Csillagászat a különböző korokban

Az ősi kínai, egyiptomi és közel-keleti civilizációk a csillagokat különböző csoportokba és csillagképekbe sorolták; a látványos égi jelenségekről, például az üstökösökről vagy a fogyatkozásokról feljegyzéseket készítettek; az öt fényes bolygó együttállásáról készült kínai megfigyelések alighanem i.e. 2449-ből valók.

 

Szíriusz - a Nílus őre

A legrégebbi jól működő naptárakat az egyiptomiak dolgozták ki. Az egyiptomi tudósok különös figyelmet szenteltek az éjszakai égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz (ők Szótisznak nevezték) "heliákus kelésének", vagyis annak, amikor a csillag hosszú idő után először feltűnt a hajnali égen, ez ugyanis igen pontosan jelezte a Nílus közelgő éves áradását - ami az egyiptomi gazdaság szempontjából meghatározó volt. És persze az sem kétséges, hogy piramisaikat is csillagászati módszerekkel építették.

A Föld bizonyosan gömb alakú?

Igazán jelentős előrelépés az ókori görögök idején történt. Az első nagy filozófusunk, a milétoszi Thalész körülbelül i.e. 624-ben született. Éles különbséget tett az egymáshoz képest mozdulatlannak látszó csillagok, és az úgynevezett "vándorló" csillagok vagy bolygók között, amelyek lassan mozdulnak el egyik csillagképből a másikba. A nagyjából i.e. 384 és 325 között élt Arisztotelész volt az, aki gyakorlati megfigyelésekre alapozva kimondta, hogy a Föld bizonyosan gömb alakú. I.e. 270-ben a cyrenéi Eratoszthenésznek sikerült is meghatároznia a bolygónk méretét, méghozzá meglepően pontosan. Az általa megadott érték sokkal közelebb áll a valóságoshoz, mint amelyet Kolombusz Kristóf használt sok-sok évszázaddal később nagy felfedezőútjai során.

Ptolemaiosz szabályos körei

A következő lépésnek vissza kellett volna minősítenie a Földet egyszerű bolygóvá, amely egy év alatt kerüli meg a rendszer közepén álló Napot. I.e. 280 táján egy filozófus, a számoszi Arisztarkhosz elég merész volt ahhoz, hogy megfogalmazza ezt a feltevést, de mivel nem tudta meggyőzően bizonyítani, alig akadt követője. Az utána következők visszatértek ahhoz a világmodellhez, amelynek a közepén a mozdulatlan Föld állt. Az alexandriai Ptolemaiosz, a klasszikus kor utolsó nagy csillagásza dolgozta ki a geocentrikus elmélet legkimunkáltabb, legpontosabb változatát. Ragaszkodott ahhoz, hogy az égitestek kivétel nélkül kör alakú pályán mozognak.







Ptolemaiosz halála után (i.sz. 180) - csillagászati szemontból - évszázadokon át semmi említésre méltó esemény nem történt.
A csillagászatnak a barbarizmust követő ujjászületése az araboknak volt köszönhető. Al Maimún 813-ban megalapította a bagdadi iskolát, ahol az elkövetkező századok során egészen kiváló csillagkatalógusokat állítottak össze. Ulug bég, a keleti hódító Tamerlán unokája 1433-ban építtetett egy bonyolult csillagvizsgálót Szamarkandban, de őt 1449-ben meggyilkolták, így a bagdadi csillagászati iskolának végleg befellegzett.