2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Beszélő kövek, avagy a kavicsjóslás titkai
2010. február 26.
A legősibb sorsvetési mód a kavicsjóslás (pszephomancia). Később az orákulum-kavicsok szerepét átvették a fadarabkák és csontok, mert azok könnyebbek voltak, kis bőrzacskóban a nyakban, derékszíjon könnyebb volt viselni, ugyanis a legtöbb jós mindig ugyanazokkal a mágikus erővel felruházott tárgyakkal faggatta a jövőt, amelyek egyszer már igazat mondtak.

A nyaralás, a vízparti, hegyvidéki bóklászás kitűnő alkalom a jóskövek gyűjtésére. Összesen kilenc – nagyjából egyforma méretű – kavicsra van szükség. Ezek lehetnek különböző színűek, akkor a színükben rejlik a kérdésünkre adott válaszuk. De lehetnek egyformán fehérek, szürkék vagy feketék – akkor mindegyikre rá kell vésni, festeni a szimbólumokat.
A kövek megszólítanak
Azok lesznek a „beszélő kavicsok", amelyek vonzzák a tekintetünket, szinte felhívják magukra a figyelmet, mintha azt mondanák: Vegyél fel, vigyél haza! Az első néhány kavics a meghatározó erejű, hiszen azoktól függ, hogy azonos színűek mellett döntünk, vagy inkább megkeressük mind a kilenc szükséges színűt. (Az afrikai gyógyítók, varázslók általában fehér köveket használnak, az indiánok inkább színes kavicsokat hordanak a bőrszákjukban, hogy mindig kéznél legyenek, mert a varázsköveknek mágikus, védő erőt is tulajdonítanak. A vulkanikus görög szigeteken a jósok szürke kavicsokra festették fehér festékkel a különböző jeleket. A távol-keleti szigetek sámánjai a színes féldrágaköveket tartják sorsvetésre alkalmasnak.)
Hirdetés
A sorsvetés módja is eltér a világ különböző népei között. Abban viszont megegyeznek, hogy a beszélő kavicsokat mindig ugyanabban a vászon- vagy bőrzacskóban tartják két jóslás között. Az afrikai népek maguk elé szórják mind a kilencet, és a sorrendből olvassák ki a választ. Az arabok inkább halomba rakják, és találomra kivesznek egyet – az ad választ a kérdésre. Ha a válasz nem értelmezhető, újabb követ húznak. Az indiánok varázskört rajzolnak és abba borítják a zsákocska tartalmát. Amelyik kő a körön kívül kerül, az elveszti az erejét, adott kérdésben nem játszik szerepet. Amelyek nagyon közel kerülnek egymáshoz, azok erősítik egymás jelentését. Az ázsiaiak pedig inkább a zacskóból húznak ki egyet (vagy hármat). A modern kori jósok asztrológiai ábrát készítenek, arra borítják ki a zacskóból a köveket, és a jelentésük arra az életterületre vonatkozik, ahol állnak.
A színek és a szimbólumok jelentése
Szem (vagy fehér kő) mindig a kérdező személyét jelzi
Két kard (vagy vörös kő) harc, vita, veszekedés - de ösztönzés is
Nap (vagy sárga kő) gyógyulás, egészség, dicsőség, férfiak
Virág (vagy kék kő) gazdagság, jólét, szaporodás, gyermek
Egymásba fonódó gyűrűk (vagy zöld kő) szerelem, házasság, összetartozás
Madár (vagy barna kő) távoli utazás, váratlan vendég, hír
Hold (vagy szürke kő) érzelmek, érzékenység, nők
Hullámok (vagy türkiz kő) tanulmányi sikerek, utazás
Kerítés (vagy fekete kő) korlátok, akadályok, probléma, idős személy

Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








nekem nem beszéltek a kavicsok na szólj hozá!!!!
bbvggbvguhh