2012. február 9. csütörtök, Abigél, Alex napja
2010. június 15. 20:51
12. Idole
Kedves Idikó! 1968.04.19-én születtem. 4 éve szálltam ki egy olyan házasságból, ami pokollá tette az életem. Ennek következménye az örökös félelem, aggódás, ami megmérkezi az életem. 4 év után most van egy komoly kapcsolatom, amelyben a távolság miatt eljutottunk arra a szintre, hogy összekössük az életünket. Ez csak úgy tudjuk megvalósítani, ha én teljesen feladom az eddigi életem, és 200 kilométerrel odébb kezdek egy újat. A kapcsolat jól működik, boldog vagyok! Még sem tudok dönteni
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Idole! Önnálóságod és bátorságod bizonyítéka, hogy 4 éve tudtál döntést hozni, hogy megszabadulj a „pokoltól”, akkor most lehet még jobb okod van dönteni a boldogság mellett?! Aggódás és félelem helyett jót tehet őszinte végiggondolása annak, hogy mit tennél másképp saját magad és kapcsolatod érdekében. Amikor tanulunk a múlt eseményeiből, hibáiból, tapasztalataiból (saját magunk és a mások hibáztatása nélkül, egyszerűen tanulságként elkönyvelve) képessé válunk arra, hogy tudatos odafigyeléssel megtaláljuk a helyénvaló viselkedést, hozzáállást kapcsolatunkban.
Azt írod boldog vagy, tehát kiegyensúlyozott vagy, és megérett a kapcsolatotok arra az elhatározásra, hogy összekössétek sorsotokat felelősséget vállalva egymás iránt!? A feladni szó nem illik ebbe a helyzetbe, az életben sokszor van úgy, hogy a változás, a változtatás visz előre, sokkal inkább gondolj arra, hogy lehetőség van választani, melyik életformát szánjátok magatoknak.
Saját személyes ciklusodat figyelembevéve, nyolcas személyes éved kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy „kitörjél” a magányos életformából és egy új élet alapjait indítsd el dinamikusan nagy energiákkal, óhajod és reményed szerint. A többit Nektek kell mellé tenni.
2010. május 17. 20:30
11. temp_user_name_1487
Kedves Doktornő! Az életem egy nagy 0, akik közel álltak hozzám mind becsaptak,ja 1972.05.08-án születtem Budapesten reggel 6-óra körül. Négy gyermekem van akikhez régen nagyon sok türelmem volt,de mióta a legkisebb megszületett kifutott a lábam alól a talaj. Meghíztam, már a munkám sem boldogít és úgy érzem, illetve nem érzem tudom, a férjem is eltávolodott tőlem, és én most még távolabb lököm magamtól. Talán büszkeségből, azért mert becsapott nem tudom. De a világ lassan már nem jelent semmit .
Dr. Fenes Ildikó
Mindig akkor történnek a legnagyszerűbb, vagyis bennünket és fejlődésünkben leginkább előrevivő dolgok, amikor így "átcsapnak" fejünk felett a hullámok. Igaz ilyenkor teszünk fel igazán kérdéseket életünkkel kapcsolatban, hogy miért is alakultak így dolgaink. Májusban születésnapodon elindult 7-es személyes éved kiváló alkalmat nyújt ezen nyomasztó kérdéseid tisztázására, átgondolására, mely magával hozza a megoldásokat is. Gondolkozz el azon, hogy milyen félreértések lehetnek köztetek családon belül és javaslom ezeket beszéljétek meg egymással. A problémák tisztázása, kimondása, egymás meghallgtása mindig előrevisz. Természetes, hogy az ember életében vannak hullámvölgyek! Mutassátok meg férjeddel a gyerekeiteknek, hogy szeretettel, egymás megértésével és segítésével minden helyrehozható! A legjobb tanítás a példamutatás. A családi harmónia nem az ahol nincsenek problémák, hanem ahol igyekeznek és megtalálják egymást szerető emberek a kivezető utat a nehéz időkből.Van egy javaslatom, beszéljétek meg mindannyian, hogy ki mitől érzi magát szeretve és igyekezzetek három hétig egymásnak adni azt, amitől a másik jól érzi magát.
Mondjatok elismerő kedves szavakat egymásnak;
itt a tavasz találjatok ki kellemes programokat;
kis ajándékokkal lepjétek meg egymást;
apró segítségek, figyelmességek a mindennapokban, amelyek jól esnek;
öröm kimutatása, viccelődés, ölelés, játékosság;
mind olyan dolgok, amelyekre ha odafigyeltek és úgy adjátok egymásnak, ahogy a másiknak vágyása - és mindezt legalább három hétig folyamatosan, szemrehányás nélkül adjátok egymásnak - visszaköltözhet életetetekbe a régi összhang.
Megéri a befektetett energia, és bízzál benne, hogy minden helyrejön.
2010. január 26. 23:12
10. Lujjjzika
Kedves Doktornő!
Szeretném tudni, hogy van-e esélyem teherbe esni még, mert ezidáig a babák nem akartak megmaradni. Szül:1980.07.27 Bp. 03 óra a születési időm.
Köszönöm
Szeretném tudni, hogy van-e esélyem teherbe esni még, mert ezidáig a babák nem akartak megmaradni. Szül:1980.07.27 Bp. 03 óra a születési időm.
Köszönöm
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Jujjzika! Elhiszem, hogy szeretnél kisbabát, igazi családot. Az első amit javaslok, hogy inkább fogalmazz úgy, hogy ádott állapotba kerülni, így a hozzád kerülő kis lélek nem érzi magát "teher"nek. Oka van annak, ami történt veled. Jót tenne, ha minden idevágó élményedet sikerülne feldolgoznod, átbeszélni mindazt, ami veled történt, sokat segítene, hogy felkészült legyél arra az időre, amikor ezirányu vágyad teljesül... Bizonyos dolgokra máshogy tudjál nézni életedben. Szívesen segítek, ha kéred.Szeretettel: Fenes Ildikó, 70/314-6731
2010. január 15. 20:21
9. zenobya
Kedves Ildikó!
1976.02.04-én születt reggel 3.30-kor, Budapesten. (nem tudom kell-e ez az adat).
Nem kérdezek konkrétat. Egyszerűen minden összeomlott körülöttem mostanában. És nem tudom merre, hogyan tovább......Elsősorban munka és párkapcsolat terén lennék kíváncsi, vajon mit hoz a közeljövő....
Köszönettel
Anita
1976.02.04-én születt reggel 3.30-kor, Budapesten. (nem tudom kell-e ez az adat).
Nem kérdezek konkrétat. Egyszerűen minden összeomlott körülöttem mostanában. És nem tudom merre, hogyan tovább......Elsősorban munka és párkapcsolat terén lennék kíváncsi, vajon mit hoz a közeljövő....
Köszönettel
Anita
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Anita! Van úgy, hogy összecsapnak az ember feje felett a hullámok, bizony nehéz a tájékozódás ezekben az időszakokban. Lehetne a "karma" hullámainak nevezni, amin most keresztül mész. Nagyban segítene a további lépések elhatározásához az őszinte végiggondolása az elmúlt évek eseményeinek. Lehet máshogy néznél egy néhány élményedre, ha a tanulságot keresnéd, a mögöttes okokat. Vigyázz mindeközben, sem magadhoz, sem máshoz, ne legyél túl szigorú. Minden helyrehozható, pláne ha eddigi tapasztalataidat, mint életed építő köveit, hasznos elemeiként szemléled. Szeretném javasolni helyzeted áttekintéséhez, kérjed szakember segítségét, hogy tisztábban láss, jobb rálátással rendelkezzél saját életed feletti döntéseidhez, értékelve az életedben rejlő lehetőségeidet, hogy jobb fényben láthasd a jövőd.
Minden jót kívánok szeretettel: Ildikó
2010. január 15. 19:46
8. Xennacska
Kedves Ildikó!
1986.02.11. 00:50-kor Debrecenben születtem. A kérdésem csak annyi lenne, hogy a közeljövőben hogyan alakul az életem.
Válaszát előre is köszönöm!
Xennacska
1986.02.11. 00:50-kor Debrecenben születtem. A kérdésem csak annyi lenne, hogy a közeljövőben hogyan alakul az életem.
Válaszát előre is köszönöm!
Xennacska
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Xennacska! Remélhetően jól kihasználtad mostani éved, melyet február 11-ével zársz. A 7-es személyes év mindannyiunk számára sok felismeréssel jár, talán kicsit hosszabbnak tűnik a többi évnél, a sok belső vívódást hozó vibrációjával, mely a befelé fordulás időszaka. Ilyenkor az elmúlt évek tapasztalatai alapján bizony sarkallatos döntésekre tudjuk szánni magunkat, hogy olyan irányba tegyünk lépéseket, melyek előbbre viszik életünket. Rajta tehát, nézd át életed eddigi döntéseit, és azt is ezek milyen eredménnyel jártak, mert az ezekből való következtetéseid, terveid, tetteid meghatározhatják életed irányát.Soron következő időszakod, személyes éved, a nyolcas szám hatalmas erejét hordozza. Az eddigiekben befektetett energiád, tetteid eredményeinek beérésének időszaka vár Rád, olyan minőségben, ahogyan eddig működtetted azokat. Ez az éved céljaid elérését sugallja, még azokban a dolgokban is, amelyeket most indítasz el, így fiatalos lendületeddel bátran, és szorgalommal láss hozzá mindazon a dolgok megvalósításához, melyekre vágysz.
Sok sikert kívánok szeretettel!
2010. január 15. 19:11
7. kirsc
Kedves Ildikó!
Szeretném kérdezni tőled, hogy véglegesen befejeződött-e közel négy és fél éves kapcsolatom november 1.-én egy kölcsönös összeveszésnél? Azóta nem hívott fel. Látható-e hogy fog-e jelentkezni még kellemes ünnepeket kívánva csak, vagy lesz-e még kapcsolat köztünk?
Dombóváron, 1960.11.10.07,00 órakor születtem,
volt barátom Bodajkon, 1954.06.09.19,30 óra.
Nagyon köszönöm válaszod!
Üdvözlettel: Zsuzsa
Szeretném kérdezni tőled, hogy véglegesen befejeződött-e közel négy és fél éves kapcsolatom november 1.-én egy kölcsönös összeveszésnél? Azóta nem hívott fel. Látható-e hogy fog-e jelentkezni még kellemes ünnepeket kívánva csak, vagy lesz-e még kapcsolat köztünk?
Dombóváron, 1960.11.10.07,00 órakor születtem,
volt barátom Bodajkon, 1954.06.09.19,30 óra.
Nagyon köszönöm válaszod!
Üdvözlettel: Zsuzsa
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Zsuzsa! Egy tisztázó beszélgetést mindenképpen megérdemelne kettőtök között egy ilyen hosszú kapcsolat. Mielőtt belevágnál, szívesen segítek egy konzultációs beszélgetés formájában, amikor is segíthetek rámutatni, hogy hol lehetséges kettőtök között a feszültség a kommunikáció terén, ami ilyen helyzetekhez vezethet. Keress fel bizalommal.Szeretettel: Fenes Ildikó 70/314-6731
2009. december 3. 15:21
6. elisza
most 2 eve megismertem valakit,aki nagyon megragadott,mintha ismertem volna ezer eve.en 1972aprilis7 en szulettem aszcendensem oroszlan,o is aprilisi20 az aszcendeset nem tudom.ami a legfajdalmasabb az hogy o nos en ferjnel vagyok,semmi se lehet koztunk,de azert a lelkunk lehet osszeert akaratunk ellenere.sok a hasonlatosag a neve a szamok,sok jel van.sokat szenvedtem,mikor csak lattam boldog voltam.ojan fura az egesz,nem tudom miert ismertem meg,most mikor,lehetetlen minden nem akarjuk egymas csaladjat bantani es megis annyira kozel erzem es erzek amit soha eddig.elhataroztam hogy,tobbe nem latom,de ez a vonzodas nem tudom miert olyan mely.elakarom felejteni es nem tudom.mit tegyek?elore is koszonom es varom a valaszt,mert ez a titokzatosag ol meg.senki se volt ilyen hatassal ram.
Dr. Fenes Ildikó
Kedves! Leveled szavai összefolynak, mint gondolataid. Rád férne egy alapos személyiség elemzés, hogy az életeddel tisztába kerüljél? Valóban jól érzed, hogy csak azért, mert megcsapott titokban a szerelem lángja, kár lenne felborítani életeket, családok sorsát. Sokkal inkább jó lenne megnézni a saját családi körülmények terén minden kiaknázott-e, mindent megtesztek-e annak érdekében, hogy egy tartós szeretetben gazdag kapcsolatban legyen részetek, megtalálni az örömöt az életben. Könnyű egy új kapcsolatban megtalálni az izgalmat, a titok olyan csábító…megőrizni, elmélyíteni, azért tenni kell bizony, és nem mindegy, hogy mit. Érdemesebb lenne komolyabban kielemezni, hogy valójában mi is a helyzet? Valójában családoddal minden rendben? Amennyiben igen, akkor annyit javaslok Neked, hogy örülj neki, hogy kaptál egy kis pezsgést az életedben, mondj „ágyőt”, ..és majd a „következő életetekben” remélhetőleg összejön vele is. Legyen számodra egy jó jel, arra, hogy nézd meg jobban, mit tehetsz azért a kapcsolatért, amelyiknek már van múltja, mert ennek a titokzatosnak nem biztos, hogy van jövője, és kár lenne a jelened elszúrni. Hallgass a szívedre, nézz magadba, őszintén. Szeretettel:
Fenes Ildikó
70/314-6731
2009. december 3. 14:37
5. Mártika0606
Kedves Ildikó!
Van egy férfi az életemben, akivel már rég nincs semmilyen kapcsolatom, de még mindig sokat gondolok Rá. Szeretném megkérdezni, hogy Ő még gondol e rám, és mit érez irántam?
Szóba fog még állni velem?
Válaszát előre is köszönöm!
Szeretettel, Márti
Van egy férfi az életemben, akivel már rég nincs semmilyen kapcsolatom, de még mindig sokat gondolok Rá. Szeretném megkérdezni, hogy Ő még gondol e rám, és mit érez irántam?
Szóba fog még állni velem?
Válaszát előre is köszönöm!
Szeretettel, Márti
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Márti! Valami oka csak volt, amikor a kapcsolat megszakadt. Megbeszélték-e a történteket, vagy mindketten gondoltak, gondolnak valami mást magukban? A kérdés felvetése ilyenformán „szóba fog-e állni” nem helyénvaló, méltatlan. Ha tudja, hogy megbántotta és okot adott, az is tisztázandó kérdés. Úgy érzem, hogy több oldalról lenne érdemes kielemezni ezt a helyzetet, és a kapcsolatokhoz való hozzáállását Márti. Lehet Tarot kártyával (személyes) elemzés formájában kérdést feltenni valóban a helyzet tisztázására. Keressen fel telefonon, ha ezt az utat választja.
Szeretettel:
Fenes Ildikó
70/314-631
2009. november 26. 17:05
4. Syllovet
Kedves Ildikó!
1991.02.06.-án születtem Tatán 20:16 perckor! Kiváncsi lennék a sorsomra, vagy amit ki lehet ebből "hámozni"!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Claudia
1991.02.06.-án születtem Tatán 20:16 perckor! Kiváncsi lennék a sorsomra, vagy amit ki lehet ebből "hámozni"!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Claudia
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Claudia!A születési dátumból nagyon sok, "szinte minden kihámozható"…, így sorsodra vonatkozóan inkább kiragadok - itt ezen a fórumon – egy a jelen időszakodra vonatkozó fontos momentumot, melynek egész életedre tud kihatása lenni.
18 évesen életünk meghatározó feladata hivatásunk irányát megválasztani. Egyes személyes éved vége felé haladsz, ami dátum szerint február 6-ig tart, mondhatnám az Univerzum is Veled van. Egybeesik a korodhoz tartozó témakör, mint továbbtanulás, hivatásod megtalálása, amiben jól érezheted magad és az energia áramlásának típusa, mely segíti az új dolgok meghatározását, elindítását. Használd jól ki lendületet, melyet a soron következő, kettes személyes éved ritmusa is támogat majd, baráti, rokoni segítségekre is számíthatsz.
Jó eséllyel kellemes időszaknak nézel elébe, (párkapcsolati szempontból is) 6-os típusoddal, mely jellemzője, hogy szereted a harmonikus légkört, családias programokat, szépséget, művészeteket, másokról való gondoskodást, mindeközben nagy valószínűséggel érzed, hogy fontos számodra az önállóság, függetlenség.
E kettő között úgy találod meg legjobban az egyensúlyt, hogy megérzéseidet működtetve, ám nem az érzékenységre helyezve a hangsúlyt figyeled saját érzéseidet és közben a környezetedből feléd irányuló impulzusokat is figyelembe veszed….beépíted életedbe, amit szeretnél, saját magad alakítva, jól a sorsodat.
Szeretettel:
Fenes Ildikó
2009. november 19. 15:23
3. temp_user_name_5425
Kedves Ildikó !
Egy alföldi kisvárosban élek, 54 éves vagyok és nem találok munkát.Van egy nagy házam és 2 db 12 éves kutyám. A gyerekeim ,32 éves fiam és 24 éves lányom Pesten dolgozik, és albérletben él. Szerintük nincs más megoldás, mint hogy én is felmenjek Pestre és ott próbáljak munkát találni.Tudom, hogy ezt kellene tennem, de ha arra gondolok, hogy albérlő leszek a hideg is kiráz és nem tudom megoldani a kutyáim elhelyezését sem, belepusztulnak ha itthagyom őket.Mit csináljak ?
Egy alföldi kisvárosban élek, 54 éves vagyok és nem találok munkát.Van egy nagy házam és 2 db 12 éves kutyám. A gyerekeim ,32 éves fiam és 24 éves lányom Pesten dolgozik, és albérletben él. Szerintük nincs más megoldás, mint hogy én is felmenjek Pestre és ott próbáljak munkát találni.Tudom, hogy ezt kellene tennem, de ha arra gondolok, hogy albérlő leszek a hideg is kiráz és nem tudom megoldani a kutyáim elhelyezését sem, belepusztulnak ha itthagyom őket.Mit csináljak ?
Dr. Fenes Ildikó
Kedves Kérdező!Ugye Te is úgy gondoltad, hogy ne én, és ne is más mondja meg Neked, hogy Te mit tegyél, mint Te saját magad. Gondolkodjunk együtt! Nem találsz munkát? Akkor először ne a munkát keresd, és azt mivel kereshetsz pénzt, hanem gondolkozz el azon, miben vagy Te igazán tehetséges? Mi az, amivel szívesen foglalkozol napi 4-6-8-10 órában? Hol milyen területen vennék hasznodat, azzal a tevékenységgel, amiben Te jó vagy? Mire dobban meg a szíved? Kezdjél el ebbe az irányba nézelődni. Saját környezetedben is megtalálhatod a neked valót!
Tisztázd a gondolataidat ezen a területen, és vizsgáld meg, hogy bízol-e igazán abban, hogy megtalálod, amit keresel, és előtte döntsd el, hogy mit keresel. Akkor egyszerűen, csak ott lesz a szemed előtt, csak vegyed észre.
Mit érzel, amikor ezekre a kérdésekre keresed magadban a választ, és az elköltözésre? „a hideg kiráz”? Nincs olyan, hogy kell! Bensődben, ott van a válasz, mikor felteszed a kérdést. Bízzál magadban!
Szeretettel:
Fenes Ildikó
70/314-6731
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







