2012. május 23. szerda, Dezső napja
Mint minden ember, mi is nagyon sokfélék vagyunk, és a világnak annyi érdekes és értékes mondanivalója van számunkra. Az ezotéria is beletartozik ebbe a színes világunkba, és úgy hiszem, hogy csak gazdagodhatunk az által, ha megismerkedünk a világnak ezzel a látásmódjával is. Végül úgyis mindenki számára a gyakorlatban dől el, hogy mennyire érzi ezt hasznosnak, építőnek, inspirálónak a saját maga számára, hogy kitárul-e egy ?másik? világ, amely talán egy kicsit különböző, de ha rejtve is, mindig is ott volt a többi tapasztalatunk és ismeretünk mellett.
A rendelkezésemre álló eszközökkel (asztrológia, számmisztika,) igyekszem a hozzám fordulóknak segítséget nyújtani, kiutat találni egy-egy nehéz élethelyzetből. Ezt a titulust azért használom, mert nem nevezem magam se jósnak, se asztrológusnak, se számmisztikusnak. Úgy vélem, hogy ?lámpás vagyok az Úr kezében?, kártya, az asztrológia, és a számmisztika eszközök a kezemben. Az a hihetetlen szerencsém, hogy a munkám, a hivatásom és az életfelfogásom teljesen egybeesik. Szeretem az embereket, szeretem a munkámat, és szeretem a kihívásokat. Célom, hogy terjesszem, átadjam azt a felismerést, miszerint ?minden probléma megoldása bennünk van, csak kicsit befelé kell figyelni, és megtaláljuk azt?. Ez a fajta elhivatottság ösztönöz arra, hogy írjak és tanítsak.
Tisztelettel: Lackó Tünde ? csillagtündér
Valamint elemzés mely egy teljes körű kivetéssel egybekötött, bárki kérheti. Rövid információt adok a kivetésről, ez mellet bárki felkereshet email-ben és részletes elemzéssel kapcsolatosan.
Bezár

Kérdést csak regisztrált felhasználók tehetnek fel!
2012. május 20. 19:29
892. ÁgiLaci
Kedves Csillagtündér :),
Szép estét kívánok Neked!
Két kérdésem van és előre is köszönöm hogy jószívvel segítesz.
Életünk kiteljesítésében (nyugalom és család) mintha akadályt gördítene valami mindig elénk.Mi ennek az oka?Mi nehezíti a dolgunkat,illetve miért?
A másik kérdésem az,hogy egészségi állapotom megoldódik-e rövid időn belül.
1982.05.26-án születtem.
Köszönöm! Ági

Csillagtündér
Köszöntelek kedves Ági és köszönöm a bizalmadat.Mi z ami gátol mindebben, nagyon egyszerű , valakitől annyi negatívumot kaptok, mely kihat szinte az egész életetek alakulására.
Az ilyen esetekre, szoktam elkészíteni a védőburkot, mely mindezt blokkolja egy életen át. Ami az egészségi állapotodat illeti, ez által az is rendeződik.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 20. 13:42
891. kisfenyo
Kedves Csillagtunder! Valaszodat megkaptam,ez az erzesem nekem is mar decembertol,az a kerdesem hogy szerinted mit tehetek ellene.Hogy gatoljam meg a tenykedeset?koszonom
Csillagtündér
Amit elkészítek, azt emailban kérheted, sé ez által, megtudod majd gátolni, hogy a továbbiakban, bármilyen formában is ártani tudjon.Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 19. 23:19
890. MissBogarkaaa
Kedves Csillagtündér!
Én azt szeretném megtudni hogy várható e valamiféle változás a párkapcsolatok terén nálam!?
A választ előre is köszönöm :)
Én azt szeretném megtudni hogy várható e valamiféle változás a párkapcsolatok terén nálam!?
A választ előre is köszönöm :)
Csillagtündér
Köszöntelek kedves, és sajnos nem látok változást. Sőt itt figyelmeztetlek, mert minden veszni látszik. Tehát még csak esély sincs egyelőre, hogy kézben tud tartani a dolgokat. Viszont minden negativ eseménynek kicsit, mi is az előidőzői vagyunk. Figyelj ezekre a jelekre, és így talán el tudod kerülni , azt a rosszat amit a lapok mutatnak.Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 18. 09:40
889. tigriske74
Kedves Csillagtündér!
A titkos kapcsolatom fog e folytatódni J-vel,vagy a félre értés miatt örökre vége van?Tudja,hogy elakarok válni a férjemtől,hamarosan fogok tudni dolgozni menni és remélem akkor már nem kell sokat várnom,hogy szabad legyek.Mi lesz velünk azután?Köszönöm a segitségedet!Tigriske

Köszöntelek és a változásokat te már elindítottad, és még nincs semmi veszve. Viszont vannak és lesznek dolgok melyeket nem fogsz tudni kikerülni. Ezek pedig, a családi viták lesznek.A válás még az idén megtörténik, és a munkalehetőség is meglesz számodra.
A kapcsolatodért pedig neked kell majd tenned, bizonyos dolgokat.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 17. 15:54
888. Icus03
Kedves Csillagtündér! a kapcsolatomról szeretnék kérdezni hogy meg marad -e a mostani kapcsolatom és hogy boldog lesz-e? Válaszodat előre is köszönöm Icus03
Csillagtündér
Kedves Icus , sajnos nagyon hamar rájössz hogy a férfi nem az akinek mutatja magát.Te nagy tervekkel vagy iránta. Tiszta szívemből kívánom ne legyen igazam.Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 17. 12:40
887. Panddda
Kedves Csillagtündér! A munkahelyemen van egy zűrös feladat, aminek a kimenetelével kapcsolatban kérem az ingyenes kivetést. Nem tudom, hogy az ügy hogyan végződik számomra, félek, hogy rámehet az állásom is. Elég régóta itt dolgozom már, a váltás lehetőségeiben bizonytalan vagyok. Azt szeretném megtudni, hogy vajon sikerül-e megoldanom, megúsznom ezt az ügyet, vagy jobb, ha új munkahely keresésébe kezdek, bármennyire is félek ettől. Köszönöm, Pandda
Csillagtündér
Köszöntelek kedves Panda, tele vagy feszültséggel, és kétségekkel. De a dolgok jól alakulnak, egyelőre nincs mitől tartanod.A lapok szerint a munkaügyi problémák is megoldódnak.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 17. 12:25
886. ivett8600
Kedves Csillagtündér!
Párkapcsolatomról szeretnék többet megtudni: együtt maradnunk-e?Párom változni fog-e?
Én: 1981.03.04 Siófok
Ő: 1981.05.21. Budapest
Ha nekem is felajánlod az ingyenes kivetést, hogyan vehetem igénybe?
Köszönttel:Andrea

Köszöntelek kedves Andrea, az ingyenes kivetéssel, bárki élhet. Ez emailban kell kérni.Az email címemet pedig megtalálod a bemutatkozás mellet.Nagyon kevés az esély hogy együtt maradtok a pároddal. Ennek az egyik, és fő oka bizalmatlanság, és hogy a párod nem lesz őszinte.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 17. 09:44
885. hunmir
Kedves Csillagtündér!
Az érdekelne akár magán életben,akár munkahely ill.ingatlaneladás területén mikor várható számomra esetlegesen pozitív változás.
Üdvözlettel:
Hunmir
Az érdekelne akár magán életben,akár munkahely ill.ingatlaneladás területén mikor várható számomra esetlegesen pozitív változás.
Üdvözlettel:
Hunmir
Csillagtündér
Köszöntelek, és az év második fele, teljes megújulást hozhat az életedbe. Itt stabil munkahely, és váratlan pénzösszeget látni, mely az ingatlan eladáshoz is köthető.Sok szerencsét kívánok.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 17. 08:47
884. mágneska
Kedves Csillagtündér!
Munkával kapcsolatosan szeretnélek kérdezni.Mi várható nálam a munka terén kapok a közeljövőben munkát?Már szeretnék dolgozni véleményed szerint mikorra várható ebben változás?
Köszönöm szépen!

Köszöntelek , a vágy, a pozitiv gondolkodás, az ember , egy nagy erénye. Ha ezzel élni tudsz megvalósíthatod az álmaidat.Figyelj hogy ne ess kétségbe, és soha ne ad fel a terveidet.
Mert az év második felétől jelentős javulás várható.
Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
2012. május 16. 19:10
883. Duduka90
Kedves Csillagtündér!Szép estét kívánok és szeretném megkérdezni hogy mit mutatnak a lapok a most kialakulóban lévő párkapcsolatomról....Csak pár napja ismertük meg egymást de már most nagyon sokat szeretne velem lenni és kötődik hozzám.
Válaszod előre is köszönöm:-)
Válaszod előre is köszönöm:-)
Csillagtündér
Köszöntelek és ami ezt a kapcsolatot illeti itt nem látok egyelőre gondot, sőt még azt is megmerem kockáztatni, hogy ez akár egy életre is szólhat. Természetesen ehhez azért több mindenütt meg kellen majd nézni.Szívesen segítek egy rövid ingyenes kivetéssel.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok