2012. február 5. vasárnap, Ágota, Ingrid napja
Bárki lehet boszorkány!
2010. július 7.
A civilizációval egy időben, az ismeretlentől való félelem, és annak az életünkben hitünk szerint betöltött szerepe hozta létre a boszorkányokat, akik az ismeretlenből varázsolnak jót vagy rosszat – valamit, amit irányítani tudnak.

A bölcsek fortélyai
A boszorkányság angol neve eredetileg azt jelenti: a bölcsek fortélyai, ügyessége. A bölcsek pedig azok voltak, akik a természet útját követték, összhangban voltak annak erőivel, ismerték a gyógynövények és az orvoslás tudományát, hasznos tanácsokkal látták el közösségük tagjait, és ugyanolyan nagyra becsült, szinte szent emberek voltak, mint a sámánok a falujukban.
Ez egy vallás-számba menő hitrendszert alakított ki, ami megelőzte a bolygó összes ma ismert vallásának a kialakulását. A kutatások szerint már időszámításunk előtt 40000 évvel ezelőttről, a kőkorszakból is maradtak fenn a varázslással kapcsolatos tárgyi emlékek. Azóta is fejlődik, formálódik, és a mai gyakorlata nagyban eltér attól, ahogyan párezer éve varázsoltak.
Hirdetés
A modern boszorkányság híveit az élet különböző területein találjuk, függetlenül szakmától, pozíciótól vagy attól, hol élnek a világban. Azért járnak össze, hogy a boszorkányság praktikáin keresztül nagyobb megértést nyerjenek az életről, a természetről, az univerzum fejlődéséről és titkairól, hogy összekapcsolódjanak a Nagy Egésszel, és abban működni tudjanak.
A boszorkányság, mint vallás
Azt vallják magukról, hogy ők a világ legdemokratikusabb vallása. Nincsenek követendő dogmáik, pusztán néhány egyszerű alaptétel, amit igaznak fogadnak el. Az egyik, hogy nem ültetjük el a gonosz magjait, ha jóságot szeretnénk visszakapni, hiszen minden tettünk többszörösen lesz hatással visszafelé az életünkre. A másik fontos tézis, hogy nem szabad a természet bőségét rosszul felhasználni azáltal, hogy megzavarjuk az egyensúlyát. Tehát amit elveszünk a természettől, azt vissza is kell szolgáltatnunk neki, hogy kiegyensúlyozottan legyen képes tovább működni.
Hogyan tanulj boszorkányságot?
Úgy tartják, bárki képes lehet arra, hogy a szellemi működést megtanulja, csak van, akinek ez természeténél fogva, szinte magától jön, és van, akinek több idő ráhangolódni. Először érdemes ezzel foglalkozó emberekkel találkozni, könyveket olvasni a témában, majd a felkeresni boszorkányságot gyakorló csoportokat.
A boszorkányság varázsát minden ember másként éli meg. Meghatározó pillanat, amikor valaki először éli át, hogy átjárja őt az univerzum és annak ereje. Akkor a valóságot tapasztalja meg, és nem csak annak az árnyékát – amiben a boszorkányság hívei szerint a legtöbben élünk. A tanulás folyamatos, és fontos, hogy mindenki a saját hitrendszeréhez, elveihez, realitásához igazítsa azokat az adatokat, amiket befogad. Számos irányzat létezik, meg kell találni azt, ami szinte ösztönösen a tiéd, ami gond nélkül passzol azokhoz a gondolataidhoz, amikben eddig is hittél.
Betegség ellen csak fogyó holdkor
Különböző típusú varázslatok léteznek, mint például a romboló, az építő és a tisztító varázslás. Romboló varázslatot akkor kell használni, ha negatív dolgoktól akarunk megszabadulni - például betegséget rombolunk vele –, ezt mindig fogyó holdkor tegyük ellentétben az építő varázslatokkal, amiknek növő holdkor van itt az ideje.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Kevés vele a szex, mégis...
A legnehezebb a szex volt vele, mert mindennek úgy kellett történnie, ahogyan ő kívánta. És ritkán kívánta. Ez meg rém furcsa volt, mert ugyanakkor leplezetlenül megnézte a miniszoknyás nőket, és percekig meredt a jelentősebb méretű cicikre.
Palikék újra elköltöztek az országból
Hetek óta üres Palik László és Marsi Anikó siófoki háza. A család ugyanis tartósan külföldön tartózkodik.
"A lány összeesett" Ambrus Attila megütötte legnagyobb szerelmét
A január 31-én szabadult Viszkis életében lezárult egy fejezet. Kérdés, hogy az újban melyik hölgy lesz az, aki elnyeri a szívét!?
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Próbáljátok meg inkább elsajátítani az önálló gondolkodás képességét. Nem kell az ezotéria! Az azokban foglalt igazságok megtalálhatóak a szépirodalomban (Shakespeare, Márai Sándor, Goethe, stb), a régi nagy gondolkodók írásaiban (Marcus Aurelius, Tatiosz, Seneca, stb.), onnan ollóznak rendszeresen a mai azoterikus írók. Ihletet lehet meríteni bármikor a természetből, a művészetekből.
Az un. ezoterikus tanok nem véletlenül voltak titkosak régen. Mert ahhoz meg kell érni. Akinek a személyisége nem elég érett, azt csak tönkreteszi. És hol marad a tanításokban a fokozatosság elve, mint ahogyan az régen történt mester-tanítvány között? Most az összes ezoterikus tant megkaphatod egyszerre, a könyvesboltokban a szakácskönyvek mellett találod.
Honnan tudja egy "mester", aki tanfolyamokat tart, hogy az ember, aki jelentkezett, jó ember-e, vagy rossz, vissza fog-e élni a tanításokkal, vagy nem, érett-e rá a személyisége, vagy sem. Nem is érdekli. Ő csak azt kérdezi meg, hogy befizette-e a tanfolyam díját...
Hahó!! Ébresztő!! Miért akarsz önbecsapásban élni?? Nem láttál még elég embert, aki pont az ilyen tanításoktól torzult el végleg? Én már sokkal találkoztam itthon. Végleg tönkretették az életüket.
NEM tudsz komoly erőfeszítés nélkül változtatni az életeden!! Ezt fogadd el! Ne burkold bele a megoldatlan belső problémáidat az ezotéria ködfátylába!
És még valami. A legtöbb ember tudatosan, vagy tudat alatt azért tanul ilyesmit, mert hiú öntetszelgésre vágyik, valamint meg akarja szerezni az emberek felett a hatalmat... Vagy azért, mert ebből kíván megélni... Ez lenne az érték??? Ugyan már!
Haha:))) Az emberek a könnyű megoldásokat keresik, ahelyett, hogy a saját jellemükön munkálkodnának.:)) Külföldi magyarként nem találkozok túl sűrűn ilyesmivel (bár valamelyest itt is jelen van a dolog), ahhoz haza kell jönnöm, vagy magyar oldalakat kell böngésznem.
Hiába, ez az a nép, akinek minden hülyeséget el lehet adni, minden marhasággal be lehet etetni. Az a pár évtized kommunizmus megtette a hatását. Gondolkodni lusta, önbizalom hiányos, a mai világban a helyét nem találó, totálisan elbizonytalanodott nép. Óriási piac ez az ország az okos, magukat "ezoterikus"-nak kikiáltó üzletembereknek.:))