Keresztneved titkokat rejt

2012. február 21. 11:30
Hihetetlennek tűnik első hallásra, hogy a keresztnév árulkodik viselője jelleméről, múltjáról, életéről. Pedig a névelemző ezt állítja. Ilyenkor nincs mit tenni, mint kipróbálni a dolgot: elmenni egy névelemzőhöz.

Az irodában apró uszkár fogad, megfontolt, tipegő lépésekkel közelít. A 16 éves Mendi az első simogatás után a többit szabályosan kiköveteli magának.

– Már szinte teljesen süket és mindkét szemére vak, a fény és az árnyék változását látja csupán, meg azt, ha valami nagy tárgy van előtte. Kedvenc csemegéjét, a zöldpaprikát azonban bármikor kiszimatolja – mondja a házigazda, Szatmári Nóra asztrológus, feng shui-szakértő és névelemző.

Közöttünk kis asztal, rajta számokkal teli tábla. Nóra semmit sem tud rólam, csak a nevemet. Elgondolkodik egy percre, majd elkezdi bekarikázni a nevemet alkotó betűkhöz tartozó számokat, és beszélni kezd. Rólam.

 

Nagyjából a harmadik mondat után azon veszem észre magam, hogy feszengek, keresem a kandikamerát vagy azt a rejtett valakit, aki súg neki. Mert stimmel, amit mond. Minden. Hogy milyen volt a múltam, miért vagyok olyan, amilyen, mi az, amire képes leszek, és mi az, amiről legfeljebb csak álmodhatok. Mindezt a nevemből. Hihetetlen és picit félelmetes a dolog, de természetesen a kíváncsiságom mindent legyőz.

Jóslásról szó sincs

A névelemző nem jövendöl, nem ígér nagy utazást, sok pénzt. Egyszerűen arra mutat rá, mi az oka mindannak, ami egy emberrel élete során történik többek között spirituális, mentális és pénzügyi téren.

– A neved betűit jelentő számok közül hiányzik az, amelyik az anyagi javak halmozását jelenti. Azt mutatják a számok, hogy minden fillérért keményen megdolgozol, valamennyire takarékoskodsz is, de arra nem vagy hajlandó, hogy minderről lemondj csak azért, hogy a bankszámlád hizlald – néz rám Nóra, én pedig elkerekedett szemmel, egyetértően bólogatok.

– Ha így folytatom, nem is lesz nagy vagyonom! – válaszolom, mire vidám szemhunyorítással rám néz, és így szól:

– Az biztos. Egészen egyszerűen képtelen, sőt alkalmatlan vagy arra, hogy zsugori légy, ha van egy kis pluszpénzed, megleped szeretteidet valami szép vagy hasznos dologgal! – jelenti ki, mire rögtön felmerül bennem az, mi lenne, ha olyan nevet választanék, amely tartalmazza a pénzhalmozásra utaló számot. Nóra erre is választ ad.

Segíthet a névváltoztatás?

– Egy ilyen változtatás nemcsak a személyi igazolványban lévő nevet változtatja meg, de viselőjét is. Tapasztalataim szerint, ha például felvennél egy olyan keresztnevet, amely ráerősít az anyagi oldalra, körülbelül két év múlva már érezhető lenne a hatása.

Nem lennél még akkor sem fösvény, de sokkal jobban a fogadhoz vernéd a garast. De nem biztos, hogy ettől sokkal jobban éreznéd magad, hiszen szinte eltűnhet belőled a gondoskodási hajlam, de hamar vagyonos lennél.
De mi a helyzet a most születendő gyermekekkel? Mennyiben befolyásolják leendő nevüket a jövőt mutató számok?

– Sok kismama jön hozzám, hogy megtudja, jó nevet talált-e gyermekének. Azt tartom szerencsésnek, ha már a kiválasztott névvel vagy nevekkel érkeznek, hogy azt, azokat vizsgáljam meg. És ha úgy látom, nem szerencsés a választás, nem javaslok másik keresztnevet, legfeljebb abban segítek, mely betűk befolyásolják poztitívan a kicsi életét.


12
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 3 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



Sissy Cara
2012. február 22. 16:46

Köszönöm:)

Astronet.hu
2012. február 22. 06:19

Már kint is van :-)))

Agnes Kovacs
2012. február 21. 22:24

Miért nem lehet megosztani a Facebookon? :((((

HASZNOS CSOMAG (promóció)