2012. május 22. kedd, Júlia, Rita napja
Boszorkányok márpedig vannak!
2009. október 9. 07:07 ,
Legutóbb frissítve: 2009. október 9. 00:00
Vallás vagy szemfényvesztés? Kik a boszorkányok, és vajon mennyit segítenek – avagy ártanak – valójában?

A boszorkányság az emberi civilizációval egy időben alakult ki. Az ismeretlentől való félelem, és annak az életünkben hitünk szerint betöltött szerepe hozta létre a boszorkányokat, akik az ismeretlenből varázsolnak jót vagy rosszat - valamit, amit irányítani tudunk.
A boszorkányok mindig is közvetítők voltak az ember és a misztikus természetfeletti hatalmak, például az angyalok és a "fenti" lelkek között. Amikor egy boszorkány sikeresen oldott meg egy látszólag rejtélyes problémát, azt varázslatnak tekintették, hiszen ezt a folyamatot logikával vagy észérvekkel nem lehetett megmagyarázni. A boszorkányság maga annyit jelentett, hogy ezek a médiumok a magasabbrendű égi hatalmak vagy lelkek segítségét kérték egy probléma megoldáshoz, és ennek érdekében bizonyos rituálékat végeztek.
A bölcsek fortélyai
A boszorkányság angol neve eredetileg azt jelenti: a bölcsek fortélyai, ügyessége. A bölcsek pedig azok voltak, akik a természet útját követték, összhangban voltak annak erőivel, ismerték a gyógynövények és az orvoslás tudományát, hasznos tanácsokkal látták el közösségük tagjait, és ugyanolyan nagyra becsült, szinte szent emberek voltak, mint a sámánok a falujukban.
A teljes cikket itt tudod elolvasni >>>
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok


