2013. május 19. vasárnap, Ivó, Milán napja
A legszebb angyalszobrok
2010. november 12. 11:30 ,
Legutóbb frissítve: 2010. november 12. 00:00
Őriznek minket, és láthatatlanul vigyázzák lépteinket. Örök életűek és tetteinktől függetlenül szeretnek minket. A történelem során ezernyi művészt ihletett meg jóságuk, szépségük, odaadásuk, és szeretetük.
Nem feltétlenül kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy higgyünk az angyalok létezésében. Aki egyszer már megtapasztalta vészhelyzetben a váratlan és megmagyarázhatatlan védelmet, tudni véli: őrangyal áll mellette.
Az angyal szó (angolul: angel, latinul: angelus) eredetileg atlantiszi szóösszetétel: "Ang": élet (az egyiptomi szimbólum, az Ankh- az élet kulcsa- szintén innen ered), az "El": Isten fénye. Szabad fordításban tehát "Élő Istenfény" vagy "Életet adó isteni Fény".
A Bibliában lépten-nyomon olvashatunk angyalokról, akik nemcsak a szenteket vették körül, de küldöttként megjelentek az emberek között, hírt hoztak, vagy óvták őket a bajtól. A művészek kezdetben ártatlan ifjú lányként ábrázolták őket, de mert az angyaloknak nincs nemük, a későbbiekben már egyre inkább gyermekként kerültek a festményekre, gyermekről mintázták a szobraikat is.
Mi most összeválogattuk a legszebb angyalokról készült szobrokat, hogy ti is gyönyörködhessetek bennük!

Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
Szolgáltatások
Rovatok