2013. május 23. csütörtök, Dezső napja
Gyanús koppanások. Szellem?
2012. január 30. 09:00 ,
Legutóbb frissítve: 2012. január 29. 00:00
Amikor a nagymamám meghalt, napokig hallottam még fura koppanásokat a lakásban, amiket addig soha. Általában este hallatszottak, amikor minden lenyugodott, és olyan helyről, ahonnan semmilyen magyarázata nem lehetett.
A koppanás kedvenc helye például a fürdőszobában, a kád fölötti terület volt, ahol se polc, se táguló fa, se semmi nem volt, ami koppanhatna. Még a vízvezeték se, mert az a kád másik oldalán haladt a falban. Eleinte megrémültem, aztán beláttam, hogy semmi okom félni, ez csupán egy jel, hogy szia, itt vagyok, még mindig VAGYOK, nincs okod félni.

A barátnőm sürgősen másik pszichológust akart keresni, de még mielőtt kirúgta a régit, kicsit utána nézett a dolognak. És kiderült, hogy a terapeuta állítása nem is volt olyan vad ötlet, mint ahogy elsőre hallatszott.
Olyan spontán pszichokinézisről van szó ugyanis, amit a feszült ember maga idéz elő a belőle kiáramló energiák segítségével.
A pszichológus meditációs gyakorlatokat javasolt, elvonulást a gondok elől, egy kis szabadságot, kirándulást a zöldben, kellemes zene hallgatását, vagyis relaxációt.
A barátnőm, állása épp nem lévén, meg is fogadta a tanácsát, elutazott egy hétre vidékre a rokonokhoz, és a hangok ezzel eltűntek. Örökre.
A Poltergeist szó a németből ered, a "polter" zajt, a "geist" szellemet jelent. De a pszichológusok, parapszichológusok, bár nem feltétlenül tagadták a szellemek előbukkanását, azt is állították, hogy az ember képes a tudata segítségével elmozdítani, összekeverni tárgyakat. Ezt a jelenséget a 12. század óta ismerik, de behatóbban először a 16. század végén foglalkoztak vele. Simon Gergely ezoterikus újságíró feljegyzése szerint a leglátványosabb, és egyben a leghosszabb ideig tartó poltergeist tevékenységre Angliában került sor 1977 augusztusa és 1978 szeptembere között. Az einfeldi bérházban élő asszony és két gyermeke közel 1500 spontán pszichokinetikus esetet jelentett. Az einfeldi jelenségeket pszichológusok, szociális gondozók, rendőrök, logopédusok, valamint két parakutató is vizsgálta, ám soha nem találtak a történtekre kielégítő magyarázatot. Aztán amilyen gyorsan kezdődtek a jelenségek, olyan hamar meg is szűntek.
Mintha betörtek volna
Aztán egy barátnőm is beszámolt hasonló dolgokról, de az ő tapasztalása sokkal ijesztőbb volt, mint az enyém. Ő ugyanis nem csak egy-egy szelíd koppanást hallott, hanem kifejezett zörgést, recsegést, mintha mászkálna valaki a lakásban, és ide-oda huzigálná a bútorokat. Abban az időben nagyon feszült volt, a kedvese elhagyta, a szülei elváltak, a munkahelye megszűnt. És még ezek a zajok is! Amikor már végképp nem bírta, felkeresett egy pszichológust, aki azt kezdte neki bemagyarázni, hogy ő maga kelti ezeket a zajokat, anélkül, hogy tudna róla.Létezik ez a pszichés energia?

A barátnőm sürgősen másik pszichológust akart keresni, de még mielőtt kirúgta a régit, kicsit utána nézett a dolognak. És kiderült, hogy a terapeuta állítása nem is volt olyan vad ötlet, mint ahogy elsőre hallatszott.
Olyan spontán pszichokinézisről van szó ugyanis, amit a feszült ember maga idéz elő a belőle kiáramló energiák segítségével.
A pszichológus meditációs gyakorlatokat javasolt, elvonulást a gondok elől, egy kis szabadságot, kirándulást a zöldben, kellemes zene hallgatását, vagyis relaxációt.
A barátnőm, állása épp nem lévén, meg is fogadta a tanácsát, elutazott egy hétre vidékre a rokonokhoz, és a hangok ezzel eltűntek. Örökre.
Talán a szellemek?
De nem mindenki gondolja úgy, hogy a különös reccsenések, roppanások, csuszatolások a belőlünk jövő energiák következményei. Vannak, akik állítják, hogy ilyenkor arról a bizonyos Poltergeist jelenségről van szó. A tárgyak eltűnnek, majd a leglehetetlenebb helyen feltűnnek, totális zűrzavar uralkodik mindenütt... Talán a szellemek műve?A Poltergeist szó a németből ered, a "polter" zajt, a "geist" szellemet jelent. De a pszichológusok, parapszichológusok, bár nem feltétlenül tagadták a szellemek előbukkanását, azt is állították, hogy az ember képes a tudata segítségével elmozdítani, összekeverni tárgyakat. Ezt a jelenséget a 12. század óta ismerik, de behatóbban először a 16. század végén foglalkoztak vele. Simon Gergely ezoterikus újságíró feljegyzése szerint a leglátványosabb, és egyben a leghosszabb ideig tartó poltergeist tevékenységre Angliában került sor 1977 augusztusa és 1978 szeptembere között. Az einfeldi bérházban élő asszony és két gyermeke közel 1500 spontán pszichokinetikus esetet jelentett. Az einfeldi jelenségeket pszichológusok, szociális gondozók, rendőrök, logopédusok, valamint két parakutató is vizsgálta, ám soha nem találtak a történtekre kielégítő magyarázatot. Aztán amilyen gyorsan kezdődtek a jelenségek, olyan hamar meg is szűntek.
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
Szolgáltatások
Rovatok


