Márton libái: a szerencse szimbólumai

A libák szimbólumállatok: többnyire a nőiességhez és a háziassághoz kötik a hattyúra hasonlító madarakat. Ősidők óta közvetítenek ég és föld között, sokáig a szerencse jelképeinek számítottak. Hasznos, óvatos és figyelmes állat, az éberség megtestesítője.

Egy közismert legenda szerint, amikor a gallok titokban el akarták foglalni a római Capitoliumot, az ott lakó libák vették észre először az idegenek támadását. Éktelen gágogásukkal sikerült is elriasztaniuk a betolakodókat, de legalábbis felébreszteni a védőket. Talán ennek az emlékére állítanak sokféle cserépből készült libát a ház elé őr gyanánt.

Már korábban, a fáraók Egyiptomában elkezdődött a lúd megszelídítése. Az ókori Görögországban is megjelent mint áldozati állat, és mint olcsó húst és pehelytollat szolgáltató háziszárnyas. A görög mitológiában Aphrodité madara volt.

A rómaiak hízásra fogták, és először náluk jelent meg a libamáj, mint csemege. A libahúsról azt feltételezték, hogy fokozza a szerelemvágyat, a libaepét pedig a nemzőerőt növelő szerként használták. Vénuszhoz, Ámorhoz és egy fallikus természetisten személyéhez kapcsolták a ludat. Na és Marséhoz is, bizonyára a capitoliumi ludak miatt.
Márton atya legendája

Egy másik történetben a liba Szent Márton alakjához kötődik. Állítólag Pannóniában született, a mai Szombathely területén, i. sz. 316-ban. A római hadseregből kilépve megkeresztelkedett, és később Tours püspökévé választották. 81 évesen hunyt el, legendás alakká vált, ünnepét sok helyütt ma is körmenettel ülik meg.

A legenda, melyben a libáknak is része volt, 371-ből ered, amikor Tours püspökévé kívánták választani, de Mártont ezt szerénységből nem akarta. Elbújt - egy libaólba, ám rejtekhelyét az állatok izgatott gágogása hamarosan elárulta. A történetre már csak annyi emlékeztet, hogy Márton-nap körül volt szokás levágni a hízott libát.



Márton-napi ínycsiklandó libás receptek >>>

Novemberi gasztrofesztiválok >>>