Aura Soma - I. rész

Egyszer régen, valahol Angliában, egy kislány született. Hetedik gyermeke volt az anyjának. Aztán neki is születtek gyerekei, a hetedik szintén egy kislány. Amikor Vicky először felsírt, az édesanyja elmosolyodott: bizonyára varázslatos sors vár rá, hiszen egy hetedik szülött hetedik gyermeke lett.

Szomorkás gyerekkor

Vicky Wall élete, ha varázslatos nem is lett, az ezotériához mégiscsak kötődött. Azért mondom, hogy nem volt varázslatos, mert szinte minden szerencsétlenség, ami emberrel megeshet, megtörtént vele.
Édesanyja korán meghalt, és Vickynek mostohaanyja lett. Amikor a kamaszodó lány egyszer az arcába vágta a kritikus mondatot, hogy „Te nem vagy az anyám...”, kapcsolatuk megromlott. Vicky édesapjához menekült a feleség testi-lelki agresszivitása elől, aki fokozatosan átadta neki minden tudását, amit a növények, füvek gyógyító hatásáról tudott. Vicky megismerte, megszerette a természetet, alázattal tisztelte gyógyító erejét.

Hangokat hallott éjszakánként

Vicky nagyon érzékeny kislány volt. Éjszakánként látomások, víziók vették körül, és embertársai körül is, mintha színeket látott volna. Számára mindez természetes volt.
De a második világháború szörnyűségei az embereket is megkeményítették, társai kicsúfolták a kislányt különc látomásai miatt. Az apja akkor így szólt hozzá: „Minden szín amit látsz, számomra is látható. A nagyapád és a dédnagyapád is látta ezeket. Legyen ez a mi titkunk addig, míg a világ éretté nem válik arra, hogy megértse, becsülje a tudásodat.”
Vicky – mostohaanyjától menekülve – tizenhat évesen elköltözött otthonról. Egy patikushoz állt be, ahol jól hasznosíthatta a füvekről szerzett tudását, és egyben tanulhatott is a mestertől, és lányától. Itt döbbent rá arra, hogy a kezével gyógyítani képes, és nem sokra rá az emberek egymásnak adták a kilincset, gyógyulásukat remélve a lánytól. De nem soká tartott a békés, boldog állapot: a patikus ugyanis meghalt. Lányának és Vickynek nem volt megfelelő végzettsége ahhoz, hogy a gyógyszertárat vezessék, így be kellett zárniuk a boltot. Búcsút mondtak egymásnak tehát, és Vicky továbbállt.
Továbbra is szépítő- és gyógyhatású krémeket készített: ezekből és a gyógyításból tartotta fenn magát. A hatvanas évek elejére már igazi kis rendelője is volt a „kedves gyógyítónak”, így ismerte meg Margaret Cockbain-t, aki csontkovácsként működött mellette.