A kamalduli kolostor ereje

A kamalduli remeték

A kamalduli remeteséget Szent Romuáld alapította Itáliában, aki 951-ben Ravennában egy Sergius nevű nemes fiaként született. Húsz éves korában apja egy rokonsági viszályban megölte egyik ellenfelét. Mikor az vonakodott a vezekléstől, apja helyett Romuáld vonult negyven napra kolostorba, hogy elégtételt adjon Istennek. Egy éjszaka virrasztása közben megjelent neki Szent Apollinaris, és Romuáld ekkor elhatározta, hogy szerzetes lesz. 972-ben ebben a kolostorban tette le a szerzetesi fogadalmat, és végül apja is csatlakozott hozzá, és ott is halt meg. Romuáld később egy Marinus nevű remete mellett élt, és tizenhárom évig képezte magát, szigorú aszkézisben töltve napjait.

1001-ben, amikor fölkelés tört ki Rómában, Romuáld remeteséget alapított, ahová újabb tanítványok jöttek, köztük I. Boleszláv lengyel király egyik fia. 1004-ben Pioggo közelében, majd nem sokkal 1023 után Camaldoliban hozott létre remeteséget, ez utóbbi lett a kamalduli szerzetesek anyakolostora. Romuáldból vonzó lelkierő áradt, ezért püspöke figyelmeztette, hogy ne zárkózzék be remeteségébe, hanem menjen oda, ahol a legtöbb lelket tudja megnyerni. A szerzetes követte a fölszólítást, és az emberek közé ment, hogy a maga módján segítsen rajtuk. Ezért sohasem maradt sokáig ugyanazon a helyen, hanem újra és újra fölkerekedett, hogy másutt szolgáljon Istennek és az embereknek. 1027-ben bekövetkezett halála után szentté nyilvánították.
A Romuáld utasításai szerint élő remetéket később, a kamalduli rendben egyesítették. Ők azok, akik némasági fogadalomban, önfenntartó rendekben élik életüket, fehér ruhában járnak, ami miatt miatt fehér bencéseknek is hívják őket. A különös, fehér reverendát viselő szerzetesek csak hosszú próbaidő és bizonyos próbák kiállása után lehettek a rend teljes jogú tagjai. Ellentétben az úgynevezett laikus testvéreikkel, akik szintén a rend hasznos, megbecsült tagjai, és a még csak a próbaidejüket töltő testvérekkel, a kamalduli szerzetesek a néhány engedélyezett alkalmon kívül soha nem szólaltak meg. Küldetésük, hogy imádkozzanak mindenkiért a világon, még azokért és azok helyett is, akik maguk sohasem fordulnak Istenhez. Kamalduli rendház Magyarországon már nem, de Lengyelországban a mai napig működik.

 

A majki remeteség

A majki kamalduli remeteség előzménye a mai épületegyüttestől délkeletre felépített Nagyboldogasszony premontrei prépostság volt, amely a török idők alatt elnéptelenedett és romossá vált. A tó feletti dombon álló, Celli Mária-kápolnába jártak remeték imádkozni, amíg nem volt saját templomuk. A remeteség terveit Franz Anton Pilgram készítette. Közép-Európában a majki épületegyüttes azon kevés kamalduli remeteségek egyike, amelynek épületei és környezete ennyire épségben, jelentős átépítések, átalakítások nélkül maradt fenn. Magyarországon a rendnek négy kolostora volt, ezek közül az egyik a majki. Tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból áll. A fogadott némaságban élő szerzetesek 1733-tól 1782-ig éltek itt, a halastavak, erdők tarkította gyönyörű környezetben. Minden szerzetes egy kis cellaházban lakott, amelyet elhagyniuk csak korlátozottan volt szabad. A házikókhoz egy-egy kis kert tartozott, ahol fűszer- és gyógynövényeket termesztettek, esetleg néhány virágot, zöldségeket. A kertet körülvevő magas fal biztosította, hogy a szerzetesek ne találkozhassanak, beszélhessenek egymással. Napi tevékenységük az imádkozás és a munkavégzés volt, szerény ellátásukról a szerzetes testvérek gondoskodtak, de velük sem beszélhettek, legfeljebb csak üzenetet hagytak, ha valamire szükségük volt, vagy megbetegedtek. Minden épületben kialakítottak egy kis kápolnát, a nagyobb helyiség a dolgozószoba volt. Itt voltak, akik asztalos- vagy fazekasmesterséget műveltek, mások tudományos munkát végeztek. Termékeiket közvetítők segítségével értékesítették, ezzel járulva hozzá a rend fenntartásához. Egymással csak a szentmiséken és a fő ünnepeken, a közös étkezéskor találkozhattak, beszélniük évente két alkalommal, a karácsonykor és húsvétkor tartott közös összejöveteleken lehetett. Hiteles források szerint azonban ez utóbbi lehetőség nem volt túlzottan népszerű, a rend némasági fogadalmat tett tagjai nem vágytak sem a nagy beszélgetésekre, sem a nagy lakomákra.