Ne félj a haláltól! Az az igazi születés...

A cím persze nem halál, hanem egészében ez: A halál, mint ragyogó kezdet. Nem kell megijedni, nem valami öngyilkosságra buzdító szekta kiadványa ez. A könyvecskét - nem több mint 80 oldal - Elisabteh Kübler-Ross svájci pszichiáternő írta a haldoklók mellett töltött, hosszú pályafutása alapján.

"Az élet nem ér véget, mikor meghalsz. Akkor kezdődik."

Mindannyian hallottunk, olvastunk már arról, hogy a halállal az élet nem ér véget, sőt, csak akkor kezdődik igazán, de soha nem lehettünk benne biztosak, hogy amit hallottunk, nem csupán valami élénk fantáziájú sarlatán beszámolója-e, vagy egy exhibicionista háziasszonyé, aki szeretne végre reflektorfénybe kerülni azzal, hogy kamerák előtt elmeséli, hogy is volt, amikor megcsúszott a síkos konyhakövön, beverte a fejét a felmosóvajlingba, és kiszállt a testéből a lelke...

Elisabeth Kübler-Ross tapasztalatai, megfigyelései nem szemfényvesztésen alapulnak. Egy orvos megfontolt, több szempontból megvizsgált állításai ezek, melyek miden esetben mentesek a csúsztatástól, a túlzástól, a tupírozástól.
Elisabeth Kübler-Ross-t 23 díszdoktori címmel tüntették ki és számos könyvet írt, melyek közül legismertebb a sok nyelvre lefordított Interjúk haldoklókkal (1969): ez csupán Németországban mintegy félmillió példányban jelent meg. Elisabeth Kübler-Ross az USA Arizona államában, egy szanatóriumban halt meg, kilencévi súlyos szenvedés után.

"A haldoklásban nincs semmi, amitől félned kellene. Ez lehet életed legcsodálatosabb tapasztalata. Az egész attól függ, hogyan éltél."

Húszezer esetet tanulmányoztam az egész világon olyan emberekről, akiket már klinikailag halottnak nyilvánítottak, de később visszatértek az életbe - írja egyik könyvében. -. Néhányan közülük egészen természetesen ébredtek fel, mások csak újraélesztési próbálkozások után.

Kübler-Ross azt állítja, hogy az ember a halála utáni pillanatban általános élményt él át, tehát mindegy, hogy az illető Ausztrália őslakója, hindu vagy muzulmán, keresztény vagy hitetlen, s ugyanígy független annak korától vagy gazdasági helyzetétől. Itt ugyanis egy egészen emberi eseményről van szó, mint ahogyan a normális születési folyamat is általános emberi esemény. A halálélmény majdnem ugyanolyan, mint a születés. A halál megszületés egy másik létre, amit egészen egyszerűen lehet bebizonyítani. - A kereszténység kétezer éven át azt kérte az emberektől, hogy "higgyenek" a túlvilági dolgokban. Számomra ez már nem hitbeli ügy, hanem tudom, hogy így van - mondja Elisabeth.

"Amikor letetted azokat a vizsgákat, amelyekért a földre küldtek, akkor megengedik neked, hogy lediplomázz. Megengedik, hogy levesd a tested, amely bebörtönzi a lelked."

A három stáció

A pszichiáter három lépcsőfokot különít el a halál eseményében.
Az ember testi halála azonos azzal a folyamattal, amit a pillangónak a bábból való kilépésekor láthatunk. A báb a lárvával együtt a mulandó emberi test. De ezek nem azonosak velünk, csak olyanok, mint egy ideiglenes ház. A halál csak átköltözés egy szebb házba. Mihelyt a báb, akár öngyilkosság, akár gyilkosság, akár szívroham vagy krónikus betegség révén, tehát teljesen mindegy, hogyan, visszafordíthatatlanul megsérült, szabadon fogja engedni a pillangót, vagyis a lelket. És itt következik a második lépcsőfok.
Itt már nem a test, hanem egy úgynevezett pszichikai energia táplálja az embert. Agy sincs, ami gondolkozzon, a szív is leállt, ami a vért pumpálja. Nem mérhető sem a pulzus, sem az agyhullámok, a pillangó már a bábon kívül található, ami nem azt jelenti, hogy mar halottak vagyunk, hanem csak azt, hogy a báb már nem működik.
Miután szabad pillangóvá lettünk, vagyis lelkünk kilépett a testünkből, mindenekelőtt észre fogjuk venni, hogy mindezek dacára mindent érzékelünk, sőt, még annál is többet, mint addig. De ez egy újfajta érzékelés. Pontosan tudjuk, ki mit mond, gondol, csinál. Sőt voltak olyan emberek is, akik megnevezték annak a kocsinak a rendszámát, amelyik elütötte őket, majd egyszerűen továbbhajtott. Tudományosan tehát nem lehet megmagyarázni, hogy valaki, akinek már nincsenek agyhullámai, még képes egy rendszámot leolvasni és megjegyezni.

A műtét alatt is mindent hallasz, értesz

Nagyon sok ember lép ki a testéből valamilyen operáció alatt, és ténylegesen végignézi azt. Ez azt is jelenti, hogy amíg a beteg nincs magánál, csak olyan dolgokról lenne szabad beszélniük, amiről úgy hiszik, hogy az öntudatlan beteg egyébként is hallhatná. Szomorú, hogy öntudatlan emberek jelenlétében egyesek miket beszélnek, miközben azok mindent hallanak.
Ha haldokló anyánk vagy apánk ágyához lépünk, aki már nagyon mély kómában van, mindent hall, amit mondunk. És ezért soha sincs túl késő azt mondani, hogy "sajnálom", vagy "szeretlek".
Ebben a második fokozatban, az ember újra egésszé válik. Aki sánta volt, vagy félkarú, sérült, égett volt az arca, az újra épkézláb és hibátlan. A vakok látnak, a süketek hallanak. Amikor visszatérnek, természetesen ismét a régi, beteg testükben találják magukat.