Jelenem és jövőm az aura-soma üvegcsék szerint

2007. december 13.
November 4. vasárnap. Ismét Mariannál voltam tanfolyamon, a vörös színt elemeztük spirituális szempontból. De mielőtt hozzáfogtunk volna ehhez, Mariann mondta, emeljek le négy aura-soma üvegcsét a polcról, mert a választásaim és azok sorrendje megmutatja, hol is tartok most lélekszinten.
Hirdetés

Az üvegcsék sorrendje a következő volt: 92, 42, 26, 53. Az első üveg azt jelképezi, hogy a hozott feladataim közül mit szeretnék megélni, mi az, ami most mozgat. A 92-es üveg, ami alul olajzöld, felül korall, Mariann magyarázata szerint a Szent Grál misztériumával van szoros kapcsolatban, tehát a befogadást szeretném most lélekszinten megélni. Az olajzöld minőséghez a krisztusi szenvedés lezárása tartozik. Benne van mindaz a fájdalom, nehézség, amin keresztülmentem, és ennek beérése közeledik. Lélekben újjászületés előtt állok. A mostani a lélek számára karmikus helyzet, elkerülhetetlen életszakasz. A zöld a gyógyulást, a változást is jelképezi.

Az üveg színei, a zöld és a vörös a jint és a jangot képviselik. A felül levő korall azt mutatja, hogy milyen cselekvésekben tudom megélni, amit a lélek akar. A korall a krisztusi sugár színe Mariann szerint. Ez azt jelenti, hogy a személyiségemben mindaz megmutatkozik, amit a krisztusi energiákról megtapasztaltam. Az újítás vágya most nagyon erős mind a lélekben, mind a személyiségben. Eljött egy karmikus feladat ideje, az egységet szeretném megélni. A 92 számjegyeit összeadva 11-et kapunk: Mariann magyarázata szerint ez a mellérendelt kapcsolatot szimbolizálja, amikor a felek meglátják önmagukat a másikban.
Összegezve a 92-es az újjászületés üvege: a lélek átmegy a transzmutáció tüzén, utána magasabb szinten folytatja útját.

A második üveg azt mutatja meg, hogy melyek most az akadályok, a kihívások. A 42-es üveg alul-felül sárga, és arra utal, hogy az elakadást a félelmek jelentik. Ezek a félelmek racionálisak, megmagyarázhatóak a valósággal, a korábbi tapasztalatokkal. Ám ez mégis romboló, mert átszövi a személyiséget. Ha félek (fél-elem), nem vagyok egész, akkor pedig nem tudok teremteni. Vissza kell találni a gyermeki hithez, elfogadni, hogy én is benne vagyok a Szent Grálban, körülvesz a gondoskodás. Az önkorlátozó hiedelmek is a sárga színhez tartoznak.



A harmadik üveg azt mutatja, mi az, amit most élek meg, ami jelenleg történik. A 26-os üveg alul és felül is narancsszínű. A narancs a kék komplementer színe, tehát a víz-elem analógiáját is hordozza. Eszerint a nőiség, a befogadás, az áramlás, a megtisztulás időszakát élem most. Ugyanakkor a narancsban a vörös, a tűz-energia is benne van. A tűz és a víz együtt párát képez, ami felfelé száll. A narancs a kiegészülés lehetőségét is jelképezi. Ezt először önmagamon belül kell megélni, azután történhet meg a külvilágban.

A negyedik üveg a jövőt, a legvalószínűbb fejleményt mutatja. Az alul és felül is halványzöld színű 53-as üvegcse mester-üveg, Azt üzeni, hogy elérkezem ahhoz az úthoz, élethez, igazsághoz, ami az enyém. A zöld a gyógyulást, a szívcsakrát szimbolizálja. Jelenleg a személyiségem energiáival dolgozom, a jövőben pedig felszínre emelkedhet a lélek.


November 5. hétfő. Eszter barátnőm nagyszerű hírt közölt: ma tudta meg, hogy babát vár! A bébi várhatóan július közepén, a Rák jegyében születik. Rögtön húztam is lapot, hogy mit üzennek Eszternek az angyalok: Isten ajándékai (Sandalphon): Mi, angyalok a Teremtődtől hozunk ajándékokat. Nyílj meg a befogadásukra. A mennyország végtelenül hatalmas, és egyre csak tágul, mert folyamatosan szeretetet ad és kap. Ez a szeretet számtalan alakban érkezik el hozzád, és feladatod csupán annyi, hogy elfogadd. Tárd ki a karod az ajándékok előtt!” Azt hiszem, ez igazán találó üzenet. Eszter élete se volt fáklyásmenet korábban, úgyhogy megérdemli, hogy végre teljesüljenek az álmai!
Szerző: Ligeti Zsófi
« előző
1 2
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!


Ellenőrző kód
IP-címed:
38.107.191.82