Ha megtalálnak az álmok...

2012. június 8. 11:30
Egyik barátommal siettünk a reptérre, bőröndöt húzott maga után. Előttem lépdelt a zebrán, hirtelen elejtette a csomagját. Gyorsan elkaptam, és sietősen utánaeredtem. Hirtelen a kanyarból előbukkant egy autó, maga körül pörgött...





 





Kész, itt a vége, meghalok" – gondoltam, és el is fogadtam rögtön teljes nyugalommal a halálomat. Ez kicsit meglepett, de nem volt idő ezen elgondolkodni, mert már a lelkem készült kilépni a testemből. Szerencsére azért tudom ezt az élményt leírni, mert csak álom volt, viszont olyan intenzív, hogy éreztem, ez nem zagyva agyszülemény, üzenetértéke van.


Az éjszaka kellős közepén pillanatok alatt elillant az álombéli nyugalmam, a pánik kezdett elhatalmasodni rajtam. Napokon keresztül hatása alatt álltam, hisz valóságként éltem át azt az érzést, amikor valaki meghal egy autóbalesetben, amikor érzi, hogy teljesen tehetetlen.


Nagyon rossz idegállapotba kerültem, minden autóban a halált láttam, és bizony be is vonzottam kisebb kritikus helyzeteket, például a busz, amelyen utaztam, majdnem elütött egy embert. Éreztem, ezt egyedül nem oldom meg, ezért felkerestem kedves ismerősömet, Dr. Fenes Ildikó parapszichológust, aki otthonába invitált.


Az udvaron egy összetört autó állt. "Hihetetlen egybeesés" - gondoltam. Ildikó széles mosollyal fogadott, így leesett a kő a szívemről, hogy nem történt nagy baj. - Ez is üzenet, a fiamnak. - mondta Ildikó. - Ha nem figyelünk oda az apróbb jelekre, akkor drasztikusabban szól közbe az élet, kényszerít minket, hogy változtassunk, éljünk tudatosan. Ebben segíthetnek az álmok, melyek fontos üzenetet hordoznak számunkra, értelmezve őket, elkerülhetjük, hogy a valós életben durvább figyelmeztetést kapjunk.


- Minden ember álmodik? - kérdezem Ilditől már a szobában, friss italt kortyolgatva.


- Általában igen, de ha sokáig nincs ilyen élményünk, vagy nem emlékszünk rá, akkor ott biztosan valami blokk van, és oldani kell. Mindenkinek saját álomszótára van. Amikor egy álom megjelenik az éltünkben, valóban üzenetet közvetíthet, tanácsot adhat, hogy mimt kell máshogyan tennünk a mindennapjainkan, hogy az a fejlődésüpnket szolgálja. Így köze van ahhoz, hogy a sorsunk útját járjuk, vagy éppen akadékoskodunk, a sorssal szembeszegülünk.


Minél jobban megértjük álmaink szimbolikáját, annál pontosabban tud üzenni a tudatalattink. Ha megnézzük a magyar közmondásokat, akkor világos lesz számunkra, hogy igazi bölcsességeket, útmutatókat tartalmaznak.


Például, ha valaki álmában eredménytelenül nyújtózik egy gyümölcs felé, amit nem bír elérni, akkor nem tud zöldágra vergődni. Fontos minden részlet: az, hogy milyen környezetben zajlik az álom, mi a nehézség benne, mit cselekszik közben, azt üzeni az álmodónak, hogy mit kell tennie. Lehet, hogy éppen hiába vágyik egy kapcsolatra, mert előbb önmagát kell rendbe tennie ahhoz, hogy megérjen rá.


Érdemes álomnaplót vezetni, hogy megtanuljuk saját szimbolikus rendszerünket. Az álom egyik leggyakoribb fajtája az ingerálom. Különösebb szimbolikus értelme nincs, például vizelési ingert szövünk bele az álmunkba, ilyenkor csak testünk érzéseit éljük meg, mint amikor éber állapotban vagyunk. Amire már oda kell figyelni, az a betegséget jelző álom: amikor olyan szervi eltérések vannak a testünkben, amiket nem vettünk észre, de a tudatalattink álom formájában megüzeni nekünk.



 





A hétköznapi kaotikus álmok megviselnek bennünket, ezek segítenek feldolgozni mindazt, amit nem értettnk meg a nap eseményei során, figyelmeztetnek arra, mi az, amivel még dolgunk van. Természetesen éber állapotban is megtehetjük, hogy lefekvés előtt, meditációs hangulatban sorra vesszük a nap eseményeit.


De akár kérhetjük ezt álom formájában is, csak itt már nagyon tudatosnak kell lenni, mint ahogy éber állapotban is fontos, hogy tudatosan éljünk. Ahhoz, hogy kialakuljon a tudatos álmodás, érdemes 21 napon keresztül minden nap programozni, hogy ez a szokás beépüljön az életünkbe.


12
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!