Letűnt civilizációk: Atlantisz, Mu és Lemúria

Vannak, akik komolyan hiszik, hogy az emberiség történelmének egy előző, varázslatokkal, mágiával teljes csodálatos szakaszában hatalmas erőket birtokoltak az emberek. Nem volt szükségük szénhidrogének kitermelésére, a földfelszín erőszakos megbolygatására, ezért nincs látható nyoma tevékenységüknek, ugyanakkor a földgolyó egészén nagyon is egybehangzó ismeretanyag létezik róluk, elsősorban legendákban, mondákban és szórványos tárgyi emlékekben.
Az elmélet hívei szerint az emberiség egykori kiemelkedő vezetői, az atlantiszi mágusok, illetve a velük szembenálló lemuriaiak a hatalomért folytatott vetélkedésük során óvatlanul olyan kozmikus erőket szabadítottak a Földre, mely aztán katasztrófák sorozatát hozta, és csapás csapás után érte a bolygót. Mások a természeti katasztrófa teóriát vallják, s inkább egy, legalább 10 kilométer átmérőjű meteor becsapódását tartják valószínűnek, amely óriási sebet ejtett a földgolyón, romba döntve a körülbelül 15-17 ezer évvel ezelőtt virágzó kultúrákat.

Özönvíz-mesék

Egyes elképzelések szerint egy kisbolygó (talán az egykor a Mars és a Jupiter közti pályán keringő Phaeton) ütközött bolygónknak, s ennek következménye lett a mágneses sarkok eltolódása, a Golf-áramlat irányváltoztatása, a feltételezett Atlantisz pusztulása, a szibériai mamutok ezreinek hirtelen jégbefagyása.
Egy ilyen ütközés hatására, ha az idegen égitest tengert ér, egyes számítások szerint 5000 méteres árhullám keletkezhet, amely akár többször is körbeszáguldhatott az egész földtekén, gyakorlatilag csak a legmagasabb hegycsúcsokat kímélve, s ott téve lehetővé a csekély számú túlélő megmenekülését. Lehet, hogy ez az esemény ihlette a világ összes vízözön-legendáját?

A sumér eposzokban vízözön előtti városokról esik szó. Az amerikai kontinens 30 indián törzsének mindegyikében tükröződik valamilyen formában a katasztrófa emléke, Alaszka tlingit indiánjai azonban csak árvízről tesznek említést. Babiloni, azték, indiai, burmai, kínai, óceániai szövegekben, mítoszokban is szólnak árvízről, vízözönről, s a baj előrejelzéséről.
Atlantisz megszállottjai - Platón híres leírása óta, amelynek forrásaként egyiptomi papokat jelöl meg - főként az Atlanti-óceánt gyanúsítják egy hatalmas földrész bekelbelezésével, s azt sejtik, ennek egyik települése valaha a Kanári-szigeteken volt. A vélemények megoszlanak, egyes geológusok szerint az elmúlt 15 600 évben nem lehetett olyan vulkánosság, amely például Atlantiszt megsemmisíthette volna, ám az óceán aljzatát több expedíció is vizsgálta, és francia tudósok a tenger mélyéről olyan lávaszerű bazaltos kőzeteket hoztak a felszínre, amelyek egyértelműen a szabad levegőn szilárdultak meg, korukat pedig a 10-14 000 évvel ezelőtti periódusba teszik.
Demográfiai vizsgálódások szerint is valami mégiscsak történt, hiszen a Föld lakossága az i.e. 11 800 és 11 600 közötti évekig állandóan nőtt, majd hirtelen rohamosan csökkent, és csak az i.e. 8000 körüli évektől nő újra.
Egyes népek időszámítása is azt sugallja, hogy egy kritikus ponttól kezdték mérni az új világidőt. Az ősi indiai naptár kezdőpontja Kr.e. 11 652, a majáké pedig Kr.e. 11 653.
Geológiai, őslénytani kutatások is arra engednek következtetni, hogy szó szerint egyik napról a másikra is bekövetkeztek kataklizmák a Földön a szóban forgó időszakban. Világméretű áradás söpört végig a bolygón, s a klíma is megváltozott. Később - a mítoszok szerint - a túlélők előjöttek rejtekhelyükből, s örömmel látták, hogy visszatértek a rég nem látott istenek, új ajándékokkal és tudással.

Túlélő istenek

Lehet, hogy valaha egy időben több eltérő szintű fejlettségű nép élt a Földön, s azok, akik előre látták a veszélyt, megpróbálták figyelmeztetni a többieket? Lehet, hogy a megmenekülő tudósok vitték el az ismeretek töredékét a túlélő, de kisebb tudású népekhez? A kérdésekre nincs hiteles válasz, de gondoljuk csak el, mi maradna meg a mi híres mai civilizációnkból, ha olyan katasztrófa érné, mint ez a valamikori lehetett?
A mítoszok is arról mesélnek, hogy egy emberpár menti meg az élőket, a Bibliában például Noé és felesége, Walesben Dueiwen és Dueiwich, az íreknél Bit és Birren. Máshol olyan "istenek" segítették a túlélőket, mint például a kohászat és a mezőgazdaság tudományát a mexikói indiánokhoz elhozó Quetzal-coatl.

Az emberek szívesen hisznek abban, hogy nagyszerű lények leszármazottai. A különböző népek mítoszai olykor meghökkentő elemeket tartalmaznak az emberiség eredetét, s a tudását magyarázó történetekben. Az arizónai hopi indiánok például emlegetnek egy, a Csendes-óceánba merült kontinenst, amelyet Kasskarának hívnak. Ebből, amikor elsüllyedt, csak a Húsvét-szigetek maradtak fenn. A hopik egy vezetőjét, Fehér Medvét sikerült szóra bírni, aki elmondta, hogy két földrész népeinek háborújával kezdődött a pusztulás. A megmenekülésben nagyhatalmú lények, a kacsinák segítették őket. Ma is készítenek kacsina-babákat a tiszteletükre, ezek űrsisakos, szkafanderes lényekre emlékeztetik a szemlélőt.
A brazíliai mongulala törzs története is bővelkedik csodás eseményekről, idegen lényekről szóló beszámolókban. Nagyhatalmú idegenek jöttek egy Svertának nevezett őshazából. Az ősatyák családostul érkeztek, de hatszáz év után visszatértek otthonukba. Az idegenek madárnál gyorsabban repültek, mágikus köveikkel a távolba néztek, és nagyszerű föld alatti lakóhelyeket hoztak létre. Az istenek távozását úgy írják le: "elhamvadt aranyfejű hajójuk, mint a csillag az égen".
A túlélők élet-és tudásmentő missziója hozta létre az olyan, máig is csodálatot keltő, hatalmas építményeket, mint az egyiptomi és a közép-amerikai piramisok. Kis szépséghiba, hogy ezek több ezer évvel a feltételezett atlantiszi pusztulás után épültek - de az ilyesfajta időeltolódások a rajongókat nem tántorítják el.