2012. február 9. csütörtök, Abigél, Alex napja
A talizmánok mágikus ereje
2010. augusztus 25.
Hányszor derült már ki, hogy a tudás, a tehetség önmagában kevés. Szerencse is kell a boldoguláshoz. De hogy a szerencse ránk találjon, kell hozzá egy mágnes: ez a talizmán.
Az indiánok egyszerű kavicsokból, ágacskákból, csontokból készült amulettel is magukhoz tudják vonzani a jót. Ők hisznek a természet erejében, és abban, hogy a jó szellem mindenben ott rejtőzik. Aki tehát a neki megfelelő kavicsra rátalál, magához vonzza a szerencsét is.
Az egyiptomiak úgy vélték, a bolygók ereje a drágakövekben rejtőzik. Ez a hit évezredek óta tartja magát. „A növények között vannak hasznosak és károsak, de a kövek között egyetlen sincs, mely ártalmas lehetne – írta Orpheusz kr. előtti 7-6. században A kövekről című 774 hexameterből álló versében, amelyben a drágakövekből áradó varázserőt énekli meg. Ez persze csak részben igaz, ha a kő tiszta, ha nem gyűjtött magába negatív energiákat, ha nem bűnös úton jutott tulajdonosához.
Nincs varázsereje a hamisítványoknak, a lopott drágakő pedig kifejezetten szerencsétlenséget hoz. A perzsák szerint a fémek is vonzzák a jót és taszítják a rosszat, ezért Haftdjus-láncot viseltek talizmánként a nyakukban, ezt hétféle fémből ötvözték, aranyból, ezüstből, rézből, vasból, cinkből, ólomból és ónból. Mert biztosak akartak lenni a dolgukban. A fém talizmánnál is fontos, hogy amikor készítik, a hozzáillő bolygó a megfelelő asztrológiai konstellációban, a megfelelő állatövben álljon, távol az ártó sugárzásoktól.
A hit szerint Salamon pecsétje (a két egymásba forduló háromszög) mindenkinek szerencsét hoz. Amikor érdekellentétek kereszttüzébe kerülünk, amikor választani kell a munka, a család, a függetlenség és a kötöttség, a kockázat és a biztonság vagy a jól bevált dolog és az izgalmas újdonság között, a salamonpecsét segít felismerni a helyes megoldást. Ezt a jelet több vallás is magáénak tartja, valójában már jóval Salamon előtt is létezett, de állítólag ő is e jel segítségével uralkodott a szellemeken, embereken, állatokon. Nagyon gondosan készítették az aranyművesek, mert tudták: ha egyet véletlenül elrontanak, oda a varázslat.
A szerencsepénz is lehet talizmán, hiszen aki szerencsepénzt hord magánál, az sosem fog szűkölködni. Még biztosabb a szerencsepénz varázsereje, ha a tulajdonosának születési évét is belevésik. De szerencsét hoz az az aprópénz is, amit hátrafelé dobnak el, újhold éjszakáján, lehetőleg éjfélkor – valamelyik keresztútnál.
A talizmánt olykor meg kell tisztítani a rárakódott negatív sugárzásoktól. A tisztítás valójában nagyon egyszerű dolog: folyó hideg vízzel le kell öblíteni, majd telihold idején egy kő- vagy üvegedényben ki kell tenni két éjszakára és két napra a szabadba, hogy érje a hold és a nap fénye. A talizmán tehát nagyon sokféle lehet. A legfontosabb, hogy aki viseli, higgyen benne. Mert a tehetséget, a tudást leginkább a hit és az önbizalom tudja megsokszorozni.
Az a talizmán segítheti a viselőjét, amelyiknek a rezgése azonos a tulajdonos rezgéseivel, azaz a születési napja, órája szerinti. A középkortól nemcsak a kő-talizmán volt fontos, hanem az is, hogy milyen foglalatba kerül az a drága- vagy féldrágakő. Minden csillagjegynek megvan a maga féme is. Fontos volt, hogy a felhasznált fém a megfelelő órában, megfelelő módon megolvasztva készüljön.
KOS – KOS Gyémánt, ametiszt, szárd-ónix (+ vas)
BIKA – világos zafír, moha-achát, karneol (+réz)
Ikrek – hegyikristály, berill, topáz, akvamarin (+higany)
RÁK – smaragd, kalcedon (+ezüst)
OROSZLÁN– rubin (+arany)
SZŰZ – jáspis, smaragd (+bronz)
MÉRLEG – gyémánt, berill (réz)
SKORPIÓ – topáz, ametiszt (+vas)
NYILAS – sötét zafír türkiz, gránát (+cink)
BAK – ónix, krizopráz (+ólom) Vízöntő – kék zafír (+platina)
VÍZÖNTŐ kék zafír (+platina)
HALAK – krizolit, fehér zafír (+ón)

Nincs varázsereje a hamisítványoknak, a lopott drágakő pedig kifejezetten szerencsétlenséget hoz. A perzsák szerint a fémek is vonzzák a jót és taszítják a rosszat, ezért Haftdjus-láncot viseltek talizmánként a nyakukban, ezt hétféle fémből ötvözték, aranyból, ezüstből, rézből, vasból, cinkből, ólomból és ónból. Mert biztosak akartak lenni a dolgukban. A fém talizmánnál is fontos, hogy amikor készítik, a hozzáillő bolygó a megfelelő asztrológiai konstellációban, a megfelelő állatövben álljon, távol az ártó sugárzásoktól.
Salamon pecsétje

Hirdetés
A szerencsepénz is lehet talizmán, hiszen aki szerencsepénzt hord magánál, az sosem fog szűkölködni. Még biztosabb a szerencsepénz varázsereje, ha a tulajdonosának születési évét is belevésik. De szerencsét hoz az az aprópénz is, amit hátrafelé dobnak el, újhold éjszakáján, lehetőleg éjfélkor – valamelyik keresztútnál.
A talizmánt olykor meg kell tisztítani a rárakódott negatív sugárzásoktól. A tisztítás valójában nagyon egyszerű dolog: folyó hideg vízzel le kell öblíteni, majd telihold idején egy kő- vagy üvegedényben ki kell tenni két éjszakára és két napra a szabadba, hogy érje a hold és a nap fénye. A talizmán tehát nagyon sokféle lehet. A legfontosabb, hogy aki viseli, higgyen benne. Mert a tehetséget, a tudást leginkább a hit és az önbizalom tudja megsokszorozni.
Az a talizmán segítheti a viselőjét, amelyiknek a rezgése azonos a tulajdonos rezgéseivel, azaz a születési napja, órája szerinti. A középkortól nemcsak a kő-talizmán volt fontos, hanem az is, hogy milyen foglalatba kerül az a drága- vagy féldrágakő. Minden csillagjegynek megvan a maga féme is. Fontos volt, hogy a felhasznált fém a megfelelő órában, megfelelő módon megolvasztva készüljön.
KOS – KOS Gyémánt, ametiszt, szárd-ónix (+ vas)
BIKA – világos zafír, moha-achát, karneol (+réz)
Ikrek – hegyikristály, berill, topáz, akvamarin (+higany)
RÁK – smaragd, kalcedon (+ezüst)
OROSZLÁN– rubin (+arany)
SZŰZ – jáspis, smaragd (+bronz)
MÉRLEG – gyémánt, berill (réz)
SKORPIÓ – topáz, ametiszt (+vas)
NYILAS – sötét zafír türkiz, gránát (+cink)
BAK – ónix, krizopráz (+ólom) Vízöntő – kék zafír (+platina)
VÍZÖNTŐ kék zafír (+platina)
HALAK – krizolit, fehér zafír (+ón)
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Szerelmes nők tartották el a párom
– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.
Bochkorra féltékeny Claudia párja?
Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.
Nem a vőlegényem életem szerelme?!
Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Rajtam nem fog ki semmi, mert nem vagyok gabonás (babonás)!
666