A tavasz legújabb álomüzenetei
Az álom ideje alatt nem csak üzeneteket, útmutatást kapunk, de sok fontos átalakító folyamat is lejátszódik bennünk. Nem csak a test gyógyul alvás közben, hanem a lélek és a tudat is. Sok tanítás, amelyet nappal megkaptunk, az álom ideje alatt épül be a tudatba. Ezért érezhetjük életünk bizonyos pontjain, hogy egészen más emberként ébredtünk fel reggel, mint amilyenek addig voltunk. Lássuk, mit tartogat számodra az elkövetkezendő időszak!
Március
A tavasz első hónapjának végén is igen intenzív, lényeges álomüzenetek érkeznek majd.
Március 23-án a gyógyulás, és megújulás ideje jön el, 27-én kellemes élmények érhetnek, ám fontos összegzéseket is tehetünk álmaink által. Értelem és érzelem találkozása történik meg bennünk, és 28-án is sok minden megvilágosodhat előttünk.
30-án már erősebb és igen tiszta impulzusok érhetik lelkünket, és mélyre ható élményeket ígérnek álmaink. Intuíciónk fokozottan működik. A lelki, érzelmi kiteljesedés élhető meg az álmunkban. Ha az utóbbi időben az egónkat építettük, most könnyebb lehet elhagyni a lehúzó ösztönöket.
31-én az éjjeli álmok hozhatnak fontosabb felismeréseket, családdal, biztonsággal, lelki igazságokkal kapcsolatban.
Április
1-jén az álmaink a leglényegesebb dolgokra koncentrálják a figyelmünket, főként a párkapcsolatokról hoznak üzeneteket. Ma is érkeznek angyali üzenetek. Megérthetjük, mi az, ami pótolható, múlandó az életünkben, és mi az, ami nem. Békés, kellemes, harmonikus álmaink lehetnek.
4-én már intenzívebben jönnek az üzenetek, az égiek teljes átalakulásra ösztönöznek bennünket. E változások által érhetjük el céljainkat. Sorsfeladataink vállalása is aktuális lehet.
5-én a belső, lelki és szellemi rend egyensúlyának fontosságát érezhetjük. Tudni akarjuk, mi lesz a dolgok vége, megismerni a legmélyebb titkokat, amelyekbe most, a Merkúr által bepillanthatunk.
6-án éjjel 2 óra tájban igen lényeges, és mély álomüzenetek érkezhetnek. Ez lehet a hónap legérdekesebb időszaka, az álmainkat tekintve. Emberi kapcsolataink, különösen a párkapcsolat működésének megértése a lényegi célunk most. Ösztöneink uralása, és lelkünk megtisztítása alapozza meg azt a folyamatot, amely által átminősíthetjük az érzelmi életünket. Teremtő, alkotó álmokat kapunk ma hajnalban. Ébredés környékén már gyógyító, megújító álmok érkeznek.
10-én különösen érdemes korán lefeküdni, hiszen most az éjféli, és éjfél utáni álmaink hoznak felszabadító üzeneteket. A Hold a Tejútra lépés fázisában, a beavatóvá válás üzeneteit hozza. Gyógyító energiákkal lát el bennünket, ám a szabad akarat elve most is érvényes: nekünk kell eldönteni, akarunk-e gyógyulni igazán? Akarunk-e változtatni? Álmaink arra inspirálnak, hogy erősek legyünk, és akarjuk elérni a magasabb szinteket életünkben, kapcsolatainkban.
11-én saját uralkodó, önirányító oldalunk, küzdő szellemünk szabadulhat fel az álmaink során, akár teljesen új lehetőségeket is találhatunk, vagy tudatunk ráléphet arra az útra, amelyet már szerettünk volna megnyitni magunk előtt. A Hold a Tejúton jár, beavató álmokat hoz, és gyógyító energiákat.
12-én hajnaltájt ismét égi sugallatok érkeznek. Álmaink most a megtisztulás lehetőségét hozzák el, olykor különleges képek és szimbólumok által. Lelkünk a megújuláshoz közelít.
14-én hajnalban, álmainkon át érezhetjük, hogy céljaink eléréséhez új erőt kapunk, és új elindulás következik. Most a tűz energiái jelenhetnek meg álmainkban, illetve férfiak, akik a régi, korlátozó eszméinkből való kitörést, az új kezdeteket, az emelkedést szimbolizálják. Önmagunk legyőzésére válunk képessé, hiszen tudjuk, hogy a szeretetünk feltételektől és elvárásoktól mentes kell legyen.
15-én a biztos tudás, a legbiztosabb igazságok elevenednek meg álmainkban. Tanítások is érkezhetnek, az anyagi élet szentségéről, szabályairól, működéséről, vagy új igazságokra is rátalálhatunk. Álmainkban ezt most a papok, tanítók, és rend-őrök jelképezhetik, de magasabb szinteken kapcsolatba kerülhetünk a Teremtővel is. Saját igazunkban egyre biztosabbak lehetünk, ez a belső stabilitásunk és sikereink alapja is.
17-én a hajnali álmaink rámutatnak arra, hogyan is működtethetjük helyesen az érzelmi kapcsolatainkat, a szerelmi életünket. Művészek most kaphatnak ihletet alkotásai.
Zentai Anna
asztrozófus
Az Astronet ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.


