Atlantisz, az elsüllyedt birodalom

Poszeidón fiai

Platón görög filozófus szerint Atlantisz egy óriási sziget volt, és Héraklész oszlopain (Gibraltári-szoros) túl feküdt. A fejlett civilizációval rendelkező hatalmas királyság azonban mohó és agresszív birodalommá vált, ezért az istenek parancsára elöntötte a tenger. Platón a történetet közvetetten Szolóntól ismerte, aki i. e. 560-ban tett egyiptomi utazásakor Szaisz város papjaitól, és régi feljegyzésekből szerzett tudomást a 9000 évvel korábban történt hanyatlásról. A forrás szerint a sziget hirtelen pusztult el: "?egy súlyos nap és éjjel (?) a tengerbe merülve eltűnt."

Platón Timaiosz és Kritiasz című műveiben leírja, hogy Atlantisz gazdag és virágzó föld volt, amelyet egy isteni dinasztia uralt: Poszeidón tengeristen fiai népesítették be (nevét a legidősebb fiúról, Atlaszról kapta). A királyi palota egy kör alakú szigeten helyezkedett el, amelyet két nagyobb, gyűrűt formázó sziget vett körül, az egyes szigeteket pedig három vízöv választotta el egymástól, illetve a szárazföldtől. Így a város térképe egy öt körből álló céltáblára emlékeztetett, közepén a palotával és Poszeidón templomával.

Természeti katasztrófa

A birodalom bukását magyarázó sokféle teória közül napjainkban az tűnik legvalószínűbbnek, hogy egy legalább tíz kilométer átmérőjű meteor vagy kisbolygó becsapódása döntötte romba a virágzó kultúrát. Ez megfelelhet a mítoszok által megőrzött legendának, az égből lesújtó isteni harag szimbólumának is.
A feltételezések szerint egy jókora meteor ütközött bolygónknak, és Atlantisz pusztulásán kívül ennek következménye lett a mágneses sarkok eltolódása, a Golf-áramlat irányváltoztatása, és a jégtakarók elolvadása is. Egy ilyen ütközés hatására, egyes számítások szerint 5000 méteres árhullám keletkezhetett, amely akár többször is körbeszáguldhatott az egész földtekén, csak a legmagasabb hegycsúcsokat kímélve.
Valószínű, hogy ez az esemény ihlette a világ összes vízözön-legendáját is. A sumér eposzokban vízözön előtti városokról esik szó, az amerikai kontinens indián törzseinek mindegyikében tükröződik a katasztrófa emléke, babiloni, azték, indiai, burmai, kínai, óceániai mítoszokban is szólnak árvízről, vízözönről, és a bibliai özönvíz is erre az eseményre utalhat. 

Egyes népek időszámítása is azt sugallja, hogy egy kritikus ponttól kezdték mérni az új világidőt. Az ősi indiai naptár kezdőpontja Kr.e. 11 652, a majáké pedig Kr.e. 11 653. Geológiai, őslénytani kutatások is arra engednek következtetni, hogy szó szerint egyik napról a másikra következtek be kataklizmák a Földön a szóban forgó időszakban. Világméretű áradás söpört végig a bolygón, és a klíma is megváltozott.

Az Atlanti-óceán hullámsírja

A kutatók szerint a legvalószínűbb, hogy az Atlanti-óceán nyelte el a földrészt, amely valaha a Kanári-szigetek környékén volt. Az óceán aljzatát több expedíció is vizsgálta, és francia tudósok 3000 méter mélységből olyan lávaszerű bazaltos kőzeteket hoztak a felszínre, amelyek egyértelműen a szabad levegőn szilárdultak meg 10-14.000 évvel ezelőtt.

Nem elég, hogy az Atlanti-óceán és Atlantisz elnevezése lényegében ugyanaz, ha megnézzük az óceán fenékdomborzatát ábrázoló térképet, a mélység földrajzi neveit olvasgatva is érdekes felfedezéseket tehetünk. A Kanári-szigetektől mintegy ezer km-re nyugatra található a Nagy-Meteor-táblahegy, és nem messze tőle a még egyértelműbb név: Atlantisz-fenékhegy. Ha soha nem létezett volna Atlantisz, vajon miért szerepelnének ezek a földrajzi elnevezések a térképeken, s ha nem meteor pusztította el, akkor miféle bizarr ötlet sugallhatta a névadást a "nagy" meteorról megemlékezve?