2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza napja
A hit, az ima és a gondolat ereje
2006. november 6. 08:00 ,
Legutóbb frissítve: 2006. november 6. 00:00
Angol és amerikai kutatók sok-sok vizsgálódás, kísérleti munka után ki merték mondani: „A hit nem csupán az örök kárhozattól véd, hanem a földi életet is meghosszabítja!”

Alighanem még a vallások kialakulása előtt észrevette az ember, hogy a gondolatával, a gondolat energiájával segíthet önmagán, illetve másokon. Az ősi hordákban, törzsekben ez a rituális szövegmormolás a varázsló, sámán vagy táltos feladat volt. Később a javasasszonyok vették át a szerepét. A "varázsigéknek", vagyis a gyógyító hatás kedvééért elmormolt szavaknak, verssoroknak, mondókáknak is megvolt a maguk hatása. A lélekre hatottak.
A kérdés tehát nem az, hogy léteznek-e a gyógyító energiák, inkább már arra kell ügyelnünk, hogy milyen energiákat alkalmazunk, ezek mennyire ismertek, mennyire és milyen fokon lehet őket uralni, és ezáltal hasznosítani. E téren az elmúlt időkben ngyon érdekes eredmények születtek. Alább ezekből mutatunk be egy csokorral.
Az ima ereje
Az ima gyógyít, de a halált nem győzheti le! Emlékezzünk csak 2005 tavaszára, amikor II. János Pál haldoklott a Vatikánban. Hívők tízezrei gyűltek oda a világ minden részéből, és csatlakoztak a helybeli olasz hívők százezreihez, akik ott helyben imádkoztak a nagy emberért. És világszerte milliók fohászkodtak a pápa életéért. Ám ő az intenzív akaratok ellenére - meghalt. Mert vannak helyzetek, amikor az ima sem segít. De amikor segíthet, azt kár volna nem kihasználni!
A Kaliforniai Egyetem (State University of California) professzora, Randolph Byrd is abból indult ki, ami már felvilágosult körökben ma is alapigazságnak számít: ha sok ember összefog és közösen akar valamit, akkor az így keletkező agyi energia valamilyen szinten materializálódik. S ott, ahol hat, okozhat olyan pozitív változást, ami már a tudomány által is mérhető. Byrd professzor arra gondolt: a sok ember egyszerre történő imádkozásában lapuló - a tudomány számára megmérhetetlen, ellenőrizhetetlen, megfoghatatlan - agyi energiát talán mégiscsak meg lehet mérni - a hatásaiban. Például abban, hogy egy vagy több ember meggyógyul.
Gondos mérlegelés után indította be kísérletsorozatát, amiről valójában az érintettek nem sokat tudtak. De volt kísérleti csoport és kontrollcsoport, ahogy kísérletnél kell. Az ima a koncentrálás egyik nagyon erős formája, amikor csak egy dolog lebeg az imádkozó szeme előtt: az óhajtott cél. Ezt a célt meditálással, erős koncentrálással a nem hívők is elérhetik. A pozitív energia gerjesztése és másokra történő átvitele ugyanis nem csak a vallásos embernél segít. Byrd professzor is erre építette tézisét.
A kísérletsorozat célja az volt, hogy bebizonyítsa (vagy megcáfolja, ha a eredmény negatív lesz): az imádkozók energiája olyan erőket hoz létre, amelyek hatást gyakorolhatnak a szívbetegek gyógyulására. (Mivel a professzor a szívbetegségek specialistája, így a saját betegei között nézett szét "kísérleti alanyokat" keresve.)
Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 9 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok



Hit ereje! Igen ilyen létezik,de két oldalról is jöhet,ezért nagyon vigyázni kell melyik oldalról kérjük! ugyanis az ördög is a hitet kéri,már az édeni bűnbeesés állapota óta! Kit hívsz elő? Kihez imádkozol? Ha a természettfelettiekhez,azok is megsegítenek,ezek pedig a spiritiszta,okkult,agykontroll,stancszendencesek,a gondolat világa,sőt a gondolat ereje! De ezek mind az ördög oldalán vannak! MűKÖDIK,MERT AZ ÖRDÖG MűKÖDTETI! Itt az a lényeg kinek hiszel? A hazúgság atyjának,és ezen belül a Sátán papjává tesz téged! Vagy mindent felborítasz,mint Jézus a jeruzsalemi templomba,és Jézushoz imádkozol,teljes erődből,teljes hitedből! Mert mi a bűn? Loptál, csaltál, öltél,raboltál? NEM!Mert ezekért halt meg Jézus! A BŰN AZ HOGY NEM HISZNEK ÉNBENNEM -mondja Jézus! A hitetlenség és annak már ezek a gyümölcsei,-rablás,paráznaság,Isten káromolása,irigység,önzés...............
Igen, hinni kell Istenben, mert létezik bár nem látjuk. Én amit kértem tőle megadta, amit akartam megvalósult, megadta a lehetőséget, hogy megadathasson minden amit kérek. Isten segítségével minden megvalósulhat. HINNI KELL
Őszintén? Hát én hívő családban nevelkedtem,de voltak és lesznek is olyan pontok az életemben,amikor úgy gondoltam,h nincs Isten és csak a saját energiám van és abban viszont feltétel nélkül kapaszkodom.14 éves létemre keresem a hitem,h saját agyának energiáját ki minek nevezi,az mindenkinek a maga dolga.Mindenesetre én hiiszem,h egy Isten van,de h az Buddha vagy Jézus vagy akárki más,azt nem tudom.Allas szeme,vigyáz a dolgaimra,Buddha kiséretében,de a falon akkor is kereszt lóg.Szerintem a hitben és nem pedig a névben és az imában van a hangsúly.6 éves korom óta ezt vallom és senki nem mondta,senkitől nem hallottam.Szerintem ez az igazi (kinek rátalásá Istenre,kinek) rátalásá saját magunkra és az élet valódi értelmére.
Őszintén? Hát én hívő családban nevelkedtem,de voltak és lesznek is olyan pontok az életemben,amikor úgy gondoltam,h nincs Isten és csak a saját energiám van és abban viszont feltétel nélkül kapaszkodom.14 éves létemre keresem a hitem,h saját agyának energiáját ki minek nevezi,az mindenkinek a maga dolga.Mindenesetre én hiiszem,h egy Isten van,de h az Buddha vagy Jézus vagy akárki más,azt nem tudom.Allas szeme,vigyáz a dolgaimra,Buddha kiséretében,de a falon akkor is kereszt lóg.Szerintem a hitben és nem pedig a névben és az imában van a hangsúly.6 éves korom óta ezt vallom és senki nem mondta,senkitől nem hallottam.Szerintem ez az igazi (kinek rátalásá Istenre,kinek) rátalásá saját magunkra és az élet valódi értelmére.
amit kértek az Atyátol azt megadja nektek