A ló mágikus ereje

A különböző ásatásokból előkerült alkotásokon a magyar lovas szinte teljesen egybeolvadt a lovával, úgy ábrázolták, akár a kentaurt, tegezzel a vállán, nyíllal a kezében. Kísértetiesen olyan ez a képi szimbólum, mint a Nyilas csillagjegy jelképe. Talán ez is hozzájárult, hogy az ókori babiloniak, az asztrológiai tanok megalapozói, kidolgozói évezredekkel ezelőtt a Nyilas csillagkép szülöttei közé sorolták a magyar népet. Mondáinkból, népmeséinkből kitűnik, milyen varázslatos erővel ruházták fel a lovakat.

Mesebeli erő, mágikus tulajdonságok

A paripa eredetileg a táltos ló neve volt. A magyar népmesékben a fehér ló teje adja a mesebeli erőt a főhősnek, ahogy a lovaglás a gyógyulni vágyóknak. A fehér táltos tanítja, vezeti, segíti a mondák hőseit. Segítségével legyőzhetők a negatív hatások.
A monda szerint Szvatopluknak, a térség urának is fehér lovat ajánlottak a honfoglaló vezérek. Az "országot egy lóért" mondás sokkal többet, sokkal mélyebb szimbolikát rejt, mint amit a mai utódok kiéreznek belőle. Hiszen egy táltost adtak, a védelmezőjüket, segítőjüket, "őrangyalukat". Cserébe vizet és földet kértek. 



A fehér ló nemcsak a magyar mondák központi alakja. Földi totemjele volt a Szíriusz csillagkultusznak is (a fehér ló az égi tudás szimbóluma). Tehát Szvatopluk is tudta: nem csinált rossz üzletet. A földért és a vízért megszerezhette az égiek támogatását.
Őseink hittek abban, hogy a lovak segítenek a túlvilágon, ezért amikor a lovas meghalt, mellé temették a lovát is, ugyanis a ló asztrális testén keresztül a lovas olyan segítséget kaphat a lovak csoportszellemétől, ami eljuttatja egészen a Napig. (Nemcsak a magyaroknál, hanem a görögöknél, rómaiaknál és más népeknél is felbukkan a kép, amint a Napot ló vagy lovak húzzák az égen.)



Mit mond a Biblia és történelem?

Az ősmagyarok évente egyszer fehér ló áldozatot mutattak be, s az áldozati ló által próbálták megszerezni a Nap-áldást.
A Bibliában János a Jelenések könyvében azt írja: a világvégén Jézus fehér lovon jön vissza a népéhez. Az elmúlt századokban az uralkodók a világ minden táján többnyire fehér lovon jelentek meg a nép előtt. Az egykori tengerésztiszt, Horthy Miklós is feltehetően azért  vonult be Budapestre fehér lovon, mert ezzel akarta jelezni uralkodói mivoltát. A 20. században a ló tehát éppúgy szimbólum lett, mint az időszámítás kezdetén.



A történelem előtti korokban inkább csak csodálták ezt a sebesen száguldó élőlényt, magasztalták kecsességét és magát a létezését. Erről tanúskodik az 1990-ben felfedezett híres chauvet-i barlangrajz is. A lóáldozatok, a lóvérben való fürdés igen elterjedt volt a földön a Kaukázus rézkori népeitől az írországi keltákig. A legtöbb kultúra őrzi a lóimádat valamilyen elemeit, amuletteken, díszítőelemeken. Ott vannak a mítoszokban is: a Bhagavad-gítában Visnu egyik inkarnációja, Krisna két fehér ló által húzott kocsit hajt, Ódin germán istennek pedig nyolclábú lova volt.