Vérfarkas a szomszédom?

Igen ám, de aznap kitört a kánikula, mindenki csak annyi ruhát vett magára, amennyit okvetlenül kellett, így a szomszéd férfi is ujjatlan pólóban indult el otthonról, talán a közértbe. Amint a lépcsőházban összefutottunk, ő udvariasan félreállt, hogy össze ne ütközzünk a lépcsőfordulóban, és akkor én megláttam a karját. Olyan sűrű szőr borította, mint egy kutya testét. Mivel túlságosan váratlanul ért a látvány, valószínűleg kiült a döbbenet az arcomra. Lopva a szemébe néztem, ő meg az enyémbe, és akkor még jobban megrémültem. Nyilván bántotta, hogy megbámultam a szőrzetét, ezért olyan félelmetes indulat és gyűlölet ült az arcára, hogy legszívesebben felsikoltottam volna. De ez még semmi. A legvérfagyasztóbb a szeme volt. Zöldes, túlvilági fény csillant benne. Egyetlen pillanat volt az egész, de én képtelen voltam nem észrevenni.

Lehet, hogy az olvasók most kinevetnek, és képzelgőnek tartanak, unatkozó háziasszonynak, de rám mégis olyan hatással volt ez a találkozás, hogy napokig nem tudtam másra gondolni. Addig még sose hallottam a vérfarkasokról, legfeljebb csak vámpírokról, de akkor nyomozni kezdtem. Mindent elolvastam, ami ezzel kapcsolatban a kezembe került, és valami azt súgta, jó nyomon járok.

Amit tudni akarsz a vérfarkasokról...

Megtudtam, hogy a farkasember legendája az emberiség egyik legősibb és legismertebb mítosza. (Jellemző, hogy csak én nem tudtam róla.) A vérfarkas a világ legkülönbözőbb népeinek hagyományában szerepel. Olyan emberi lény, aki képes arra, hogy rendkívül kegyetlen és vérengző farkassá változzon. Nappal ember, éjjel viszont, főként teliholdkor átváltozik, és akkor jobb, ha menekül mindenki, aki él. Mindenre és mindenkire rátámad, és az áldozat nem menekülhet. Ráadásul akit a vérfarkas megharap, maga is vérfarkassá válik. És bármennyire is hadakozik, küzd a vérfarkasi teendők ellen, mert mondjuk jóember, és nem szeretne szétmarcangolni másokat, vagy utálja a húst mert vegetáriánus, többé nem lesz ura magának. Ha a Hold kerek lesz, és eljön az éjfél, a vérfarkas megy, és vérfarkaskodik, mese nincs.

Wendigo, a gonosz kannibál szellem

A Wendigo (írják még úgy is, hogy Windigo, Weendigo, Windago, Windiga, Witiko, ween dagoh stb.), az indián mitológiában szerepel. Roszindulató, emberevő szellem, aki képes megszállni az embereket. A legelső Wendigo legendák valószínűleg a történelem előtti időkből valók, és szájhagyomány útján terjedtek. Az első írásos említés egy jezsuita misszionáriustól származik, aki egy transzba esett nő jóslatára lett figyelmes, miszerint valami szörnyűséges lény megtámadja majd a szomszéd falut. A jóslat bekövetkezett, a sebesülések egy vérfarkas nyomaira emlékeztettek. Basil Johnston tanár, az indián mítoszok kutatója tizenegy könyvet írt a Wendigókról. Így írja le őket: "A Weendigo betegesen sovány volt, szikkadt bőre szorosan tapadt a csontjaira. Az arcszíne a halál hamuszürkéje és a szemei mélyen lapultak üregeikben. A Weendigo úgy festett, mint egy csontváz, ami épp most kelt ki a sírból. Az ajkai cafatosak és véresek. A hús rothadásából kelő megtestesült tisztátalanság és nyomorúság..."