2012. február 12. vasárnap, Lídia, Lívia napja
Akkor gyógyul a beteg, ha itt az ideje – 1. rész
2010. július 20.
Egyre több a híve a hagyományos orvoslással és annak módszereivel szembeállított nem is olyan új tudománynak, a homeopátiának. Sőt: egyetemet végzett, szakvizsgával rendelkező orvosok tesznek le homeopata szakvizsgát, és gyökeresen újítják meg vizsgálati és kezelési módszereiket.

Természetesnek találjuk ezt, ugyanakkor elhisszük a modern gyógyszertudománynak, hogy léteznek olyan kémiai molekulák, gyógyszerek, amelyek mindenkire egyformán hatnak.
Lehetséges volna? Persze hogy nem. Sokak szerint a fájdalomcsillapítókat, nyugtatókat, nátha és magas vérnyomás elleni szereket, kedélyjavítókat az orvosok úgy írják fel nekünk, hogy nem ismerik a pontos hatást, amelyet bennünk, az egyedi, másoktól különböző emberben kiváltanak majd. Kipróbálják, és, ha nem válik be, írnak másikat.
Az úgynevezett alternatív gyógymódok, amelyek közül néhányat ma már a magáéval egyenrangúnak ismer el a hivatalos orvostudomány, alapvetően abban különböznek hogy az alternatívok mindig az egész embert vizsgálják, soha nem a betegséget. Ilyen alternatív módszer a homeopátia, amelyből ma már szakvizsga is tehető, és egyre több orvos él vele.
Mellékhatások és válaszreakciók
Mi is ez manapság egyre gyakrabban emlegetett tudomány? A homeopátia a hasonlót a hasonlóval kezelni elv alapján gyógyít. Alkalmazásának lényege, hogy a beteg azt a gyógyszeranyagot kapja homeopátiás hígításban, amely hígítatlanul az egészséges emberben olyan tüneteket vált ki, mint amelyek leginkább hasonlítanak a beteg panaszaihoz. Ugyanis a különböző anyagok, növényi, állati termékek hatást gyakorolnak az emberi szervezetre – az egészséges ember közérzete megváltozik, álmos lesz, szédül, fájdalmat érez. Amennyiben ennek a bizonyos anyagnak a csökkentett adagjával kezelik azt a beteget, aki hasonló panaszokkal jelentkezik, állapota a homeopátia alaptétele szerint javulni fog. Hasonló elvet követnek a védőoltásoknál is, amikor elölt baktériumcsírák igen kis mennyiségével saját védőanyag termelésére serkentik a szervezetet.
Különleges orvos-beteg kapcsolat
A homeopátiában az anamnézis, a diagnózis és a leendő gyógyszer nem képzelhető el egymás nélkül. A beteg és orvosának kapcsolata egyéni. Az anamnézis mindenre kiterjed, ami a beteggel kapcsolatos. A hangsúly nem a betegségen, hanem a beteg emberen van, mert csak a betegről kialakult összkép alapján lehet kiválasztani a tökéletes hasonszert. A gyógyszerek előállítása rendkívüli gondosságot igényel a gyógyszerésztől. Vannak ugyanis olyan betegségek, amelyek gyógyításához a szervezet természetes védekező ereje már nem elég. Ilyenek az akut vagy gyulladásos folyamatok, vagy ha valamely szerv károsodása okozza a problémát. A homeopátiás és hagyományos orvoslás között nem lehet ellentét. Az a kezelés a helyes, amelyik az adott esetben a betegen segít.
A homeopátiás gyógyszerek természeti anyagok, amelyek a szervezet saját védekező képességét serkentik. Mellékhatásuk rendszerint nincsen. Csak ritkán fordulnak elő túl erős válaszreakciók. Mégsem szabad meggondolás nélkül alkalmazni őket.
Ha ideje van a gyógyulásnak
Dr. Katona Edit pszichiáter gyermekei születése után, 1998-ban ismerkedett meg a homeopátiás gyógyítással. Először klinikai homeopátiát, majd a Homeopata Orvosi Egyesületben klasszikus homeopátiát tanult. Ma már orvosoknak, gyógyszerészeknek és érdeklődő laikusoknak is tanítja a természet törvényeit tiszteletben tartó, és azon alapuló „hasonszenvi gyógyászatot”.
– Amikor fiaim megszülettek, úgy gondoltam – mondja a doktornő –, hogy ha egy lehetőségem is van arra, hogy a gyakorolt kémiai terápiák helyett vagy mellett egy természetes, mégis orvosi gyógymóddal tudok segíteni rajtuk, magunkon, akkor éljek vele. A homeopátia rendkívül nagy tapasztalatot, tudást és rendszerező munkát követel az orvostól. És élethosszig tartó tanulást. Van idő a páciensre. Egy-egy beszélgetés egy-másfél, néha két óráig tart, és nekem meggyőződésem, hogy ez a folyamat már önmagában is gyógyít. A beteggel való beszélgetés során kérdéscsoportokkal dolgozunk, de ha lehet, a páciens válaszai mentén haladunk. A homeopátiában a kikérdezés is egyfajta művészet, és több értelemben is információs terápia. Először megkérdezem a hozzám fordulótól, mi zavarja, mi okozza neki mostanában a legtöbb problémát.
Hirdetés
A test vagy a lélek beteg?
A válaszokból kiderül, hogy inkább testi vagy érzelmi, lelki problémái vannak. És akkor abba az irányba haladunk tovább. Rákérdezek a hőháztartásával kapcsolatos tünetekre. Szokott-e izzadni, szokott-e fölforrósodni valamely testrésze, melegben vagy hidegben érzi-e jobban magát. Kikérdezem az ételekről, amelyeket szeret. De érdeklődöm az emésztéséről, a folyadékigényéről, az alvási szokásairól, arról, hogy inkább oldalt fekve vagy hason, állig be- vagy kitakarózva szeret aludni. Érdeklődöm visszatérő álmairól és a természetéről, lelkialkatáról is. Próbálom tehát megismerni az embert és a tünetet.
Ha például fejfájásról panaszkodik, megkérem, hogy alaposan írja le, melyik oldalon és milyen jellegű fájdalom jelentkezik (pl. lüktető, tompa, hasogató, abroncsszerű), merre sugárzik, melyek a kísérő tünetei, mitől javul, romlik, és milyen érzések, gondolatok kapcsolódnak a fő panaszához. Ha mindezt már tudom, a megfelelő szer kiválasztása előtt megnézem, hogy a homeopátia tünetkönyvében, az úgynevezett Repertóriumban az elmondott tünetekhez milyen szerek tartoznak. (A fejfájásról például 90 oldalnyi szerepel.) Csak a példa kedvéért, van ritkán jelentkező féloldali, minden hétvégén kialakuló, tarkótáji, melegre javuló, hidegfrontnál lüktető, és még sok százféle.
Alkati szerek
Ezek közül kiválasztom az ahhoz legközelebbit, amit a beteg elmondott, és társítom az alkati jellemzőihez. A homeopátiás gyógyszerkönyvek több száz gyógyszerképet írnak le, de gyakorlatilag több ezer szerből választhatunk. Ezért ez a fajta gyógyítás hosszadalmas, és nem is olcsó. Sőt az is előfordulhat, hogy nem jár eredménnyel. Elsősorban azokban az esetekben, amikor nincs elegendő információnk a páciensről, vagy amikor még nincs itt az ideje a gyógyulásnak.
És, hát persze azt is meg kell érteni, és el kell fogadni, hogy a páciens alkata és életmódja bizonyos problémákkal együtt jár. Azonban abban az esetben, ha megtaláljuk a megfelelő szert, úgy tudunk gyógyítani, hogy közben nem ártunk.
Az óvatosság itt sem árt
A homeopátiás gyógyszerek természeti anyagok, amelyek a szervezet saját védekező képességét serkentik. Mellékhatásuk rendszerint nincsen. Csak ritkán fordulnak elő túl erős válaszreakciók. Mégsem szabad meggondolás nélkül alkalmazni őket. Vannak ugyanis olyan betegségek, amelyek gyógyításához a szervezet természetes védekező ereje már nem elég. Ilyenek az akut vagy gyulladásos folyamatok, vagy ha valamely szerv károsodása okozza a problémát. A homeopátiás és hagyományos orvoslás között nem szabad, hogy ellentét legyen. Az a kezelés a helyes, amelyik az adott esetben a betegen segít. A homeopátiás szerek golyócskák, tabletták, cseppek és bedörzsölendő szerek formájában kaphatók. A golyócskákból öt, a tablettákból egy, a cseppekből öt csepp, a bedörzsölőkből pedig egy késhegynyi adag az általános dózis. Az orvos azonban előírhat más adagolást is. Mivel ezeknek a szereknek mellékhatásuk annyi lehet csupán, hogy nem használnak, ma már a patikákban vásárolhatunk belőlük vény nélkül is. Jó, de melyiket? Nézzük a leggyakoribb problémák szereit.
Kapcsolódó anyagok
Ajánljuk még...
Bűnhődnöm kell fiatalkori botlásaimért
Az első gondolatom nem a gyógyszer volt, hiszen a srác ismét csókolgatni kezdett. Csak másnap reggel kerültem haza.
24 évvel idősebb férfi vette el az X-Faktor tinijét
Bármily hihetetlen, az X-Faktor egyik legfiatalabb felfedezettje, Domokos Fanni férjhez ment.
Onyutha Juditot elhagyta a férje - másik nőt szeret
Tavaly karácsonykor, tíz év házasság után Onyutha Judit férje bejelentette, másik nőbe szerelmes.
Közösségi horoszkóp
Válaszd ki a csillagjegyed, hogy átirányítsunk a megfelelő közösségi oldalra!
- III. 21. - IV. 19.
- IV. 20. - V. 20.
- V. 21. - VI. 21.
- VI. 22. - VII. 22.
- VII. 23. - VIII. 22.
- VIII. 23. - IX. 22.
- IX. 23. - X. 22.
- X. 23. - XI. 21.
- XI. 22. - XII. 21.
- XII. 22. - I. 19.
- I. 20. - II. 18.
- II. 19. - III. 20.
Vízöntő
I. 20. – II. 18.
HASZNOS CSOMAG (promóció)
Szolgáltatások
Rovatok







