak kivételek.

Thor
2010. május 27. 19:22

Hát Igen igazad van:)

Maya
2010. április 22. 20:57

Miért ? Miért?
Nem láttátok a filmet? Hát azért. Mr. Big Brother biztosan először a hadseregét küldené át, ez van, itt tart a világ." Élelmiszerekkel" mérgezik le a népet aztán meg "gyógyszert" adnak nekik, vagy gyógyszart? S mindezt miért? Fekete gyémántért, vagy natúrért, nekik mindegy. Néhány érdekcsoport jólétéért. A lényeg az, nem vagyunk felkészülve rá, s remélem még sok száz év eltelik mire megnyílhat egy ilyen kapu, addigra talán nem a gyémánt lesz a fontos, hanem a szeretet és az egymást segítés. Kérdem én a világ milliomosait, nem hánynak maguktól, mikor odamegy hozzájuk egy koldus s ők félrelökik? Nem émelyegnek a tükörképüktől mikor a saját szaunájukból kilépve átöltöznek egy puccos partyra indulva több milliós ruhakölteményekben, mikor tömegek éheznek ? ! ? Kinek ? Minek játszák az agyukat? Kik ezek? Még jó hogy eldugták elölünk ezeket a kapukat!!! Ezen kéne mindenkinek mélyen elgondolkodnia.

HASZNOS CSOMAG (promóció)