A jövő nyitott lapjai

Ezekből alakultak ki azok a jóslások, amelyekhez már „varázseszközöket", csak jóslás céljára rendszeresített tárgyakat használtak. Az írásbeliség kialakulása előtt őseink különféle apró tárgyak (kavics, kagyló, faágak) vaktában elvetésével, szétszórásával próbálkoztak, az így keletkezett alakzatokból olvastak ki üzeneteket. Jung ezt a több évezredes gyakorlatot tudományos alapra helyezte 1930-ban, amikor megalkotta a szinkronitás tételét – mely szerint az egyes események nem „véletlen egybeesések", hanem törvényszerű következményei az enerigamozgásnak, annak, hogy a világegyetemben egy bizonyos pillanatban minden annak a bizonyos pillanatnak a minőségét mutatja. A sorshúzás legegyszerűbb formája egyébként még ma is, amikor a véletlenre bízzuk a döntést, vagyis aki a „rövidebbet húzza", az végzi el a kellemetlen feladatot (vagy az kapja a jutalmat).

Kavicsdobásból kártyahúzás

A kártyajóslás tehát az ősi kavics- vagy kockadobásból nőtt ki, annak már jóval fejlettebb formája, de a nevében (kártyavetés) még ott az ősi eredet: amikor a különféle rajzokkal ellátott lapokat egyszerűen földre (ruhára, varázskörbe) dobták, és a különféle képek egymáshoz való viszonyából próbálták kiolvasni a jövőt.
A rúna ábécé betűi (akárcsak a héber vagy a kínai írásjelek) önálló jelentéssel bírnak. A rúnák a világegyetem örökké változó kapcsolatmintái, minden egyes rúna egy alapvető energiamintát szimbolizál. Ezért van az, hogy látszólag független események jelentőségteljes kapcsolatban vannak egymással – de csak akkor, ha ezt valaki képes felismerni. Ahhoz, hogy a véletlenül egymás mellé kerülő rúnalapokat, kártyákat valaki értelmezni tudja, a tudatalattiját is mozgósítania kell.



A tarot szó sokak számára valami misztikusat jelent, talán mert az eredetét máig nem sikerült egyértelműen tisztázni. Az ófrancia nyelv történeti szótárában a tarot (taraut) magát a kártyát jelenti, ami kidomborodó illusztrációjával jelentősen eltér minden más kártyától.
A tarot-jóslásra utaló első feljegyzések majd hétszáz évvel ezelőttiek. A kártya eredetén viszont máig vitatkoznak a kutatók. Egyesek úgy gondolják, hogy az emberiség számára elveszett ősi okkult tudományok maradványait rögzítették az egyes lapok képeiben, betűiben, mások szerint a tudat alatti jellemzőket vagy intuíciókat stimuláló képsor csupán, amihez minden korban hozzáadtak még valamit az adott ezoterikus világnézetből.

Aki veszi a fáradságot, és alaposabban megismeri az egyes kártyalapok jelentését, megérti a véletlenül kiválasztott lapok üzenetét, és idővel rájön, hogy az esetleges akadályok és szenvedések éppúgy az előrejutását szolgálják, mint a siker és a boldogság. A tarot-kártya a lélek ápolásának egyik legmegfelelőbb „tankönyve”. Ismerői a lapok segítségével próbálják értelmezni a múltat, megérteni a jelent, felismerni a jövőt. Az benne a jó, hogy mindenki kidolgozhatja magának azt a módszert, amely közel áll a lelkéhez. A tarot sikere ugyanis nem a módszertől függ, hanem attól, hogy használójának sikerül-e elszakadnia a hétközna pok gondjaitól, és át tudja-e adni magát a meditálásnak.