India szent zarándokhelyei

A hinduk

A hinduk számára az élet egy folyam, sorozatos megszületések folyamata, és a halál csak a következő létformába vezet át. A későbbi élet minőségét meghatározzák a korábbi élet tettei és cselekedetei, ezért fontos érdemeket szerezni, és tökéletesedni, valamelyik istenség imádatán keresztül is. A hinduk egész életét ez a készülődés és a számtalan spirituális zarándoklat határozza meg.

Örök körforgásban

A legnagyobb vallási esemény a világon az indiai kumbh mélá. A Guiness Rekordok könyve szerint 1989. február 6-án az észak-indiai Uttar Prades államban gyűlt össze bizonyítottan a legtöbb ember a világtörténelem során közös céllal, azonos helyen, azaz tizenöt millióan. A vallási eseményre azért érkeznek a hinduk, hogy megmerítkezzenek valamelyik szent folyamban, hogy ezzel elérjék a halhatatlanságot, a nirvanát, hogy kiszabaduljanak az élet-halál körforgásából. Három évenként rendezik meg, váltogatva a helyszíneket, így Hardvárban a Gangesz partjánál, Uddzsainban, Közép-Indiában a Sipra folyó mellett, nyugaton a Godavari-folyó mellé épült Nászikban és a legfontosabb helyen: Allahabádban, a Gangesz és a mitikus föld alatti folyó, a Szaraszvati találkozásánál.
Allahabad olyan a hinduk számára, mint a muszlimoknak Mekka vagy a keresztényeknek Róma. Nincs semmilyen meghívó, reklámkampány, mégis mindig minden zarándok tudja, hogy mikor és hová kell érkezniük. A zarándoklat csúcspontját egy asztrológiailag kiemelkedő dátum jelzi, amikor a Jupiter a Vízöntő, a Nap pedig a Nyilas csillagképben áll. A legenda szerint a világ kezdetén az istenek és a démonok együtt keverték a tejóceánt, hogy kivonják belőle a halhatatlanság elixírjét, ám a démonok megszöktek a korsóval. Tizenkét napon át menekültek, mialatt az amrita, az esszencia kiloccsant a mai zarándoklatoknak helyszínéül szolgáló négy helyre. Allahabád kétszeresen is áldott hely, hiszen a monda szerint Siva magjának egy cseppje is ide hullott, ami újabb kulcs a halhatatlansághoz. A hinduk számára a szenvedéssel teli életből, a körforgásából való kiutat és a karmától való megszabadulást a halhatatlanság jelenti, vagyis mindazzal történő azonosulást, amit az istenek maguk után hagytak, és ami összeköti a földi létet és a nirvánát. Szádhuk, vagyis hindu szent emberek milliói lépnek háromévente a Gangesz vizébe, hogy megfürödjenek azon a szent helyen, ahol a hagyomány szerint az amrita a földre hullott.

Az Aranytemplom

A szikhek legfontosabb városa az indiai Amritszár. Az idevezető út több mint négyszáz éve létezik, s a rajta járó utazók legfontosabb célja az aranyozott templom, a benne őrzött bekötött kódex, és a templom körüli tiszta vizű tó. Minden szikhnek, éljen bárhol is a világban, a legfőbb célja, hogy egyszer eljusson az amrisztári templomegyüttesbe, hogy tisztelegjen a Gurunak, vagyis a selyemvánkoson elhelyezett szent könyvnek. A szikh vallás alapító guruja, az egyetlen istent hirdető Nának, aki a legfontosabbnak a jámborságot és az ájtatosságot tartotta, elutasította a varázslatokat, csodákat és a kasztrendszert. A születési helyétől, Lahortól százhatvan kilométerre fekvő tó mellett meditált rendszeresen a harmadik guru, Amár Dasz. Utóda, az 1574-ben kinevezett Ram Dasz guru kezdte ott felépíteni „Isten Házát". Így épült fel a tó közepén az Aranytemplom, és alakult ki Armitszár települése. Neve nektártavat jelent, vagy másképpen a halhatatlanság vizét, mely közös vonás a hinduk szent folyamainak tiszteletével. A szikh szent iratok összefoglalását is itt helyezték el 1604-ben.
A tizedik és egyben utolsó guru 1708-as halála előtt avatta a szent iratokat a végső és mindenek felett álló gurunak, azóta lengi be az iratokat a szentség és a misztika fátyla. A papok minden nap hajnali három órakor a szent könyvet, vagyis a Gránth Száhib Gurut átviszik a palkin, vagyis az aranyból és ezüstből készített gyaloghintón a Katha Száhibból a Harmandirba. A főpap a helyére emeli, leül elé, ünnepélyesen kinyitja, s felolvassa belőle Isten aznapra szánt üzenetét. A rituálé keretén belül az est beálltáig szent verseket énekelnek és szavalnak, a templom egész területén zene és a himnuszok hallhatók. Sokféle zarándok keresi fel ezt a helyet, betegek, friss házasok, öregek és kíváncsiskodó turisták egyaránt. Amint lemegy a nap, elhallgatnak az imák és a szólamok, a Gurut visszaszállítják éjszakai helyére. A gyakornokok tejjel és vízzel szertartásosan megtisztítják a templomot, hogy pár óra múltán újra kitárják a kapukat az újabb zarándokok előtt.