Alternatív diagnosztika

2010. szeptember 6.
Egyre több híve van az alternatív diagnosztikának – itt a szakember a szemből, a pulzusból, az arcból, vagy akár egy csepp vérből következtet a szervezetben zajló, olykor káros folyamatokra.
Milyen jó lenne, ha létezne olyan diagnosztikai módszer, amellyel időigényes és hosszadalmas vizsgálatok nélkül, azonnal megállapítható lenne, egészségesek vagyunk-e, netán bujkál bennünk valamiféle betegség, amelyet a kezdeti stádiumban még könnyű lenne meggyógyítani. Erre szolgálnak persze a szűrővizsgálatok, amelyekre azonban nem szeretünk elmenni. Pedig ma már összes létfontosságú szervünk állapota felmérhető.

Szívünk, tüdőnk, hasi és női szerveink, emésztőrendszerünk, ereink, csontjaink sűrűsége, hormonrendszerünk állapota fájdalommentesen vizsgálható. Igaz, nem egyszerre. Egészségi állapotunk felmérése az állami ellátórendszerben lassú és hosszadalmas. A magánklinikákon már egy nap alatt elvégezhető, viszont ott nagyon drága. Talán ezért is egyre népszerűbbek azok az alternatív diagnosztikai eljárások, amelyeket azt ígérik, egyetlen vizsgálattal képesek a testünkben bujkáló problémákat jelezni. Valóban így van?

Arcdiagnosztika – melyik szöveti só hiányzik?


– A modern orvostudomány részterületekre szakosodott, magasan képzett orvosokkal dolgozik – mondja dr. Bérczi Judit belgyógyász-endokrinológus, a Rózsadomba Medical Center orvosa. – Mivel egy-egy probléma hátterében nagyon sok, különböző szakterületre tartozó elváltozás állhat, egy tünetcsoport teljes kivizsgálásához sok orvos közös munkájára, tudására van szükség. Nem lehet tehát azt mondani, hogy egyetlen biztos módszer létezik. Léteznek azonban eljárások, amelyek felhívják a figyelmünket bizonyos problémákra. Ezek súlyától függ, szükséges-e további kivizsgálás. Az orvos, mint jómagam is, aki közel harmincéves klinikai tapasztalattal és számos természetgyógyászati vizsgával is rendelkezem, mindig az egész embert figyeli. A beteg járását, temperamentumát, beszédmódját, arcát.
Hirdetés


A klasszikus orvoslásban is nagyon fontos a bőr, a szemöldök, a hajszálerek állapota. A puffadt arc például sokszor pajzsmirigyproblémákra utal, egy férfinál a túlságosan sima, puha bőr tesztoszteronhiányt jelez. Ezt az orvosi egyetemen természetesen tanítják. Vannak azonban olyan diagnosztikai módszerek, amelyek egy területre, mondjuk a nyelvre vagy a pulzusra vagy például az arc területére koncentrálnak elsősorban.

Nem új dolog ez, hiszen az ókor és a középkor legjelentősebb orvosai, Hippokratész és Paracelsus a betegségeket pácienseik arcáról olvasták le. Különösen jól láthatók a bőrön az ásványianyag-hiányos állapotok. Jól látszik, ha szervezetünk ásványianyag-háztartása nem kiegyensúlyozott, bizonyos ásványi anyagok anyagcseréje nem megfelelő. Sajnos manapság, bár az ásványi anyagok és nyomelemek ugyan kellő mennyiségben rendelkezésre állnak, de biológiai értelemben nem reakcióképesek, mert más anyagokkal – konzerválószerekkel, antibiotikumokkal, bizonyos méreganyagokkal – reakcióba lépnek. A stressz, a kiegyensúlyozatlan táplálkozás, az elsavasodás, a dohányzás, a kávéfogyasztás szintén az ásványi anyagok részleges hiányát, valamint nem megfelelő beépülését okozzák.

A szöveti sók terápiás rendszerének alapítója dr. Wilhelm Heinrich Schüssler német homeopata orvos. Alapgondolata, hogy különböző ásványi sók hiánya különféle betegségek kialakulásához vezet, így azok pótlásával ismét helyreállítható lesz az egészség. Schüssler 12 szöveti sót használt betegségek gyógyítására, megelőzésére.
Ezek az ásványi anyagok az anyagcsere szinte minden fázisában fontos szerepet töltenek be. Használatukkal a szervezet megkapja azt az információt, hogy a megfelelő helyre a megfelelő időben és szükséges mennyiségben kerüljenek a megfelelő ásványi sók.

Honnan lehet tudni, hogy szervezetünkből mely ásványi sók hiányoznak?


Nos, erre szolgál az arcdiagnosztika, amellyel sokszor még a betegség kialakulása előtt nyilvánvalóvá válik egy-egy ásványi só hiánya, így időben alkalmazva a megfelelő szöveti sót, egyes betegségek kialakulása elkerülhető. Az arc vizsgálatával, az elváltozások intenzitásának és kiterjedtségének értékelésével megállapítható a megfelelő ásványi só hiányának diagnózisa. A bőr korai öregedése, speciális szem, száj, illetve fül körüli ráncok megjelenése egyaránt Schüssler-féle arcdiagnosztikai jelek. Ha bőrünk tágabb pólusú, vagy értágulatokat, piros foltokat észlelünk, az szintén egy-egy Schüssler arcdiagnosztikai jelnek számít, és a megfelelő Schüssler só alkalmazását igényli.

Szintén diagnosztikus jelnek számít a különböző típusú pattanások megjelenése is. A Schüssler sók alkalmazása ilyenkor kitartást igényel. A Schüssler-sókészítmények a szájnyálkahártyáján keresztül szívódnak fel. A sejtek annyit vesznek fel magukhoz a só biológiai információból, amennyi egyensúlyuk visszaállításához szükséges A Schüssler-só adagolása sürgős esetben 5-10 percenként 1-1, krónikus, elhúzódó esetben naponta 3-6 alkalommal 1-2 tabletta.
Ajánljuk még...

Kevés vele a szex, mégis...

A legnehezebb a szex volt vele, mert mindennek úgy kellett történnie, ahogyan ő kívánta. És ritkán kívánta. Ez meg rém furcsa volt, mert ugyanakkor leplezetlenül megnézte a miniszoknyás nőket, és percekig meredt a jelentősebb méretű cicikre.

Palikék újra elköltöztek az országból

Hetek óta üres Palik László és Marsi Anikó siófoki háza. A család ugyanis tartósan külföldön tartózkodik.

"A lány összeesett" Ambrus Attila megütötte legnagyobb szerelmét

A január 31-én szabadult Viszkis életében lezárult egy fejezet. Kérdés, hogy az újban melyik hölgy lesz az, aki elnyeri a szívét!?

HASZNOS CSOMAG (promóció)