2012. május 24. csütörtök, Eszter, Eliza napja
Csoda, vagy kínai medicina?
2007. május 7. 08:00 ,
Legutóbb frissítve: 2007. május 7. 00:00
Csoda történt – mondják a halálos betegnek titulált páciensek. Ez a csoda azonban nagyon is valóságos, hiszen ötezer év tapasztalatán alapul. Dr. Luo, a kínai gyógymódokat alkalmazó orvos számos gyógyíthatatlannak ítélt emberen segített már, miközbe

dr. Luo Yong Sheng 1991-ben érkezett Magyarországra. Egy kínai orvoscsalád tagjaként kérték fel Kodály Zoltánné gyógyítására. Ő azonban nemcsak egy beteget akart gyógyítani, de hitet tett a kínai gyógymódok hazai megismertetése, alkalmazása mellett is. Kecskeméten dolgozott kórházi orvosként, majd a ""90-es évek közepén egyszerűen megvonták tőle a gyógyítás lehetőségét. Az általa használt terápiák alkalmazását ugyanis olyan diplomához kötötték, amelyet akkor a nyelvi nehézségek miatt nem tudott megszerezni. Így a hivatását szerető, messziről jött orvos a kereskedelemből igyekezett megélni. Ám a gyógyítás szándékával sem hagyott fel. Megtanult magyarul, megszerezte a szükséges engedélyt, s ma már százával köszönik neki egészségüket volt betegei.
Dr. Luo jelenleg csongrád megyében rendel. Híre gyorsan terjedt. Ma már a helybelieken kívül az ország minden tájáról érkeznek hozzá a gyógyulni vágyók, de előfordul, hogy külföldiek is felkeresik. Ők már tudják, nem kuruzsló, csak a hazai orvostársadalom még most sem tud mit kezdeni az európainál sok tekintetben hatékonyabb távol-keleti gyógymódokkal.

Orvosdinasztia

- Már a nagyapám is orvos volt, egyetemi tanár. Én magam öt évig tanultam az orvoslást és 20 évig gyakoroltam Kínában, mielőtt Magyarországra érkeztem. 1994-ben magyarul is meg kellett védeni a diplomámat, csak így kaptam engedélyt a további működéshez. Az azonban már érthetetlen volt számomra, hogy gyógyító tevékenységemet magyar orvosi felügyelethez kötötték. Szerencsére akadt olyan, aki vállalta, bár ő maga egy kéthónapos akupunktúrás tanfolyamot végzett - meséli Dr. Luo. A magyar orvosok a mai napig sem tudnak mit kezdeni a kínai gyógymódokkal, nem értik és nem is fogadják el. Pedig valamennyi orvosnak az a célja, hogy az emberek meggyógyuljanak. Ők is és én is ismerem az európai gyógymódok alkalmazását, melynek 300 éves története van. Csakhogy a kínai gyógymódok öt évezred tapasztalatára épülnek. Minden egyes tűszúrásban benne van ez a hatalmas tudás és tapasztalat. Ezt két hónap alatt nem lehet megtanulni, ezért hallunk néha olyan esetekről is, amikor a beteg rosszul lesz az akupunktúrás kezelésen. Ilyen nem fordulhat elő. A vizsgálati módszerek is teljesen mások. Én pulzusdiagnosztikát alkalmazok. A két alkaron minden szervnek meg van a maga lüktető, pulzáló pontja. Ezek tapintásával állapítom meg a szervek állapotát, betegségeit. Ezen kívül a beteg hangja, bőrének színe, nyelvének alakja és színe, valamint a szem állapota is sokat elárul a betegségről. A működési rendellenességeket mindig az energia hiánya vagy többlete okozza, ezek szerven és egész testen belüli egyesúlyával áll helyre az egészség. Gyógyításunk alapja a Jin és a Jang energia egyensúlyának megteremtése. Erre alkalmazható kiváló eredménnyel az akupunktúra. Az emberi testet energiapályák (meridiánok) hálózák be, ezeken helyezkednek el az akupunktúrás pontok. A tű szúrásával ingerelve ezeket, helyreáll az egyensúly.
- Milyen betegségeknél alkalmazható sikeresen az akupunktúra, illetve milyen kiegészítő terápiák szükségesek hatékonyságához?
- Először is azt kell tudni, hogy az akupunktúrával nem a tünetet kezeljük - ellentétben az európai módszerekkel -, hanem a betegség okát szüntetjük meg. Ez egy rendkívül széleskörűen alkalmazható gyógymód. Egyaránt hatékony idegesség, pánikbetegség, gerinc betegségek, idegbecsípődés, gyomor- és bélproblémák, emésztési zavarok, szívpanaszok, pajzsmirigy betegségek, idegbénulás, migrén, köhögés, menstruációs problémák, potencia- és alvászavarok, ágybavizelés, mozgásszervi és vesebetegségek esetén, valamint sok olyan betegségnél is, melyek a hagyományos európai gyógymódokkal nem orvosolhatók. Egy nagyon egyszerű példát említenék. Ha valakinek fáj a feje, bevesz egy szem fájdalomcsillapító tablettát. Ha a fejfájás újra jelentkezik, újabb szem gyógyszer után nyúlnak az emberek. Pedig ezzel a szervezet jelzést adott arra, hogy valamely szerv nem működik rendesen. A fejfájás rengeteg oka közül csak néhányat említenék: idegesség, alacsony vagy magas vérnyomás, vírusfertőzés, a lép és a máj betegségei, de lehet, hogy csak hideg szél érte a homlokot. Sokszor hiába vizsgálják a beteget az európai diagnosztikai módszerekkel, nem találják az okot. Ilyenkor rendszerint azt mondják, hogy idegrendszeri okai vannak a fejfájásnak, és jöhetnek az újabb gyógyszerek, amitől a betegnek szintén nem múlik el a fejfájása. Én nem a fejfájást szüntetem meg, hanem annak kiváltó okát. Az embert gyógyítom, miközben el fog múlni a fejfájása is. A beteg már az első néhány alkalom után jobban érzi magát. A gyógyuláshoz legalább 10 kezelésre van szükség, a betegség súlyosságától függően azonban ez lehet több is. Fontos, hogy a beteg higgyen a gyógyulásában. Aki nem jár el rendszeresen a kezelésre, félbehagyja azt, az nem fog meggyógyulni, míg mások olyan betegségeből is felépülnek, amelyre azt mondták, hogy gyógyíthatatlan. Emellett be kell tartania azokat a tanácsokat is, amelyek életmódjának, táplálkozási szokásainak megváltoztatására vonatkoznak.

Kapcsolódó anyagok
Hozzászólások
Szólj hozzá Te is!
Eddig 4 darab hozzászólás érkezett!
Hozzászóláshoz lépj be vagy regisztrálj itt!
Hozzászólhatsz a Facebook azonosítóddal is. Klikkelj a "Facebook bejelentkezés" gombra!
A -gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Bak
XII. 22. – I. 19.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok



Szertném elkérni az elérhetőségét Dr Luo Yong Shen-nek.Előre is köszönöm. Nagyon fontos lenne.
Én 20 éve insulinos cukorbeteg vagyok ebből ki tudna-e gyógyítani?Én mindig is hittem abban hogy erre a betegségre is van gyógymód csak még nem ért el hozzánk
Kérném én is a kínai doktor elérhetőségét Köszönettel!
Van mód megtudni Dr.Luo elérhetőségét? Köszönöm szépen