Szögek a kerítésben

2010. február 15.
Volt egyszer egy nagyon rossz természettel megáldott fiú. Az apja adott neki egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert kerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe.

A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel sem.

Teltek a napok, s a fiú végre azt mondthatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből. Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:

Hirdetés


"Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha összeveszel valakivel, és valami csúnyát mondasz neki, megsebzed; egy ugyanolyan sebet hagysz benne, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, az örökre seb marad. Akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot, a seb ott marad örökre. A szóbeli, verbális sértés ugyanakkora fájdalmat okozhat, mint a testi, fizikai. A barátok ritka ékszerek, akik megnevettetnek, bátorítanak. Készek meghallgatni, mikor szükséged van rá, támogatnak, és feltárják számodra a szívüket."
Ajánljuk még...

Szerelmes nők tartották el a párom

– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.

Bochkorra féltékeny Claudia párja?

Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.

Nem a vőlegényem életem szerelme?!

Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...

Shiroku
2011. július 16. 19:06

Lásd itt-e példát...:)

1 idetévedt olvasó
2011. január 15. 01:26

Mai világunkban csak gombokat nyomogatunk,és elhidegülünk egymástól. Sebeket ejtünk egymáson, de a ,,gyógyítás" folyamatában érzéketlenségünk ,közömbösségünk miatt már nem veszünk részt....
Amikor mi kapunk sebet - (bezzeg elvárjuk, hogy segítséget kapjunk...):

Milyen alapon formálunk jogot erre?..... hiszen mindent (jót és a rosszat is) csakis magunknak köszönhetjük...

Zümi
2010. február 26. 13:00

Kedves neptunreal! Mindent elolvastam, és értem is, de ugye te is érted, amit én írtam?
Egyáltalán nem baj, hogy realista vagy... :-)
minden jót :)

neptunreal
2010. február 26. 11:15

Zümi teljesen igazad van,de az általad leírtak sehol nem szerepelnek a fenti történetben.
Tudom mi az allegória,de hozzám a pontos,egzakt megfogalmazások közelebb állnak.
-Ugye nem baj? :-)

A kommentemben azt is elolvastad,amit a zárójelbe írtam?

Zümi
2010. február 24. 12:14

Hmmm, Kedves neptunreal, ha a szemszögedből közelítjük meg a témát a kerítés deszkája valamikor élőfa volt. És egy "kulturálatlan barom" favágó nem szöget vert bele, hanem derékmagasságban kettévágta az élő fát fűrésszel... És a fa soha többé nem nőtt...
Tavasszal, a kertész, "durván és brutálisan" legallyazza a gyümölcsfákat, metszőollóval,hogy szabályosan nőjenek, és ne érjenek az ágak egymásba
Hogy is van ez Kedves neptunreal?
Tény, hogy élő fába nem illik szöget verni.
De hol van az, a fa kivágásához képest?
Az arányok, nem azonosak...
És ezt a történetet nem innen kell nézni.
Javasolnám az allegória tanulmányozását az irodalomban...

HASZNOS CSOMAG (promóció)