2012. február 11. szombat, Bertold, Marietta napja
Bioritmus – a belső iránytű
2010. július 30.
A vágyai annak teljesülnek, aki nem akar szembeszállni az ősi törvénnyel, inkább ügyesen befogja sorsának vitorlájába a tomboló szelet éppúgy, mint a parányi fuvallatot. Hányszor gondoljuk vagy mondjuk is dühösen a rosszul sikerült tárgyalás után, vagy az összetört autó mellett állva, rosszabb esetben a baleseti sebészeten várakozva: „Ha ezt tudom, el se indulok!"

Mindenkinek van jobb napja, és van rosszabb. Sőt olykor pocsék is, amikor minden rossz összejön. Máskor meg mintha mindenki a keze alá dolgozna, fél gőzzel ragyogó eredményeket ér el, játszva veszi az akadályokat, és még a kedve is szárnyal.
A természeti népek sámánjai, az indián varázslók már évezredekkel ezelőtt is birtokában voltak annak a tudásnak, amit a tudósok csak most kezdenek felfedezni, és a kémia, biológia, fizika alaptörvényeivel magyarázni.
Egy berlini orvosnak már a század elején feltűnt, hogy a betegségek lefolyásában is egyfajta jól követhető ritmus figyelhető meg. Bizonyos napokon több komplikáció fordul elő a műtétek során, több beteg állapota romlik minden különösebb ok nélkül. Máskor viszont mintha mindenki erőre kapna, javul a teljesítőképesség, felgyorsul a gyógyulás.
A napszakokhoz, évszakokhoz és az éves ciklusokhoz hasonlóan a szervezetben is többféle ritmus szerint bonyolódnak az egyes életfolyamatok. Mindezt tudta már időszámításunk előtt 400-ban az orvoslás atyja, Hippokratész is, de az ezzel kapcsolatos mélyreható kutatás csak a 20. század második évtizedében kezdődött.
A bioritmus 28 napos ciklusát leginkább a nők érzik meg. A kedvező fizikai-lelki állapot, és a már-már depressziós mélypont nagyon egyértelműen összefügg a 28 naponként váltakozó havivérzéssel. A női szervezet 28 naponkénti változását a Hold befolyásolja. Csakhogy a Hold nemcsak a női szervezetre van hatással, hanem valamennyi élőlényre.
Hirdetés
A többi bolygó hatása – ha nem is ilyen látványosan – de ugyancsak érvényesül. A Szaturnusz például hétéves ciklusokban (a Szaturnusz 28 éves ciklusának négy negyedében) hat ránk. Azt már régen megfigyelték a természettudósok, orvosok, hogy a test és a lélek fejlődésében markánsan elkülöníthetőek bizonyos hétévente történő változások, megújulások. Ilyenkor – a korábbi fotókkal összehasonlítva – feltűnő eltérések észlelhetők a külsőn, de szellemileg, sőt a személyiségben is nagy átalakulás történik.
A házasságok komoly próbaköve a hatodik-hetedik év, ilyenkor következik be a legtöbb válás, hiszen a személyiség átalakulása a házastársaknál nem feltétlenül párhuzamosan és egy irányban zajlik, és ehhez nem mindig tudnak hozzászokni.
A Mars, A Vénusz és a Merkúr (a fizikai állapotra, az érzelmekre és a szellemi állapotra ható gyorsan mozgó bolygók) hatását leginkább a bioritmus követi. Hogy kinek éppen milyen periódusát éli a fizikai, szellemi és érzelmi ciklusa, arról ma már sok web-oldalon ellenőrizheti, ám azt, hogy a látott képlet mennyire jó vagy rossz, hogy mikor érdemes elhalasztani a tárgyalásokat, vagy mikor kell belevágni egy rizikós pénzügyi tranzakcióba, mikor kell lemondani a műtétet, és melyik az az időszak, amikor a kritikus állapotban lévő beteg talán többé nem fog visszatérni az élők sorába – nos, ezt régen csak drága pénzért a „beavatottak" árulták el.
Az aktuális bolygóhatások ismeretében könnyebb lesz a döntésed, elkerülheted a bajt, vagy különféle mágikus praktikák nélkül is szolgálatodba állíthatod a szerencsét, valóra válthatod az álmod! Mi abban is segítünk, hogy ne kelljen a kritikus pillanatban szakembert keresned. Az astronet.hu bioritmus keresőjében nemcsak megnézheted, de értelmezheted is a napi állapotod!
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







