Fehér karácsony a Hargitán

2009. december 10.
Ha a tél elején a Csíki-havasok és a Hargita tájain havazni kezd, fehér karácsonyunk lesz – mondogatják elégedetten a székelyek. Havazik, hát hóban, fehér tájban indulhat neki az ember az erdélyi hegyeknek. Megkeresni azt a nem nagy, nem is kicsi fenyőt, amely egy érintésre megremeg, és lehullatja magáról a puha bundát.

Hófehér gallérral, behavazott kucsmával, járatlan csapásokon lehet most bandukolni az erdőben. Szarvasok és medvék, farkasok és őzek vágta ösvények vezetnek tovább. A karácsonyfás ember pedig elcipeli otthonába a kiszemelt fát, hazaviszi az örömet.

A csíksomlyói kegyhely téli fénye messzire világít a sötét éjszakában. Olyan szép múltja, történelmi és kulturális jelentősége van a templomnak, a klastromnak, a mindkettővel szoros kapcsolatban álló intézményeknek, szokásoknak, mozgalmaknak, hogy szinte külön fejezetet képeznek Csík vármegye történetében.
A Kis-Somlyó lábánál álló ódon templom a katolikus székelység régi szent helye – a nyugati kereszténység egyik legkeletibb őrhelye. Mily sokan gyűltek itt össze évszázadokon át, bemutatva hódolatukat Mária, Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk előtt.
A szentélyben, a főoltáron fényár övezi Mária kegyszobrát. Fel-felhangzik az ének a csodatevőért: Békét adj szívünknek, békét családunknak, békét nemzetünknek, békét a világnak. A hársfából faragott, 2,27 méter magasságú szobor Máriát ábrázolja, karján a kis Jézussal. Fején nehéz korona, arca mosolygós.
Hirdetés

Karácsonykor ünneplőbe öltözik a lélek, békesség költözik az otthonokba. Meggyújtják a gyertyákat. Mennyből az angyal... Ó, gyönyörű szép titokzatos éj... A közeli Csíkszeredából éjféli zarándoklat indul a csíksomlyói Ferenc-rendi Mária-kegytemplomhoz. Százak meg százak kelnek útra gyalog vagy autóval az éjféli misére s még előtte a betlehemi játékra. A jászol a kis Jézussal a Szent Ferenc-oltárnál áll. A gyerek- és ifjúkorú szereplők évszázados rigmusokkal üdvözlik az újszülöttet.

Az éjféli szentmise után megtisztult lélekkel indul otthonába a tömeg. A fiatalok egymásba kapaszkodnak, csúszkálnak a havas, jeges úton. Vidám magyar szó, kacaj tölti meg az utcákat. Hazatérve – régi szokás szerint – terített asztalhoz ül a nép. Töltött káposzta párolgó illata kelti az étvágyat. Vége az ádventi böjtnek. Megeszik, miként a helyi tájszólás ejti, a Mária radináját.

Somlyó hegye immár sötétbe burkolózik. Komor fenség. Csupa titok és várakozás. Őrzi az emberek örömét.

Szerző: Domonkos János
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 9 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.80

Zsóka
2009. december 12. 23:44

De jó, hogy hasonlóan éreztek, mint én. Alig várom már, hogy hazamenjek! Madéfalván lakom és már szinte innen érzem a hószagát, hallom a hajnali mise harangját néhány disznóüvöltéssel fűszerezve! Nektek is hiányzik az ízes beszéd? Még csak tanulok, és csak tanulni jöttem ide, Csíkot semmi nem pótolhatja!

Bea
2009. december 11. 17:23

Egy éve nem voltam Somlyón, Mária mosolygós arca elenyészik a messzeségben... de nem ez fáj a legjobban... Őt máshol is megtalálom, de a Hargita fenyveseit semmi nem pótolhatja... de HAZA megyek...hívhatják felőlem Romániának, attól én még magyarul álmodok...

Erika
2009. december 11. 15:30

Ilyenkor szorul össze a szivem! :( :( Emékszem minden egyes pillanatára annak amit itt leirt a szerző, Jó lenne most otthon:(
Hiányoznak a hófödte házak, a csikorgó hó a talpam alatt, a szeretettel teli emberek,a töltött káposzta illata és az én kis falum Csikszentkirály.
Szivet cseréljen az, aki hazát cserél!!

Nagy Ibolya Anna
2009. december 11. 08:55

Gyökereink mélyre nyúlnak.
A fenyők emlékeztetnek,hogy mindig egyenes maradjak,igazságos,őszinte.
A fehér hó,a tisztaságra,a fenyő örökzöld színe az örök szeretetre.....
Én is sok sok szeretettel gondolok HAZA !