2012. február 5. vasárnap, Ágota, Ingrid napja
2010. április 30. 11:19
216. Neni
Kedves Szilárd!
Szeretném a segítségét kérni, abban hogy mi a sorsfeladatom, életpályám, mi az a hivatás, amely leginkább illik hozzám. 1986. július 7-én születtem, kb. 00:10 perckor. Van két szakmám is, de egyiket sem érzem igazán a magaménak. Viszont azt sem érzem (még), hogy merrefelé kellene indulnom, tanuljak- e esetleg még, ha igen akkor mit. Nem érzem jól magam a bőrömben, itt ahol élek, nem sikerül semmi amit eltervezek mostanában. Nem találom önmagam. Válaszát előre is köszönöm!
Szeretném a segítségét kérni, abban hogy mi a sorsfeladatom, életpályám, mi az a hivatás, amely leginkább illik hozzám. 1986. július 7-én születtem, kb. 00:10 perckor. Van két szakmám is, de egyiket sem érzem igazán a magaménak. Viszont azt sem érzem (még), hogy merrefelé kellene indulnom, tanuljak- e esetleg még, ha igen akkor mit. Nem érzem jól magam a bőrömben, itt ahol élek, nem sikerül semmi amit eltervezek mostanában. Nem találom önmagam. Válaszát előre is köszönöm!
Kozma Szilárd
Kedves Neni!Kérem szépen árulja el azt a két tanult szakmáját, amiben képesítést szerzett, de amit nem érez a magáénak, ész az is, hogy mik azok a dolgok,
amiket mostanában eltervezett, de nem sikerültek, illetve, hogy mi is az konkrétan és , hogy hol van az, ahol nem érzi mostanság jól magát a bőrében. Kérem, értsék meg, hogy ilyen talányosan, hogy ne mondjam titkolózva írt kérdésekre nem lehet érdemben válaszolni! Köszönettel: Kozma Szilárd
2010. április 26. 13:36
215. Sunshine89
Tisztelt Kozma Úr!
1989. 01. 20-án születtem Budapesten 23:05-kor. A kérdésem a párkapcsolati életterületemre irányulna, ugyanis fiatal korom ellenére úgy érzem, végre ha nem is végleg, de szeretnék egy kicsit megállapodni, tartozni valakihez. Sokszor úgy érzem önmagam ellen játszom.. önbizalomhiányommal, türelmetlenségemmel, bizonytalanságommal... Azt szeretném megtudni mire számíthatok a közeljövőben ezen a téren.
Köszönettel: Dodó
1989. 01. 20-án születtem Budapesten 23:05-kor. A kérdésem a párkapcsolati életterületemre irányulna, ugyanis fiatal korom ellenére úgy érzem, végre ha nem is végleg, de szeretnék egy kicsit megállapodni, tartozni valakihez. Sokszor úgy érzem önmagam ellen játszom.. önbizalomhiányommal, türelmetlenségemmel, bizonytalanságommal... Azt szeretném megtudni mire számíthatok a közeljövőben ezen a téren.
Köszönettel: Dodó
Kozma Szilárd
Kedves Dodó!Mindkettőnk helyzetét megkönnyítette volna, ha elárulja a levelében a nemét, legalább egy egyértelmű név választásával. Ezúton is jelzem a többi kérdezőnek, hogy ezt az apróságot ne hagyják figyelmen kívül, mert értékes időt vesztek azzal, hogy két perspektíva szerint kell átgondolnom és megfogalmaznom a választ. Párkapcsolati karmája nincs, de azt jól érzi, hogy önmaga ellen játszik az önbizalomhiányával, bizonytalanságával, és a türelmetlenségétől lényegesebb gond, hogy a felszíni, látszat -. tökéletességet hajszolja. Ezek az Ön negatív karmikus örökségei, melyeket a Szűz jegyében álló két karmikus pontja jelöl. Továbbá azt is jelenti ez a Szűz jellegű mélyen rejtett sors-probléma, hogy születetten félre értelmezi általában az élet és ezen belül az ön az élete, tehát a földi létezése és konkrétan a fizikai világ létezésének a célját, rendeltetését. Vagy ignorálja és lényegtelennek veszi a fizikai valóságot (Ez a ritkább eset), vagy pedig túlzottan és görcsösen a soha meg nem valósítható anyagi tökéletességre törekszik és sóvárog erre a tökéletes és szabályos rendre, az az szerinti "élet-működésre" a fizikai világot illetően. Mindkét téves képzetrendszerből eredő téves mentalitás komoly sorsproblémát (pl. betegségeket - kéz betegségei, emésztőrendszeri gondok) okozhat önnek előbb-utóbb, amennyiben nem vállalja fel tudatosan a fizikai valósághoz való spirituális értelmezői viszonyának helyreállítását. Ehhez szüksége lesz sok magányban töltött órára, amelyeket a belső spirituális fejlődésére, önmegismerésre, valóság-megismerésre, elmélkedésre szán, mert a Szűzben álló Lilithje (negatív karmikus pont) a 12. házba, az elzárkózás, befelé fordulás, s ez utóbbiak általi szellemi-lelki fejlődés házába esik a születési képletében. A másik negatív karmikus pontja viszont, a Szűz Sárkányfarok, a 11. házban áll, vagyis az együttműködés életkörébe, a spirituális felelősséggel és tudatossággal megtervezett, megszervezett és megélt közösségi tevékenységek, a társadalmi életre vonatkozó újítások és az egyéni szabadság értelmezésének házában található. Tehát Önnek szüksége lesz arra is, hogy valamilyen csoport, szervezet tagja legyen, s képessé tegye magát az eredményes csapatmunkára.
Részletesebb, a személyiségéből fakadó teljes sorsa kielemzésére vonatkozó horoszkóp feltárást kérhet a következő linken tájékozódva:
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=83&Itemid=2
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=83&Itemid=2
Tisztelettel: Kozma Szilárd asszisztense - Joó Violetta
2010. április 26. 13:34
214. Imola76
Kedves Szilárd!
1976. július 21-én születtem 16 órakor. Elváltam, egyedül nevelem a gyermekeimet. 7 hónapja megismerkedtem egy férfival, aki 1973. október 16-án született (sajnos a pontos idejét nem tudom).
Kapcsolatunk kezd komolyabbra fordulni és az összeköltözést is tervezzük. Szeretném megkérdezni, hogy a születési idő alapján mennyire lehet tartós és jó ez a kapcsolat?
Köszönettel:
Imola
1976. július 21-én születtem 16 órakor. Elváltam, egyedül nevelem a gyermekeimet. 7 hónapja megismerkedtem egy férfival, aki 1973. október 16-án született (sajnos a pontos idejét nem tudom).
Kapcsolatunk kezd komolyabbra fordulni és az összeköltözést is tervezzük. Szeretném megkérdezni, hogy a születési idő alapján mennyire lehet tartós és jó ez a kapcsolat?
Köszönettel:
Imola
Kozma Szilárd
Kedves Imola!Mivel a legnagyobb lányom is július 21-én délután született, ő az élő példa számomra, arra, hogy a konstellációk között nincsenek kínai válaszfalak sem az égben, sem a spirituális dimenzióban (ott még kevésbé), tehát, hogy akárcsak az ön esetében is, a 21-én született "Rákok", telve vannak Oroszláni jellemvonásokkal és ösztönökkel. De az ön esete még ezt a kétféle természetet is egyértelműen és határozottan meghaladja, mivel a Rák végén álló napja sors együttállásban van az Oroszlánban található és nagyon dúsan és vegyesen fényszögelt Merkúrjával, Vénuszával és Szaturnuszával. Ezek alapján tehát, valamint az 17 éves gyakorló asztrológusi tapasztalataim alapján, bátran ki merem jelenteni, hogy az ön nyers természetére majdnem egyáltalán nem jellemzők a Rák tulajdonságok, hanem annál inkább az Oroszláni tudat és nyers-alapállás. És ezt igen fontos tudni és figyelembe venni, ha már azzal a tévhittel él, hogy konstellációk határozzák meg egy élettársi kapcsolat jövőjét és nem a feleknek az egymás iránti tisztességes és őszinte elköteleződése, vagyis az egyetemes törvények és a megváltás logikája szerinti viselkedése, lelki és szellemi mentalitása: moralitása. A kiválasztott férfi konstellációja szerint legalább is, ön, az oroszláni ösztönével és önkéntelen törekvéseivel, egy önnél gyengébb és irányíthatóbb férfit választott párjául, aki fölött úgy érzi és képzeli (talán szintén önkéntelenül és öntudatlanul), hogy uralkodni tud majd, tehát nem okoz a fene-férfiasságával önnek kellemetlen meglepetéseket, mint feltételezhetően a volt férje okozott. Vagyis: a két képletet a fenti perspektívából egymással összehasonlítva, az asztrológus számára evidens, hogy ön szeretné ez úttal (is?) a férfi szerepet eljátszani a viszonyban, vagyis, spirituális perspektívából, talán önkéntelenül és öntudatlanul ,de ön szeretné a férfit megtermékenyíteni és kevésbé szeretne általa megtermékenyülni, nem csak fizikai, de szellemi - lelki értelemben is. Márpedig ez a - talán az ön nappali éber tudata elől is - rejtett törekvése a tudattalan lelki ösztönének, mindamellett, hogy ellentmond az egyetemes törvények több pontjának is, azért is kudarcra van ítélve, nem csak azért, mert a párjában a felszíni gyengeség és gyengédség alatt, egy ön által érzékelhetetlen és láthatatlan, igen makacs és megátalkodott Bak jellegű karmikus (negatív)meghatározódás áll, ami hosszú távon mindenképpen nyertes lesz az ön rejtett Oroszlánkodása fölött, arról nem is beszélve, hogy ennek a férfinak a Rák-sárkányfarka, valamint a nagyon erősen fényszögelt, de többnyire negatív Szaturnusza, vagyis a Bak uralkodója, szorosan együtt áll a Rákban és meredeken szemben az imént említett Bak-Lilithel. A felszínen gyenge és gyengéd emberben tehát olyan vészterhesen egymásnak feszülő karmikus erők "dolgoznak", mélyen a felszín alatt, amelyeknek a megismerését és a megismerés általi feloldását - kiegyenlítődését lehetetlenség szintetikus személyi horoszkóp nélkül elérni.
Figyelembe véve, az ön Bika - sárkányfarka által jelzett, un. karmikus nyakasságát is, amely ellene fog szegülni a párja Bak-Lilithje által jelzett szívós megátalkodottságának, a kérdésére adható válaszom tehát az, hogy amennyiben nem akarnak egymásnak hosszú távon kiheverhetetlen lelki és spirituális (egész sorsukra kiható) sebeket és betegségeket okozni, meg ne kíséreljék még csak a semlegesnek induló "összeköltözést" sem, nem, hogy a komoly együttélést. És ezek alapján, az már mellékes is, hogy szerintem, ebben a termékeny korban, amelyben önök éppen vannak a jelenben, az ilyen összeköltözésnek, amely nem gyermekek nemzésével együtt járó családalapítást céloz, hanem mindössze kényelmes együttélést szeretne elérni, nem csak, hogy nincs értelme, de ugyancsak az egyetemes törvények és a megváltás szellemisége ellen való, és ezért hosszú távon éppen úgy kudarcra van ítélve, mint egy karmikus feltárás nélkül megkísérelt komoly - ténylegesen elkötelezett - kapcsolat.
2010. április 26. 13:27
213. sono79
Kedves Szilárd! Családtervezésben kérném a segítségét. Idén nyár végén próbálkoznánk a babával. A kérdésem az lenne, hogy van-e esély rá, hogy egészséges babánk foganjon, és szülessen? Személyes adatainkat e-mail címére küldtem el önnek. Köszönettel: Sono79
Kozma Szilárd
Kedves Sono!Mind a - szó, ami szó: - meredek sorsképleteik tükrében, mind annak tudatában, hogy mindketten 17-én születtek, analogikus kapcsolatban áll azzal, hogy az édesanyja nagyon idejekorán (tragikusan, halálos betegségben, öngyilkos lett?) meghalt, csak és csakis azt tudom mondani, hogy komoly és mély tudatosságon alapuló, karmikus és spirituális karma-oldást célzó horoszkópfeltárás nélkül, illetve a horoszkóp-feltárás segítségével történő, és az egész életvitelükre kiterjedően átfogó (A táplálkozási minőség változását is magába foglaló) mély és hosszas spirituális tisztulás (karma-oldás) gyakorlati véghezvitele nélkül, semmi esélyük nincs arra, hogy hosszú távon is probléma-mentes gyermekké váló és nagy bajok nélkül, egészségesen felnövő, egészséges magzatot nemzzenek - foganjon.
2010. április 26. 13:25
212. Tulcsi
Kedves Szilárd!
1976.11.15- én 14:20 perckor születtem Székesfehérváron. Szeretném megtudni, hogy lehet-e gyermekünk, házasság ezzel a Lánnyal: 1979.11.03. 20:03. Milyen karmikus feladatom van nekem?
Köszönettel, Tulcsi.
1976.11.15- én 14:20 perckor születtem Székesfehérváron. Szeretném megtudni, hogy lehet-e gyermekünk, házasság ezzel a Lánnyal: 1979.11.03. 20:03. Milyen karmikus feladatom van nekem?
Köszönettel, Tulcsi.
Kozma Szilárd
Kedves Tulcsi!Az házasság és család kérdésére az adott személlyel, azt mondom: igen. Lehet házasság és család az illető hölggyel. Viszont fontos mindkettejüknek tudnia, hogy a hölgynek családi karmája van (negatív karmikus pont: Szűz Lilith a család életterületén, azaz a 4. horoszkópházban) meg kell beszélni, felszínre kell hozni a családalapítással kapcsolatos félelmeit, ellenérzéseit, szorongásait és tudatosan fel kell készülnie ezen érzések legyőzésére. Az Ön életfeladata meghaladni a Bika negatív karmikus tulajdonságait, a fizikai valósággal, főként a megélhetés során létrejövő kapcsolatait, viszonyulásait a fizikai valósággal, anyagiakkal. Önnek Bikában áll mindkét negatív karmikus pontja, ezt azt jelenti, hogy tudatalatti mozgatórugói szerint és akár tudatosan is vezethet kényelmeskedő, mások energiáit kihasználó életet, makacsul sóvárogva a felesleges luxusra, vagy kényelmeskedés helyett ugyanúgy a felesleges luxusra, egyéb hóbortok (pl. gyűjtő-szenvedély, birtoklási mániák) kielégítését kegyetlenül hajszolva, harácsolva tör előre rendszeresen. Meg kell tanulnia az anyagot, az anyagi világot metafizikailag helyesen értelmezni, jelentését nem lekicsinyelni, de nem is a boldogságérzések legfőbb kiváltójának hinni. Hanem annak, ami: szellemi-lelki fejlődésünket segítő, minket ezért tükröző környezet. Ez az anyagi világ. Minden, amit itt megszerzünk lelki és szellemi fejlődésünket kell szolgálja. Különben, a gyűjtőszenvedélyeknek, s birtoklási mániáknak hódolva előbb-utóbb, a lélek és a szellemi fejlődési stagnálásából, materialista elvek miatti torzulásából fakadóan testi betegségek lépnek fel. Bika karma esetén pl. torok és nyaki betegségek, pajzsmirigygondok. Karmáját segítendő tanulmányként olvassa el Kozma Szilárd leírását a következő linken:
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=61&Itemid=35
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=61&Itemid=35
Részletesebb, a személyiségéből fakadó teljes sorsa kielemzésére vonatkozó horoszkóp feltárást kérhet a következő linken tájékozódva: http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=83&Itemid=2
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=83&Itemid=2
Tisztelettel: Kozma Szilárd asszisztense - Joó Violetta
2010. április 26. 13:23
211. Mini_1980
Kedves Szilárd, 1980.07.03-án pontosan csak annyit tudok, hogy reggel 6:50 és 7:15 között születtem. Párkapcsolatommal kapcsolatban szeretnék érdeklődni, mi várható a közeljövőben a kettőnk kapcsolatában? (ő 1981.12.16-án született, pontos időt nem tudjuk) Köszönettel, Mini
Kozma Szilárd
Kedves Mini!Fontos lett volna még a születési földrajzi hely is a pontos képlet felállításához. És le kell szögeznem (ismételten) hogy nem jósolunk születési adatokból semmilyen konkrét eseményeket, hanem csak metafizikai sorslogika szerint mondunk következményeket. Az Önök jövője, ugyanúgy, mint mindenki másé, attól függ, hogy mennyire oldják fel, s egyáltalán oldják-e az öröklött negatív, tulajdonságaikat (tudatalatti sóvárgások, szorongások, ambíciók). Önnek kifejezetten párkapcsolati karmája van, ami azt jelenti, hogy a tudatalattijából kiinduló kétségek gyötrik afelől, hogy aktuális párja az igazi-e, s ezen kételkedése miatt gyakran megengedi magának, hogy minimum képzeletben megcsalja aktuális társát. E miatt a belső, lelki tevékenységei miatt állandó elégedetlenség jellemzi párkapcsolati területen. A karma feloldására javaslom, hogy keressen egy Önnél legalább 7 évvel idősebb partnert. Adjon időt kettejüknek az alapos ismerkedésre, s aztán döntsön egyértelműen: amennyiben megfelel Önnek az illető, egyértelműen kötelezze el magát, és onnantól ne engedjen meg magának semmilyen más, ideálisabbnak képzelt partner utáni vágyakozást, vagy amennyiben úgy érzi, az illetővel mégsem fog tudni eredményesen együttműködni, családot alapítani (fontos, hogy ne csak szeretőt keressen, hanem egyben leendő gyermekei apját is!) akkor végérvényesen zárja le a szerelmi kapcsolatot, s az eddig leírtak szellemében keressen tovább leendő társa után.
Részletesebb, a személyiségéből fakadó teljes sorsa kielemzésére vonatkozó horoszkóp feltárást kérhet a következő linken tájékozódva:
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=83&Itemid=2
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=83&Itemid=2
Tisztelettel: Kozma Szilárd asszisztense - Joó Violetta
2010. április 22. 23:48
210. dorimár
Kedves Szilárd!
Előbb már írtam, de "elszállt"! Pár éve sokat leveleztünk. 2003-ban meghalt a fiam, és az édesanyám szinte egyszerre. Depresszió, gyász, pánikbetegség. Azóta folyamatosan tanulok, erősítgetem a HIT-emet. Most kényszervállalkozóvá váltam a munkám megtartása érdekében. Balaton parti üdülőt vezettem 17 éve, ezt most vállalkozásban teszem.
Hogy fog ez menni nekem? 1953.09.09. 14,28 óra Békéssámson.
Köszönöm szépen, és szeretettel üdvözöllek. Zs.
Előbb már írtam, de "elszállt"! Pár éve sokat leveleztünk. 2003-ban meghalt a fiam, és az édesanyám szinte egyszerre. Depresszió, gyász, pánikbetegség. Azóta folyamatosan tanulok, erősítgetem a HIT-emet. Most kényszervállalkozóvá váltam a munkám megtartása érdekében. Balaton parti üdülőt vezettem 17 éve, ezt most vállalkozásban teszem.
Hogy fog ez menni nekem? 1953.09.09. 14,28 óra Békéssámson.
Köszönöm szépen, és szeretettel üdvözöllek. Zs.
Kozma Szilárd
Kedves Dorimár! Bármennyit is erőletetem az emlékezetemet, nem ugrik be, hogy ki lehet az a személy (Te...), akivel én valaha sokat leveleztem és majdnem egy időben halt meg az édesanyja és a fia is. És sajnos, ezt nem könnyítetted meg a netes névhasználatoddal sem (Dorimár, progli, Zs.). A képletedet vizsgálva viszont, hihető, hogy a két szörnyűség egyszerre történt meg veled, mivel a teljesen negatív Holdad együtt áll a Lilitheddel a Szűz végén és a Mérleg elején a IX. ház csúcsán, és ezek viszont együtt állnak a VIII házban (Gyökeres személyi újjá születés - vagy halál életköre!) található Szűz Nap-Merkúr együttállással. A kérdés pozitív eldőlése tehát, amit a neten feltettél (A vállalkozásod sikere), azon múlik, hogy a tragédiából milyen, a gyakorlati életfeladataidra vonatkozó, gyökeres mentalitásváltoztatási következtetéseket vontál le és valósítottál meg? Konkrétan: Sikerült-e megfejtened a fiad halálának a belőled - tudattalan képzeletvilágod működési minőségéből - fakadó igazi (spirituális) okait és szültél-e még gyermekeket annak érdekében, hogy ne maradj meg ezzel a kudarc-élménnyel, illetve nem csak realizálatlan, de súlyosbított karmáddal, illetve, hogy sikerült-e mély és beható és átfogó metafizikai - asztrológiai ismeretekre szert tenned (Lilith és teljesen negatív Hold a IX. házad csúcsán)? - A munka és a kultusz házában (VI ház) álló Jupitered ugyanis, nagyjából pozitívan fényszögelődik, de éppen hogy a Hold-Lilith, valamint a Nap-Merkúr párosokkal alkot negatív fényszögeket és nagy a gyanúm, hogy éppen azért került veszélybe a munkád - munkahelyed - munkajövedelmed, mert a fentiekből igen keveset, vagy majdnem semmit nem valósítottál meg gyakorlatilag. (- Adná az isten, hogy ne legyen igazam!) És ezt a kérdésed módjából is kénytelen vagyok kikövetkeztetni, hiszen a tanulmányaim mind azon alapozódnak, hogy nem jósolok, hanem létezési, teremtési és megváltási gyök-kérdéseket feszegetek és értelmezek. A kérdésed viszont arra utal, hogy te engem még mindig a jóslás logikája alapján gondolkozó és dolgozó asztrológusnak hiszel. Márpedig ha erről van szó, akkor ezeket a képzeteidet nagyon gyorsan át kell, értékeld, és ki kell cserélned, mivel az egész story úgy ahogy van, arra utal, hogy a VIII. házban álló Szűz Nap-Merkúrodnak megfelelően, még mindig spekulálsz az újjászületés megvalósítása helyett és ez a vállalkozásod is egy meddő spekuláción alapszik, aminek nem lehet pozitív következménye. Jobb lenne tehát a jövő-firtatás helyett, egy komoly szintetikus horoszkópot rendelned, és nem csak az igazi
Újjászületésed megvalósítása érdekében, hanem azért is, mert annál jobban semmi nem szolgálja a metafizikai megismerést, mint egy szintetikus (kauzális) személyi horoszkópértelmezés.
Lásd még:
http://www.kozmaszilard.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=492&Itemid=32
és:
http://www.astrologos.ro/viewtopic.php?f=28&t=340
2010. április 22. 23:43
209. Bibi3
Kedves Szilárd!
2008.06.13.-án 18:15kor megszületett Bp-en első gyermekem, Patrick. Sajnos a szülés elhúzódott így maradtak szövődmények. Jelenleg elég kilátásnak tűnik minden, sok mindent kipróbáltunk rendszeresen járunk fejlesztésre kezelésre, de túl sok javulás nincsen. Cp-s központi idegrendszerre sérült. Szeretném megkérdezni Ön mit lát a képletéből illetve mit gondol hogyan tovább?Előre is nagyon szépen köszönöm.
Saját adataim 1986.03.12 21:47 Szombathely
Kellemes estét!
2008.06.13.-án 18:15kor megszületett Bp-en első gyermekem, Patrick. Sajnos a szülés elhúzódott így maradtak szövődmények. Jelenleg elég kilátásnak tűnik minden, sok mindent kipróbáltunk rendszeresen járunk fejlesztésre kezelésre, de túl sok javulás nincsen. Cp-s központi idegrendszerre sérült. Szeretném megkérdezni Ön mit lát a képletéből illetve mit gondol hogyan tovább?Előre is nagyon szépen köszönöm.
Saját adataim 1986.03.12 21:47 Szombathely
Kellemes estét!
Kozma Szilárd
Kedves Bibi3!Távol áll tőlem mindenféle bántási szándék (Hiszen teljesen tisztában vagyok azzal, hogy elég baj és szomorúság és gyötrelem önnek, amibe került. Sőt: a segíteni akarás vezérel, de csak és csakis az általam - a sorsfigyelő által - tudott és megfigyelt igazsággal tudok segíteni!), de metafizikai közhely, hogy a kismamák a gyermekeik szülésével együtt, a személyi karmájuk szintjén, tehát individuális negatív meghatározódások szempontjából és bizonyos mértékben, vagy újjászülik saját magukat is (Amennyiben nem "terhesekként, hanem áldott állapotként élik meg a várandósságukat...), vagy még súlyosbítják a karmájukat és ez tükröződik a szüléseikben (is). Sajnos, az ön és az önök példája kiemelten bizonyítja a klasszikus asztrológia csődjét, a kauzális asztrológiával szemben, mivel az Ön Holdja (Az anyaság és így a nemzés és a szülés bolygója is többek között!) az átlaghoz képest jól áll (Két pozitív fényszög két negatívval szemben, miközben a pozitív fényszögek értéke - erőssége nagyobb) de a karmája az egyik legnehezebb azok közöl, amiket valaha is láttam, hiszen az Ikrek Karma (Ikrek Lilith a VIII. házban) a Skorpióval kombináltan a legnehezebb (Skorpió Sárkányfarok). Mivel a gyermekek az édesanyja tudattalan tevékenységének (feszültségeinek, zavarainak) a megtestesülései is többek között, nyilvánvaló, hogy az ön karmáját kellene elsősorban a teljes átvilágítás segítségével feloldani, ahhoz, hogy a gyermeken a javulások megjelenhessenek, hogy tehát eredménye lehessen az orvosok és más rehabilitációs szakemberek fáradozásainak. Ebből a szempontból, egyszerűen nem is merek a részletekbe bele menni, hogy mi mindent kellene feloldani az ön tudattalan (karmikus) életvíziójából, ahhoz, hogy nem csak a kis Patrick rehabilitálódhasson némileg, de az ön, és önön keresztül az egész család sorsa nyugodtabb, illetve probléma-mentesebb lehessen, hiszen már a Halak Napja is teljesen negatív, és ennek megfelelően a központi lét-imagináció bolygója, a Neptunusz fényszögeltsége is azt jelzi, hogy a rehabilitációt tulajdonképpen nem a gyermekkel, hanem önnel kell kezdeni, természetesen nem testi, hanem kauzális szinteken. Persze, abban, hogy ezt elfogadja, nagy nehézségeket okoz a gyökeres újjászületés életkörét képviselő VIII. ház csúcsán álló Ikrek Lilithje által jelzett, önt permanens "racionális" és "pragmatikus" kétségekkel ellátó árnyák-énje, ez a luciferi sugallatokat gyártó, belső árnyék énje, amely most is, hogy e sorokat olvassa, arról próbálja meggyőzni önt, hogy mekkora szamárságokat írok, illetve, hogy afféle szélhámos asztrómokusként, aljas módon, csak ijesztgetem, azért, hogy önt horoszkóp-rendelésre sarkalljam. Az ön szabad akaratában áll viszont, hogy önt a mindig csak a steril habozásba vezető kételkedő és pesszimista árnyék-énjére hallgat-e, vagy a pozitív spirituális intuíciójára (Plútó a Skorpió - Ascendensén), és az aránylag jó szülői felelősségére (Szaturnusz pozitív fényszögben a Holddal!)
2010. április 22. 23:37
208. Audrey24
Kedves Szilárd!
Köszönöm a válaszát! Sajnos nem olvastam még eddig egy írását sem Hamvas Bélának, ezek szerint most jött el az ideje... :)
Tudná ajánlani valamelyik művét? Melyik legyen az első?
Köszönöm még egyszer!
Köszönöm a válaszát! Sajnos nem olvastam még eddig egy írását sem Hamvas Bélának, ezek szerint most jött el az ideje... :)
Tudná ajánlani valamelyik művét? Melyik legyen az első?
Köszönöm még egyszer!
Kozma Szilárd
Kedves Audrey24!Örvendek a pozitív reagálásának. Hamvas legismertebb művei közül néhány: Scientia Sacra, Tabula Smaragdina, Magia Szutra, Az öt Géniusz, Unikornis, Titkos jegyzőkönyv, A kereszténység, Az ősök nagy csarnoka, és természetesen a Karnevál c. beavatási regény. Emellett az én beavatási regényem se kutya, a Táltos Bolond, amelyben többek között a "szegény édesanyám" rettenetesen nehézkes, de végül is eredményes spirituális evolúciójáról is írok.
2010. április 22. 23:35
207. Athellia
Kedves Szilárd!
Idősebbik nővérem gyermeknevelése miatt aggódom. Nővérem született: 1976.10.19. legidősebb fia pedig 2002.08.23. kb. hajnali 1:15kor. Mindketten Budapesten.
Nagyjából tudom, hogy a nővérem milyen lelki vívódásokkal küzd, mindenesetre szeretném, ha ez nem menne a gyerek(ek) és a család rovására. Hogyan tudnám a testvéremet a magam módján támogatni, és jó irányba terelni, a gyerekek érdekében (is)? Én születtem: 1980.04.09.12:00 Bp.
Tisztelettel várom segítő válaszát:
A.
Idősebbik nővérem gyermeknevelése miatt aggódom. Nővérem született: 1976.10.19. legidősebb fia pedig 2002.08.23. kb. hajnali 1:15kor. Mindketten Budapesten.
Nagyjából tudom, hogy a nővérem milyen lelki vívódásokkal küzd, mindenesetre szeretném, ha ez nem menne a gyerek(ek) és a család rovására. Hogyan tudnám a testvéremet a magam módján támogatni, és jó irányba terelni, a gyerekek érdekében (is)? Én születtem: 1980.04.09.12:00 Bp.
Tisztelettel várom segítő válaszát:
A.
Kozma Szilárd
Kedves Athellia !!A külső ráhatással történő felnőtt-nevelés koncepciója materialista ostobaság és teljesen ellentmond az Egyetemes törvények első pontjának. Ön mindössze annyit tehet az unokahúgaiért, öccseiért, hogy a nővérét ráveszi arra, hogy rendelje meg a horoszkópját, mert ha igaz, amit mond, akkor nem csak félre neveli a gyermekeit, de mindenféle betegség-okozó negatív energiával is megtölti azokat. És amennyiben ön kísérletezik a nővére megváltoztatásával ezt a negatív - káros - spirituális energiagyártást, amely végső soron a gyermekeken (is) csattan, csak fokozni fogja!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







