2012. február 9. csütörtök, Abigél, Alex napja
Önbeteljesítő jóslatok
2010. február 26.
Amit elhiszünk magunkról, vagy gondolunk másokról, az sokszor valóra is válik. Ez nem varázslat, valójában nem is jóslat, egyszerűen így működik az elme.
Hirdetés

Akár a vonzás törvényének is hívhatnánk, hiszen ugyanabból az alapvetésből táplálkozik: az elme hatalma sokkal nagyobb, mint hinnénk. A gondolatok ereje teremtő hatású, és ha valamit igaznak vélünk, az valószínűleg úgy is lesz. Az önbeteljesítő jóslat a következőképpen néz ki: akár igaz, akár nem, amit egy helyzettel kapcsolatban igaznak vélünk, az így, vagy úgy megvalósul. Ezért sokszor fordul elő az is, hogy egy-egy jóslat csak azért válik valóra, mert az illető, akinek jósolták, annyira hisz benne.
Ebből a jelenségből ered számos módszer, amivel sikeresebbek lehetünk, relaxálhatunk, vagy épp felébreszthetjük a bennünk szunnyadó géniuszt. Az NLP, a pozitív megerősítések, a vágyaink, céljaink képi megjelenítése vagy bizonyos célzott meditációk mind ugyanígy működnek.
A Pygmalion-hatás
Az önbeteljesítő jóslatoknak két típusa létezik. Az úgynevezett pygmalion-hatás arról szól, hogy úgy kezeljük a másikat, amilyen a véleményünk, a gondolataink, az elvárásunk vele szemben, és ő erre reagálva válik olyanná, amilyennek mi hisszük őt. Ahogy Eliza Doolittle-ből is sikerült úrilányt faragni pusztán azáltal, hogy megelőlegezték neki a szerepet, úgy bárkivel „csodát” tehetünk, de akár tönkre is tehetjük.
A teljes cikket itt tudod elolvasni >>>
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Szerelmes nők tartották el a párom
– Nem találni minden bokorban ilyen jóképű, kedves, pénzes partit – mondta anyu, és igazat adtam neki. Annál is inkább, mert szerelmes voltam. Már a személyes találkozásunk előtt is, pusztán a fotójába, a hangjába és a leveleibe. És a randi után egyenesen belezúgtam.
Bochkorra féltékeny Claudia párja?
Nemrég még arról beszéltek, hogy Liptai Claudia és párja, Péter szakítanak. Mindenki úgy látta, hogy kapcsolatukban már nincs meg az a nagy szenvedély. Az utóbbi hónapokban kevesebbet is találkoztak, ráadásul a férfi kérésére. Most azonban fordult a kocka, Péter elkezdett újra teperni Claudia után.
Nem a vőlegényem életem szerelme?!
Egy órával korábban még boldogan mondtam volna igent neki, de most...
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok








Nekem folyamatosan bejön a gondolattal teremtés. Folyton játszom ezekkel az érzésekkel. Elhiszem,hogy nekem sikerül és ugy is történik. Legfontossab amit el kell hinned. Neked sikerül, mert megérdemled.
Ezt csak megrösiteni tudom,mert bizony már átéltem ,vagy uyg mondnaám észre vettem ,hogy sok mindent a gondolataimnak köszönhetek.Többek közt ez kihatott a pár kapcsolatomra,a pézügyeimre és persze az életembe beállt vátozásokra.
Csak az a baj,hogy vannak olyan gondoltaink,érzéseink amik nem jol vagy ugy mond negativ alap szemléletet adnak át,és meg mondom öszintén ,hogy amikor valakire haragszom vagy ,vagy valamivel kapcsolatba rossz emlékeim vannak nehezen tudom ezt "pozitivan kezelni"aminek az alap köve ugye ez lenne,hisz ha más megközelitésböl nézzük adolgokat azok megváltoznak.Ugyhogy evvel nincsis semmi gond ,hisz én már értem hogy müködik ez ,csak mi emberek hajlamosak vagyunk sajnos,sok negativ gondolat teremtésére.