Az egzotikus kórokozó a turistával érkezik

2008. augusztus 19. 05:50 , Legutóbb frissítve: 2008. augusztus 19. 00:00
A trópusi országok egzotikus betegségei bármikor megjelenhetnek köztünk. A világot behálózó turizmus miatt ma már földrészek és óceánok sem állhatják útját egy-egy veszélyes kórokozónak.




 





Nemrégiben egy holland nő halt bele a Marburg-vírus által okozott vérzéses lázba. Az ebolához hasonló kórokozó ugandai nyaralása alatt fertőzhette meg a turistát, akin néhány nappal hazaérkezése után jelentkeztek az első tünetek. A hasmenéssel, lázzal, köhögéssel, majd később komoly belső vérzésekkel járó betegség roppant gyors lefolyású volt. A nőt hiába szállították a Leideni Egyetemi Klinikára, két nappal később meghalt.

Az eset kapcsán felvetődhet: mennyire vagyunk védtelenek a közvetlen környezetünkbe behurcolt fertőzésekkel szemben? Axmann Ágnes, a Trópusi és Utazási Betegségek Intézetének orvos-igazgatója szerint Magyarországon ma már ugyanakkora eséllyel jelenhet meg bármilyen vírus, mint bárhol máshol, ám tapasztalataik szerint az ilyesmi eléggé ritka. Ebola vagy a Marburg vírus például hazánkban még nem fordult elő.

"A külföldről betegen hazatérők többsége különböző gyomor- és bélfertőzésektől, illetve légúti problémától szenved - mondta a doktornő. - Évente tíz-húsz maláriás eset is felbukkan nálunk, bár ez ellen is létezik gyógyszer, amely a szedés ideje alatt védettséget biztosít. Főleg Kelet-Afrika országaiba, vagyis Kenyába és Tanzániába, valamint a Thaiföld-Kambodzsa határ környékére utazóknak kell a maláriával számolniuk."

A kolera és a hastífusz annyira visszaszorult a világban, hogy még a védőoltást is csak akkor javasolják, ha valaki természeti katasztrófa által sújtott területre, vagy polgárháborús körülmények közé utazik. Vannak viszont kevésbé ismert veszélyek, amelyekre sokan nem is gondolnak.

Axmann Ágnes elmondta: néhány hónapja egy négytagú társaság jelentkezett nála heves viszketéses tünetekkel. Kiderült, hogy Dél-Amerikában a tengerparti fövenyen érintkeztek féreglárvával, amely észrevétlenül a bőrük alá férkőzött. "Valószínűleg egy kutya székletével kerültek a peték a homokba, ahol aztán lárvává fejlődtek - következtetett a doktornő. - Mindez nem volt nagy veszély, de ha nem kezelik, a sebek más fertőzések számára is behatolási pontot jelenthetnek."

Legyen szó bármilyen kórokozóról, az orvosok szerint védettek vagyunk a turisták által behurcolt fertőzések ellen. A katasztrófafilmekben látható, robbanásszerűen terjedő járványok ugyanis a valóságban csak nagyon alacsony színvonalú egészségügyi ellátás mellett alakulhatnak ki. A teljes elkülönítés és a szakszerű kezelés gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy fejlett országban egy fertőzési gócpont tömeges megbetegedéseket okozzon.

Kerüljük az állatokat és a barlangokat
A szakemberek azt tanácsolják, hogy ha trópusi országba készülünk, előtte mindenképp szerezzük be a megfelelő védőoltásokat, illetve azokat a speciális információkat, amelyek az adott helyre vonatkozóan segíthetnek elkerülni a fertőzéseket. Általános szabály, hogy állatokkal semmilyen formában ne érintkezzünk. Bármilyen aranyosnak is tűnik egy kismajom, halálos betegség hordozója lehet. Lehetőleg kerüljük a barlangokat is. A Marburg vírussal fertőzött holland nő épp így járt: egy barlangban denevérek repültek neki, s karmolták meg.
 

Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 0 darab hozzászólás érkezett!

Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!

A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!



HASZNOS CSOMAG (promóció)