Eltűnő csodák

Amikor Hemingway a Kilimandzsáró haváról írt, nem sejthette, hogy egyszer majd évente 10 ezer ember tapossa az 5896 méteres csúcsot, miközben az idegenvezetők őt idézik: "Széles, mint az egész világ, nagy, magas és hihetetlenül fehéren ragyog a napban." Ma már csak a regényben ilyen. Az ezeréves hósapka a globális fölmelegedés és a turizmus-ipar miatt eltűnőben van. Még tizenöt év, és a Kilimandzsaró hava csak emlék lesz csupán.

Ez persze csak az egyik a végveszélyben lévő turista-látványosságok közül. Ma a Föld egyetlen szeglete sincs biztonságban. Semmi sem elérhetetlen, a legeldugottabb helyre is elvisz valamelyik utazási iroda. Ráadásul - mivel a verseny óriási - egyre olcsóbban. 2005-ben 806 millió(!) turista rótta az égi és földi utakat. Ennek az irdatlan hordának, no meg a környezetszennyezés hatására bekövetkező éghajlati változásoknak köszönhetően a világörökség számos kincse közvetlen veszélyben van.

Bár a Machu Picchu ezeréves kapui, a luxori templomok, Stonehenge kövei vagy a kínai Nagy Fal elpusztíthatatlannak tűnnek, nagyon is sérülékenyek. A kínai Nagy Falon például gokartoznak a látogatók, Luxor köveit apránként viszik haza emlék gyanánt. Paradoxonnak tűnik, de tény: a világ első számú turista-látványosságainak legnagyobb veszedelme maga a turizmus.

Napjaink legnagyobb kihívása, hogy vajon miként lehetne megmenteni ezeket a szépségeket, mielőtt az emberek "halálra szeretnék" őket. Latin Amerika és a Karib térség elviselhetetlen mértékű idegenforgalomtól szenved, de Ázsia és a Csendes-óceán üdülőhelyei sincsenek jobb helyzetben. Kambodzsa egykor mindenki számára elzárt kincse, az Angkor templom 1 millió, az indiai Taj Mahal 7 millió turistát fogad évente. A fejlett világ utazói egyre távolabbi úticélokat engedhetnek meg maguknak, és az olcsó fapados légijáratok további emberáradatot zúdítanak a kedvelt célpontokra. Már az Antarktisz sem kivétel. Sokaknak megér 50 ezer dollárt, hogy megnézzék maguknak a fehér kontinens jéghegyeit, mielőtt - ahogy a klimatológusok állítják, 60 éven belül - végleg elolvadnának.

A turistákat kevés helyen szeretik. Pedig - és ez az igazi ellentmondás - nélkülük, különösen a szegényebb országokban, az emberek még szegényebbek lennének, és a műemlékek védelmére még annyi pénz sem jutna, mint eddig. Az UNESCO az első 27 évben 12 műemléket nevezett ki a Világörökség részének. Ma a listán 812 kincs szerepel. Csakhogy a címhez pénz nem jár. Mivel nagy részük fejlődő országokban van, a hiányzó összeget kizárólag az idegenforgalom bevételei jelenthetik.

A turisták mindenesetre hajthatatlanok. A World Trade Center katasztrófája után néhány hónapra megtorpantak ugyan, de ma már többen utaznak, mint előtte. A 2004-es dél-kelet ázsiai cunami a Maldív-szigetek idegenforgalmát majdnem 40 százalékkal visszavetette, ugyanakkor a Fülöp-szigetekre 22 százalékkal többen utaztak. Ami az egyik célpontnak tragédia, a másiknak üzleti siker. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az utazók kíváncsiságának nagy szerepe van a helyi kultúra, a népművészet és a hagyományok megőrzésében.