Szentek és legendák

Első királyunk adta meg a mintát utódai számára: hogyan lehet a világi uralkodás kettős feladatkörének, a bírói és hadvezéri tisztségnek egyaránt megfelelni.

Szent István, az államalapító (kb. 970-1038)

Törvényeket alkotott, leginkább frank mintára, melyeket írásba foglalt, s ezzel megalapozta országa társadalmi rendjét. Beházasodva a német dinasztiába, igénybe vette a német segítséget, de ennek mértékében mindig ő maradt az irányító. Ellenséges szomszédait legyőzte, és jó kapcsolatot ápolt a barátokkal, elsősorban nyugati szomszédaival, de a keleti Bizánccal is. Gyakran harcolt külső és belső ellenség ellen, szigorú ítéleteket hozott, vallását komolyan vette. De nem volt kegyetlen, sem hirtelen haragú. Meggondolt, tudatos szigorúsággal cselekvő uralkodónak tartották.
A középkori gondolkodásnak megfelelően, a király Isten kiszemeltje, az egyházi intézmények legfőbb védője, a nép hitének őrzője.

Bizonyos rendkívüli jelenségekről is tudni vél környezete. Egyik legendája így szól: "...mindenkor, mikor is valamilyen betegségről hallott, orvosság gyanánt kis darab kenyeret, almát vagy fűszernövényt... küldött azzal a meghagyással, keljen fel egészségben... a beteg azonnal visszakapta egészségét."

Legendája arról is tud, hogy a király egyszer álmában látta a besenyők támadását, s még idejében intézkedett a védelemről.
A krónikások komoly, szinte soha nem nevető személyiségnek írják le. Sokat imádkozott, böjtölt, éjjelente álruhában alamizsnát osztott. Még életében legendás alakká vált. Életművének jelentős része túlélte korát, az állam és egyházszervezettel együtt, amelyet létrehozott. Törvénykönyveit ma is őrizzük.

Szent Imre, a tiszta (kb. 1007-1031)

"Gyermek vagy, sok nagy gazdaságoknak közötte élő kis cselédkém. Immár itt az idő, mikor neked is nem kell mindig lágy párnák között élned, melyek téged puhává és kényessé tesznek, mi is a férfiasság eltékozlása... De néha vessző és keménység adassék neked, hogy elmédet figyelmessé tegye azokra, melyeket neked meghagyok..." - írja István Imre fiához intézett Intelmeinek bevezetőjében. És így folytatja: "Mindenekelőtt meghagyom, tanácsolom, javallom neked drága fiam, hogy ha a királyi koronát megbecsülni kívánod, az apostoli és katolikus hitet olyan nagy szorgalommal és vigyázattal megtartsd, hogy mind a neked alávetetteknek példája légy..."

A herceg már beleszületett a magyar keresztény királyságba, és annak szellemében nevelkedett. Ő az első az Árpád-házban, aki anyja révén már germán-szász katolikus dinasztia leszármazottja is. Az esztergomi királyi udvarban zárt, de - korához képest - művelt környezetben töltötte gyermekkorát. Nevelője az olasz Gellért püspök.

A gyakorlati államvezetésbe, a politikai ügyekbe azonban nem tudott bekapcsolódni: 24 éves korában meghalt. Legendája azonban csak később, a XII. század közepén terebélyesedett ki. Eszerint a világtól elfordult, aszketikus életű ifjú volt. Az azonban, hogy vadkanvadászaton vesztette életét, arra enged következtetni, hogy életformája megegyezett kora szokásaival. Halála után azonban - volt felesége vallomásából - kiderült, hogy akkor sem hagyhatott volna örököst, ha tovább él. Tisztasági fogadalmát ugyanis a házasságban is fenntartotta.
Az oly gondosan nevelt ifjú herceg halála nagy tragédia volt. Az ősökkel, családi hagyományokkal merészen szakító István utód nélkül maradt. István és Imre kanonizálását László király kezdeményezte, és az ő uralkodása alatt, 1083-ban avatták szentté mindkettejüket.