Isteni csoda - a patikában

2009. november 26.
Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott egy persely malacot. Kiöntötte a padlóra a malacban lévő érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket a malacba, és kisurrant a hátsó ajtón.

A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva.

Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi.

Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit
csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül elővett egy érmét és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt!

- És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetően bosszús hangon.
- Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére.

- Én pedig az én testvéremről szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki.

- Tessék? - fordult hozzá a patikus.

- A neve Andrew és valami csúnya dolog nő a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg őt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda?

- Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban.

- Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül.

A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt.Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége?

- Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt mondta, hogy valami operációra volna szüksége. De Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet.

- Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi.

- Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell.

- Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár
és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az
ára.

Hirdetés


Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.

A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idő, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a műtét egy igazi csoda volt - suttogta Anya - vajon mennyibe került volna?

Tess mosolygott. Ő pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. No és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitől függ, hanem magasabb törvények működésétől.
Ajánljuk még...

Kevés vele a szex, mégis...

A legnehezebb a szex volt vele, mert mindennek úgy kellett történnie, ahogyan ő kívánta. És ritkán kívánta. Ez meg rém furcsa volt, mert ugyanakkor leplezetlenül megnézte a miniszoknyás nőket, és percekig meredt a jelentősebb méretű cicikre.

Palikék újra elköltöztek az országból

Hetek óta üres Palik László és Marsi Anikó siófoki háza. A család ugyanis tartósan külföldön tartózkodik.

"A lány összeesett" Ambrus Attila megütötte legnagyobb szerelmét

A január 31-én szabadult Viszkis életében lezárult egy fejezet. Kérdés, hogy az újban melyik hölgy lesz az, aki elnyeri a szívét!?

tunde
2011. március 2. 14:12

ez egy gyonyoru tortenet volt es igen is ilyen csodakra csak ISTEN kepes csak azt a ferfit hasznalta fel segitsegul bizatok es hidjetek istenben mert csak o segithet

1 idetévedt olvasó
2011. január 15. 01:51

A csodára való képesség ugyan úgy bennünk van , mint a rombolásé, a károkozásé...
A mi döntésünk,hogy melyiknek engedünk teret....

Fekete Lótusz
2010. október 24. 10:24

Sajnálom kedves b anita nem értek veled egyett.A csodákat nem Isten adja és nem is tőle kell várni.Nem csak istenbe lehet hinni .Ha valaki hisz az álmaiban vagy vágyaiban és tesz is érte csak akkor változhatnak meg a dolgok.Persze a hit őnmagában nem elég azért tenni is kell.Mert a sorsod is csak tőled változhat.

b anita
2010. május 10. 10:19

ez csodalatos ISTEN akarata volt meghato es hideg razos tortenet ujabb bizonyitek arra hogy ISTEN mennyire szeret minket

Nika
2010. február 23. 22:13

Nagyon szép történet, de a címe helytelen, ez a csoda nem isteni,. Ezt csak az emberek tehetik meg. Emberszívvel, emberséggel.

HASZNOS CSOMAG (promóció)